Hamilton egyáltalán nem csalódott, olyat kapott 2022-től, amire szüksége volt
Publikálva 29/12/2022 - 16:30 GMT+1
Forma-1-es pályafutása alatt először fordult elő Lewis Hamiltonnal, hogy egyetlen futamot sem nyert meg, mégsem érzi úgy, hogy csalódást okozott volna a 2022-es idény. A hétszeres világbajnok szerint az előző években olyan szinten tekintették alapvetőnek a győzelmeket, hogy szinte már nem is élvezték ki a sikereket, idén viszont a legkisebb előrelépésnek is tudtak örülni.
Hamilton egyáltalán nem csalódott, olyat kapott 2022-től, amire szüksége volt
Fotó: AFP
Lewis Hamilton szerint a Mercedes belefásult a győzelmekbe, és jót tett a csapattal a 2022-es szezon.
Az előző idény nem úgy alakult a címvédő Mercedes számára, ahogyan azt eltervezte vagy elképzelte volna. Rögtön a szezon legelső versenyein kiderült, hogy a merész koncepció mögött számos gyermekbetegség húzódik meg, ami miatt sokáig képtelenek voltak kiaknázni az autóban rejlő lehetőségeket. Noha a végső győzelemre esélytelenek voltak, az idény második felére sikerült előrelépni a versenyképesség terén, így optimistán várhatják a 2023-as szezont.
Lewis Hamilton, a Mercedes hétszeres világbajnoka a Sport Bildnek részletesebben is beszélt a 2022-es idény nehézségeiről, tapasztalatairól és előnyeiről. Igen, Hamilton szerint ilyen is van, mivel az istálló számára korábban szinte természetesnek tűntek a győzelmek, ezúttal viszont a legapróbb előrelépést is örömmel fogadták. A 37 éves pilóta azt is elárulta: noha már nem a motorsport a legfontosabb az életében, egyelőre nem gondolkozik visszavonuláson, és maradna még néhány szezont.
A 2022-es szezont győzelem nélkül zártad. Ez motiválatlanná tesz, vagy inkább izgatott vagy az új szezon előtt?
Az biztos, hogy nem tesz motiválatlanná! Biztosan volt már olyan évem, amikor nem győztem – 2001-ben, a gokartos időkben kellett lennie.
Az elég rég volt.
Nyilvánvalóan a győzelemért szerettünk volna harcolni az előző idényben, de már a legelején szembe kellett néznünk a valósággal. És mégis: néhány eredményünk felért egy győzelemmel, még ha igazából nem is volt az.
Például?
Az a furcsa, hogy ez igazából jó dolog. Most remek volt megtapasztalni azt, mennyire tudtunk örülni a kisebb lépéseknek is. Az ötödik helyért harcoltunk, és mindenki izgatott volt. Aztán a negyedik került képbe, és teljesen elégedettek voltunk. Nagyszerű élmény volt ennyire örülni a negyedik és ötödik helyeknek. Pluszban ott van az az érzés, hogy harcolsz a fejlődésért, a harmadik, második és első helyekért. Már majdnem ott vagyunk. Erre mindannyiunknak szüksége volt.
A kudarcokon keresztül megtanulod jobban értékelni a sikereket?
Igen, most még jobban értékelem az eredményeinket. A Brazil Nagydíjat követően, amit George Russell nyert meg és én másodikként fejeztem be, nagyon boldog voltam a csapat erőfeszítései miatt.
Egyszer azt mondtad, hogy mindegyik autóddal személyes kapcsolatot építesz ki. Ez a Mercedes W13 esetében se veled, se nélküled típusú kapcsolatot jelentett?
Fogalmazzunk úgy: egy ehhez hasonló kapcsolatnak is segít a kommunikáció. Egyre és egyre jobban megértettük egymást a szezon előrehaladtával, az egész csapat nagyszerűen dolgozott együtt – még jobban, mint korábban.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/11/13/3489872.jpg)
Lewis Hamilton és George Russell
Fotó: Getty Images
Miért mered azt remélni, hogy a következő szezon jobban alakul?
Tudom, mennyire nehéz a csúcson lenni és aztán ott is maradni. Szeretnénk visszatérni a csúcsra! A reményt a szezon vége táplálja. Az utolsó versenyek egyértelműen pozitív trendet jeleztek és bizonyították, hogy kitartással bármit képesek vagyunk elérni.
Ott lebeg a szemeid előtt a nyolcadik vb-cím?
Jelenleg nem. Nagyon várom a karácsonyi szünetet, hogy a testvéremmel és a gyerekeivel tölthessem az ünnepeket.
Nemrég azt mondtad, hogy szeretnél hosszabb távra aláírni a Mercedeshez. Tárgyaltatok már?
Még nem kezdtük el. Nem volt rá időnk sem, két hónapon keresztül úton voltunk.
Ennek hosszú távúnak kell lennie a céljaid miatt?
Néha arra ébredsz, hogy azt érzed: nem akarom már ezt csinálni. Máskor pedig ébredéskor arra gondolsz: akár mást is csinálhatok az életemben, több mindent szeretnék elérni. A mostani nem lenne vészesen hosszú, de egy darabig még biztosan maradok.
Sok világbajnok vonult vissza úgy, hogy már a mezőny második felében láthattuk, nemrégiben így járt Sebastian Vettel is. Te világbajnokként szeretnéd befejezni egy nap?
Szerintem minden egyes sportoló erről álmodozik, így én is.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/11/18/3492267.jpg)
A közelmúltban F1-es világbajnok pilótaként Lewis Hamilton és Sebastian Vettel foglalt állást politikai vitákat kiváltó kérdésekben.
Fotó: Getty Images
Vettel belátta, hogy már nem a Forma-1 és a motorsport a legfontosabb az életében, hanem a család és a társadalmi kérdések. Te eljutottál már idáig?
Számomra sem a motorsport a legfontosabb. Gyerekként talán így volt. Valószínűleg akkor is, amikor bekerültem a Forma-1-be.
És most, 37 évesen?
Mick Schumacher a következő szezonban a Mercedes teszt- és tartalékversenyzője lesz. Várod már a közös munkát?
Manapság már nem dolgozunk annyira szorosan a harmadik számú versenyzővel, mert többnyire a szimulátorban vannak, ám ettől még csapattársak leszünk. Mick nagyszerű tehetség, értékes lesz a Mercedes számára. Nagyon közel álltunk egymáshoz az édesapjával.
Forrás: Sportbild
Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés