Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Leclerc a Ferrari stratégiai baklövéseiről: „Biztos vagyok benne, hogy le tudjuk vetkőzni!”

Németh Dániel

Frissítve 04/08/2022 - 20:09 GMT+2

Charles Leclerc úgy érzi, F1-es pályafutása legjobb időszakán van túl, az öröme mégsem lehet teljes. Hiába kapott erre az évre világbajnok potenciállal rendelkező autót, a technikai hibák, a stratégiai leolvadások és a saját rontásai sokba kerültek, így a nyári szünetre 80 pontra hízott a hátránya Max Verstappen mögött. Bár az esélyek nem mellette szólnak, nem mondott le a világbajnoki címről.

Charles Leclerc

Fotó: AFP

Charles Leclerc szerint az előző két év munkája bizonyítja, hogy nem kell félteni a Ferrarit, és ki fogják javítani az eddigi hibákat.
„Mindegy, hogy fent voltunk vagy lent, nem voltak érzelemmentes versenyeink. Legyen szó győzelemről vagy egy olyan versenyről, amelyet vezettünk, de aztán problémák hátráltattak minket. Elég sok minden történt az idény első felében” – mondta a BBC-nek Charles Leclerc. Mindez a Ferrarira különösen igaz, amely a remek kezdést követően egyre inkább a csalódást keltő versenyekkel került a középpontba, mivel nem tudta kiaknázni az autóban rejlő potenciált.
Az előrelépés így is megkérdőjelezhetetlen, hiszen a középmezőnyben eltöltött két szezon után az új érát erős csomaggal indították az olaszok. Az idény első három versenyéből kettőt megnyertek, Leclerc pedig – kihasználva a Red Bull megbízhatósági gondjait – hamar 46 pontos előnyt épített fel Max Verstappennel szemben. A sebesség továbbra is megvan az autóban, a monacói 13-ből 7-szer megszerezte a pole-t, ezek közül azonban csak egy futamot tudott megnyerni, így az előnyből tetemes hátrány lett.
Kétszer az erőforrás adta meg magát (mindegyik esetben az élről pottyant ki a monacói), háromszor a csapat stratégiája babrált ki vele (úgyszintén az első helyen állt), kétszer pedig ő maga hibázott. Imolában a 3. helyét veszítette el egy kicsúszást követően, míg a Francia Nagydíjon túl nagy kockázatot vállalt, és a falban kötött ki. Leclerc ugyanakkor még a saját hibáival együtt is vezethetné a bajnokságot, a 80 pontos hátrány nagy részét rajta kívülálló körülmények hozták össze.
picture

Charles Leclerc

Fotó: Eurosport

„Az csodálatos érzés volt, hogy végre visszatértünk, és a győzelmekért harcolhattunk. Másfelől viszont nem tudtuk teljes mértékben kihasználni a bennünk rejlő potenciált. Ami nem túl jó. De még mindig ott van a bajnokság második fele a felzárkózásra, ebben bízom, és a magam részéről mindent bele fogok adni. Persze az előző néhány verseny nehéz volt” – ismerte el a monacói, akinek ezek után jót tehet az F1-es nyári szünet.

Hogyan birkózik meg a problémákkal?

Az év első felében elsősorban Verstappent hátráltatták a megbízhatósági problémák, később Leclerc is kénytelen volt a technika miatt feladni versenyt. Ezen a téren – bár a Ferrari meghibásodásai súlyosabbak voltak, ezáltal közvetve több futamra is hatással vannak – viszonylag kiegyenlített a terep. Döntésekben viszont a Red Bull fényévekkel a Ferrari előtt jár; amíg Verstappenék rendre az optimális stratégiát választották, az olaszok rengeteg pontot elveszítettek a rossz döntések miatt.
„Fogalmazzunk úgy, hogy ezen még dolgoznunk kell. Minden tekintetben jobban szeretnénk teljesíteni, az idény első felében egyértelműen voltak stratégiai hiányosságaink, megbízhatósági problémáink, illetve vezetői hibáink is. A megbízhatóságon és a stratégián is keményen dolgozunk a fejlődés érdekében. Minden hibánk után alaposan végigmegyünk a teljes folyamaton, hogy kielemezzük, hol hibáztunk, mely ponton hoztunk rossz döntést.”
Leclerc elmondta, hogy csapattársával, Carlos Sainzcal együtt aktívan kiveszik a részüket ezekből a megbeszélésekből, és biztos benne, hogy javulni fognak. „A munkamódszereink mondatják ezt velem, mert pontosan tudom, mennyire nehéz volt az előző pár év, mire eljutottunk idáig. Tudom, hogy azért érkeztünk meg erre a szintre, mert két évig dolgoztunk az autó hiányosságain, de még mindig vannak gyengepontjaink, amiken javítanunk kell.”
Amennyiben úgy tudunk dolgozni, mint az előző két szezonban, biztos vagyok benne, hogy le tudjuk ezeket is vetkőzni.
A monacói azt is elárulta: a csapat hibáit könnyebben megemészti, mint amikor önerőből szúrja el a versenyét. „Rettentő kemény vagyok magammal szemben, ezért sokkal nehezebb feldolgozni a saját hibáimat, mint amikor a csapat szúr el valamit, pedig nyilvánvalóan egy csapat vagyunk, együtt nyerünk, együtt veszítünk. Ha én hibázok, mindig kemény vagyok. Franciaország fájt a leginkább, és egy kicsit Imola is, bár ott kevesebb pontról volt szó, és vissza tudtam térni a pályára.”
picture

Charles Leclerc összetört Ferrariját eltávolítják a pályáról a 2022-es Francia Nagydíjon

Fotó: Getty Images

„A nehéz pillanataimban mindig ugyanaz a folyamat: korábban is említettem már, hogy ilyenkor elemzem, mi ment félre. Ez leginkább egy mentális folyamat. Próbálok visszaemlékezni, mi járt a fejemben a verseny azon pillanatában, amikor túlmentem a határon és hibáztam. Így elmondva egyszerűnek tűnik, de annyira nem könnyű pontosan felidézni ezeket a gondolatokat. Úgy gondolom, ez az egyik erősségem, és segít minden hiba után jobb versenyzővé válnom.”
Vannak versenyzők, akik szinte sohasem ismerik el, ha hibáznak – Michael Schumacher például ilyen volt – Leclerc azonban másképp áll a kérdéshez. „Nincs értelme ezt rejtegetni. Időnként teljesen egyértelmű, hogy a versenyző hibázott, szóval nem értem azokat a pilótákat, akik a kifogásokat keresik, például a szélre hivatkoznak vagy ilyesmi. Megtörténhet természetesen, 200-ból egyszer van valami furcsaság a háttérben.”
Én viszont nem szeretek időt pocsékolni a kifogások keresésével, mert pont ez az, ami miatt a pályán is időt fogsz veszíteni, és ami miatt nem lépsz előre.

A folyamatos fejlődésről és Verstappenről

Leclerc a bemutatkozása óta folyamatosan magas szinten teljesít a Forma-1-ben, ennek ellenére évről évre fejlődni tudott valamiben. Tavaly az időmérőkön 11-7 volt az arány közte és Sainz között, idén 9-2 (Kanadában hivatalosan a spanyol nyerte a házon belüli csatát, de Leclerc a motorcserés büntetés miatt nem vett rész a kvalin), és átlagban közel két tizeddel gyorsabb a csapattársánál a szombati napokon.
„Úgy gondolom, hogy amióta megérkeztem a Forma-1-be, lineáris volt a fejlődési pályám, minden évben próbáltam módosítani néhány apró részleten. Idénre több mindenen változtattam: máshogy készülök a versenyekre, máshogy pihenek a versenyek után. Ez a tapasztalatból fakad. Nem mintha tavaly ne fordítottam volna figyelmet ezekre a részletekre, de amikor idősebb leszel – és én csak 24 vagyok, szóval ez a természetes – bizonyos tekintetben máshogy érzékeled a dolgokat.”
picture

