Hamilton hisz a Mercedesben, Toto Wolff szerint csak technikai kérdés, miért nincs még jövőre szerződése
Ébredezik a Forma–1, bemutatta az idei autóját a Mercedes is, ami egészen csinosra sikerült; Toto Wolff, a csapat főnöke pedig mesélt azt-azt, többek között arról is, hogy miért nem sietnek Lewis Hamilton szerződéshosszabbításának a részleteit lefixálni. Bár már elkezdtek beszélgetni a terveikről, kívülről mégis úgy néz ki, mintha cseppet sem lenne prioritás a hétszeres világbajnok jövője.
Toto Wolff és Lewis Hamilton
Fotó: Getty Images
A hétszeres F1-es világbajnok Lewis Hamilton 2021-ben kétéves szerződést kötött a Mercedesszel, úgyhogy papíron az utolsó szezonját tölti a csapatnál a brit sztár.
Persze, csak papíron. Toto Wolff az utóbbi időben többször is hangoztatta, hogy a csapat és Hamilton is ugyanazt akarják: folytatni a közös munkát, ezért ha szükség van rá, akár néhány óra alatt tető alá tudnák hozni a sokak által hiányolt megállapodást.
Szerdán, a Mercedes 2023-as F1-es autójának bemutatóját követően az Autosport megkérdezte a Wolffot, hogy vannak-e már fejlemények Hamilton szerződésével kapcsolatban, aki erre azt mondta, a kezdeti tapogatózó beszélgetéseknél tartanak már, de cseppet sem sietnek a kész megállapodással.
| A Mercedes szerdai bemutatóján a csapatfőnök kijelentette, hogy az autó "jól néz ki", és hogy a mostani idényben minden ezredmásodpercért meg fognak harcolni, valamint mindent megtesznek azért, hogy újra a csúcsra érjenek. |
„Nem ez az első ilyen szerződésünk, és ezek azért nem nagyon változnak az évek alatt, szóval az alapfeltételeken túl nem olyan bonyolult dologról van szó” – mondta Wolff.
„Volt már egy első beszélgetésünk, de nem akarok itt határidőkről meg ilyenekről beszélni, az sem neki, sem nekünk nem fontos a történetnek ezen a pontján.”
A brit, aki 2023-ban a 11. szezonját kezdi meg a Mercedesnél, sosem rejtette véka alá, hogy hosszú távra tervez, és szeretné folytatni a csapattal. Olyannyira, hogy folyamatosan új ötletekben gondolkodik, a sokszínűségért folytatott kampányát is a csapaton keresztül szeretné az egész motorsportra kiterjeszteni.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/12/27/3515132.jpg)
Lewis Hamilton
Fotó: Getty Images
A sajtó korábban már azt rebesgette, hogy a Hamiltonnal való tárgyalások gyanúsan elhúzódtak a Mercedesnél, és biztos, van valami a háttérben, de Wolff tagadta ezeket a feltételezéseket. Azt mondta, mindig megtalálták azokat a megoldásokat, amik Hamilton értékével összhangban vannak, és hogy szerinte egyértelműen a Mercedes az a csapat, ahol versenyezni akar. „Ezek sohasem voltak vitás pontok” – tette hozzá.
„Ez egy olyan utazás, ami biztosan folytatódni fog, így akár azt is mondhatjuk, nem is tekintjük prioritásnak, hogy mikor ülünk le megbeszélni a részleteket.”
Hamilton 38 éves, ő a második legidősebb pilóta az F1-es mezőnyben, a korelnök egyébként Fernando Alonso lenne a maga 41 évével. Wolff kiemelte azért, hogy az ég világon semmit sem számít neki Hamilton kora, és ha valami, ez biztosan nem játszik szerepet a szerződéséről szóló tárgyalásokon.
„Elég, ha megnézzük, hogy a világ élsportolói milyen jól feszegetik a határokat, itt például Tom Bradyre gondolok, aki 44-45 éves, és ugyanúgy ott van a pályán, dobálja a labdát, leütközik” – vélekedett Wolff.
Wolff azt a kritikát sem vette magára, hogy szinte már tapinthatóan fokozódik a Mercedesen a nyomás, hogy a csapat újra bekapcsolódjon a bajnoki címért, de legalább a futamgyőzelmekért folytatott csatába. A 2022-es év különösen ínséges időszak volt a csapat számára, Hamiltonnak ez volt az első olyan szezonja a pályafutása során, ahol egy győzelmet sem sikerült szereznie.
"Mindig hiszek abban, hogy sokkal jobb lehetek" - jelentette ki Hamilton szintén a szerdai bemutatón, akinek a 2021-es évben nagyon kevésen múlt a nyolcadik vb-címe, akkor Max Verstappen az utolsó futam utolsó körében megelőzte és ezzel elhódította a trófeát. A holland versenyző ezután tavaly borzalmasan nagy fölénnyel védte meg a címét, méghozzá úgy, hogy Hamiltonnak és a Mercedesnek beleszólása sem volt az idény alakulásába, 2022-ben a Ferrari lépett elő a Red Bull legfőbb riválisává.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/10/29/3480625.jpg)
Toto Wolff
Fotó: Getty Images
„Lewis tudja, hogy mire számíthat a csapattól” – mondta Wolff.
„Nyolc konstruktőri címet nyertünk zsinórban, ezt szerintem tudja mindenki, tavaly viszont nem jött össze. Szóval az erőforrásaink, a képességeink megvannak, és csak folytatnunk kell a fejlődést, ahogyan azt az elmúlt szezonban is tettük.”
„Nem hiszem, hogy Lewis bármennyire is kételkedne abban, hogy a csapat képes teljesíteni.”
Forrás: Autosport, MTI (részben)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-de5031ce-4074-491f-a474-2672824b033b-68-310-310.jpeg)