Rajt-cél győzelem a katari sprintben, Oscar Piastri 22 pontra csökkentette a hátrányát a csapattárs Lando Norrisszal szemben
Katari Nagydíj - Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a forma-1-es Katari Nagydíj szombati sprintfutamán, ezzel 22 pontra csökkentette a hátrányát az összetettben éllovas csapattársához, a brit Lando Norrishoz képest.
Piastri nem idegességében kapargatja a McLarent, hanem mert ez a csapat legújabb húzása
Videó forrása: SNTV
A 24 éves Piastri mögött George Russell, a Mercedes brit pilótája ért célba másodikként, Norris harmadikként, míg a világbajnoki címvédő és négyszeres vb-győztes Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője negyedik lett.
A rajtot Piastri remekül kapta el és simán megtartotta az első helyet, mögé sorrendben Russell és Norris sorolt be, míg a hatodik pozícióból startolt Verstappen negyediknek jött fel. A vb-címvédőnek csapattársa, Yuki Tsunoda is sokat segített abban, hogy azonnal két helyet tudjon javítani.
A folytatásban eseménytelenül zajlott a körözés, legalábbis ami az élmezőnyt illeti. Russell nem tudott közelebb kerülni Piastrihoz, de Norris sem fenyegette a Mercedes brit versenyzőjének második helyezését, ahogyan Verstappen sem került támadási közelségbe Norrishoz.
Piastri így nagyon magabiztosan nyerte a rövid távú futamot, ezzel két pontot hozott Norrison az összetettben, míg Verstappen hátránya 24 helyett 25 pont az éllovastól a vasárnapi Katari Nagydíj előtt.
Kapcsolódó:
- Norris nem számít nagy előzésekre a katari sprintfutamon: „Egyedül a rajtban bízhatok”
- Verstappen nem optimista a nehéz időmérő után: „A sprint a túlélésről fog szólni”
A program 19 órától az időmérő edzéssel folytatódik Dohában.
Végeredmény,
Katari Nagydíj, sprintfutam (19 kör, 102,961 km, a pontszerzők):
- 1. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 26:51.033 perc
- 2. George Russell (brit, Mercedes) 4.951 másodperc hátrány
- 3. Lando Norris (brit, McLaren) 6.279 mp h.
- 4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 9.054 mp h.
- 5. Yuki Tsunoda (japán, Red Bull) 19.327 mp h.
- 6. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 21.391 mp h.
- 7. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 24.556 mp h.
- 8. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 27.333 mp h.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
/gsd-image-store.sports.gracenote.com/409093AFCC5F3BE9E46DF48313FBF625873991345891459.png)
Formula 1Sprint
1
O. PiastriBefejezett
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)