Charles Leclerc és Max Verstappen

Fotó: Getty Images

„Tavaly az év végére nagyon elfáradtam, idén viszont nem szeretnék fáradtan érkezni az utolsó versenyekre, mert tudom, hogy ez egy nagy lehetőség, és versenyeket akarok nyerni. Többet pihenek, többször fordul elő, hogy a versenyek között otthon vagyok, és igazából semmit sem csinálok. Lényegében az edzés és az otthon ülés az új életem. Étkezés, edzés, otthon ülés. Vannak unalmas pillanatok, ha nevezhetem így, de sokat segített. És ez jelenti a különbséget.”
Leclerc azt is elmondta, hogy az autó versenyképessége szerepet játszhatott abban, hogy még profibb módon akart készülni, innentől viszont ezt tekinti az új mércének, függetlenül attól, milyen autóban ül. Ezen kívül viszont semmi sem változott meg attól, hogy vb-potenciállal rendelkező autót rakott össze a Ferrari, a külső nyomást ugyanis sosem érezte túlságosan, versenyzőként pedig inkább örömmel tölti el, hogy a mezőny elején lehet.
Ha már világbajnoki küzdelem: bár a csata eldőlni látszik Verstappen 80 pontos előnyével, az idei küzdelem a pályán is kevésbé éles, mint amilyen a tavalyi volt a holland és Lewis Hamilton között. Leclerc és Verstappen például ütközés nélkül hozta le az eddigi csatákat, pedig számtalanszor találkoztak éles helyzetben a pályán. A monacói szerint ebben a közös múltjuk is szerepet játszott, a gokartos időkben sokkal rosszabb volt a viszonyuk.
„Max és én is elképesztően agresszívek voltunk, és ez ritkán végződött jól. Amikor fiatalabbak voltunk, sokkal piszkosabbak voltak a csaták, mi még csak gyerekek voltunk. A kapcsolatunk azonban sokat javult, megvan a kölcsönös tisztelet” – magyarázta a monacói. Korábban egyébként a Forma-1-ben is voltak keményebb csörtéik, a 2019-es Osztrák Nagydíjon Verstappen terelte le Leclerc-t a pályáról, amit a monacói már a következő versenyen, Silverstone-ban viszonzott.
picture

Max Verstappen és Charles Leclerc csatája a 2022-es Osztrák Nagydíjon

Fotó: Getty Images

„Idén előfordult, hogy nekem volt nagy előnyöm, és ebben a helyzetben nem akarsz sokat kockáztatni. Most pedig nála van a nagy előny, és ő az, aki kevesebbet vállal. És lehet, hogy én is, mert nekem meg be kell hoznom ezeket a pontokat. Szerintem a tavalyi bajnokságban sokkal inkább benne volt, mert az a legvégéig szorosan alakult. Úgy gondolom, ez nálunk is benne lehet, ha nagyon szoros lesz a vége.”

Még nem adta fel

Bár Leclerc helyzete reménytelennek tűnik, amíg van matematikai esélye legyőzni Verstappent, addig küzdeni fog a világbajnoki címért. Most három hét szünet következik az F1-ben, egy időre a gyárak is teljesen leállnak, utána viszont erőltetett menetben tér vissza a sportág, 12 hét alatt 9 futamon vesznek részt a csapatok. Vajon megváltoztatja Leclerc hozzáállását, hogy a 80 pontos hátrány ismeretében, egyre kevésbé van veszítenivalója?
„Úgy érzem, hogy ez volt a legerősebb időszakom a F1-ben, legyen szó az elvégzett munkáról, a beállításokról, az időmérős körök felépítéséről, vagy a versenyekre való ráhangolódásról. Most voltam a legjobb, amióta F1-es vagyok. Ezen nem nagyon kell változtatnom. Próbálok tanulni a szezon első részében elkövetett hibákból, és próbálok ugyanolyan jól teljesíteni, mert magával a teljesítménnyel elégedett vagyok, és így szeretném folytatni.”
Nem lesznek nagy változások, egyszerűen csak arra kell törekednünk, hogy csapatként dolgozzunk, összerakjuk a hátralévő kilenc hétvégét, és aztán meglátjuk, hova jutunk ezzel.
Forrás: BBC

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés