Kínában is brutális a Mercedes-dominancia, George Russell indulhat az első helyről a sprintfutamon, a McLaren feljött a Ferrarira

George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj pénteki sprintkvalifikációján, így a szombati rövid távú futamot ő kezdheti majd az élről.

Ilyen az élet az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon - Megkezdődött a 2026-os szezon a Forma-1-ben

Videó forrása: SNTV

A múlt vasárnapi idénynyitó ausztrál viadalon győztes Russell mögött csapattársa, az olasz Andrea Kimi Antonelli zárt másodikként, a világbajnoki címvédő és ugyancsak brit Lando Norris, a McLaren pilótája pedig harmadikként. Russellnek ez pályafutása első sprint pole pozíciója, előnye pedig megnyugtatónak tűnik, Norris ugyanis több mint hat tizedmásodperccel marad el tőle körönként.
Az első hat helyre befért még egy McLaren, valamint a két Ferrari: a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton a negyedik pozícióból startol majd, a harmadik sorból pedig Oscar Piastri, a McLaren ausztrál, valamint Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája rajtolhat.
A négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője a nyolcadik rajtkockát kaparintotta meg.
A 19 körös, így valamivel több mint 100 kilométer versenytávú sprintfutamon az első nyolc helyezett szerez - sorrendben 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1 - pontot. A rövid távú viadalt szombaton - magyar idő szerint - 4 órakor rendezik, 8.30-tól pedig már a vasárnapi Kínai Nagydíj rajtsorrendjéről döntő időmérő edzést rendezik majd Sanghajban.
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés