Jack Doohan halálos fenyegetéseket kapott az újonc szezonjában, a Miami Nagydíjon rendőri támogatásra is szüksége volt

Jack Doohannek pocsékul sikerült az újonc szezonja a Forma-1-ben, a Miami Nagydíj után le is cserélte őt az Alpine Franco Colapintóra. Az ausztrál a Drive to Survive-ban elmondta: nem csak a pályán voltak nehézségei, de közben a netes támadásokkal is meg kellett küzdenie, amelyek között akadtak igen durvák is.

Így vette át Lando Norris, Oscar Piastri és a McLaren a díjakat a FIA Gálán

Videó forrása: Eurosport

Az ausztrál versenyző alapból is furcsa helyzetben volt, hiszen azt megelőzően léptették elő, hogy megérkezett volna Flavio Briatore a csapathoz. Briatorét a hírek szerint nem győzte meg a fiatal versenyző az F2-ben nyújtott teljesítményével – 2023-ban a harmadik helyen zárta az összetettet – ennek ellenére nem változtatta meg a döntést.
Az ugyanakkor beszédes volt, hogy leigazolta a csapathoz Franco Colapintót, aki ígéretesen mutatkozott be a Williamsnél 2024-ben. Doohan megkapta a lehetőséget a bizonyításra, de nehezen alkalmazkodott az amúgy is pocsék Alpine-hoz, többször csúnyán összetörte az autót, a legjobb helyezése a Kínában elért 13. hely volt.
Miamit követően az Alpine be is jelentette, hogy lecseréli Colapintóra, a szezon hátralévő részében az argentin volt Pierre Gasly csapattársa. Doohan a Drive to Survive új évadában elmondta: rengeteg mocskolódó üzenetet kapott, különösen abban az időszakban, amikor elkezdtek cikkezni a lehetséges pilótacseréről.
"Komoly halálos fenyegetéseket kaptam a Miami Nagydíj előtt, azt írták nekem, hogy meggyilkolnak, ha nem adom át a helyemet. Hat vagy hét e-mail érkezett, amiben az állt, hogy levágják a végtagjaimat, ha Miamiban még én ülök az autóban.
Szerdán már ott voltam a barátnőmmel és az edzőmmel a helyszínen, amikor három fegyveres férfi körbevett minket. Fel kellett hívnom a rendőri kíséretem, hogy jöjjenek és kezeljék a helyzetet."
Doohan az F1-es lehetőség után a japán Super Formula-sorozatban is próbálkozott, a szuzukai teszteken azonban többször összetörte az autót, így kevesebbet vezethetett a vártnál. Végül el is akadtak a tárgyalások az ausztrál pilóta és a Kondo Racing között, miután nem értettek egyet abban, hogyan lehetne versenyképesebbé tenni az autót.
Doohan azóta a Haas tartalékversenyzője lett.
A nehezen vezethető és egyébként is lassú Alpine-ból Colapinto sem tudott többet kihozni, egyetlen pontot sem szerzett 2025-ben, a legjobb eredménye a Holland Nagydíjon elért 11. hely volt.
Ez is érdekelhet:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés