Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Hiába tűnik Russell gyorsabbnak Hamiltonnál, a volt F1-es szerint félrevezető ez a szezon

Eurosport Magyarország

Publikálva 25/06/2022 - 16:17 GMT+2

David Coulthard egy interjúban megvédte Lewis Hamiltont, aki nehezebb helyzetben van csapattársához, George Russellhez képest. Amíg a hétszeres világbajnok visszalépésként éli meg ezt a helyzetet, addig a fiatalabb brit most először vezethet olyan autót, ami az élmezőny első feléhez tartozik. A kettejük között lévő különbséget pedig csak egy igazán gyors gép mutatná meg.

George Russell és Lews Hamilton

Fotó: Getty Images

David Coulthard szerint az, amit most látunk, nem feltétlenül tükrözi a valóságot.
Nehezen alakul ez az év a Mercedes-versenyzői számára, az autójuk közel sem annyira versenyképes, mint amilyen az előző szezonok során volt, ráadásul az autó pattogásával is szenvednek. Bár a Kanadai Nagydíjat követően optimistán nyilatkoztak, azt is elismerték, hogy még messze vannak a Ferrari-Red Bull kettőstől.
Érdekesen alakul a házon belüli csata is, Lewis Hamilton ugyanis új csapattársat kapott erre az idényre a Williamsnél remekül teljesítő George Russell személyében. A fiatal brit nem okozott csalódást, kiegyensúlyozottan vezet, és ha lehetőség nyílt az élmenők hibájából kifolyólag egy nagyobb eredményre, arra is lecsapott.
Ami még izgalmasabb: rendre Hamilton előtt tudott végezni. Az időmérőkön 5-4 az egymás elleni mérleg Russell javára, a futamokon pedig 7-2, ami a pontokban is megnyilvánul: 34 egységgel gyűjtött többet a hétszeres világbajnoknál. Ezzel meg is jelentek olyan hangok, miszerint lassacskán közeleg a vég Hamilton számára.
David Coulthard, korábbi forma-1-es versenyző azonban mindenkit óva intett, hogy túlzott következtetéseket vonjanak le az idén látottakból, a két pilóta ugyanis egészen más helyzetben van. Amíg ez a mostani Mercedes Russell korábbi tapasztalataihoz képest gyorsnak számít, addig Hamilton lényegesen jobb autókat vezetett.
„Egészen addig nem fogjuk megtudni, hol tart Lewishoz képest, amíg nincs alattuk egy győztes autó. Ez ugyanis a legjobb, amit George valaha vezetett, ha a leggyorsabbhoz viszonyítjuk, és egyértelműen nem a legjobb, amit Lewis vezethetett. Vagyis máshogy gondolkodnak, emellett más szakaszában járnak a pályafutásuknak.”
picture

David Coulthard

Fotó: AFP

Coulthard szerint egy közepes/gyenge autóban ülve sokkal kevésbé jön ki az, mekkora különbség van a versenyzők között, egy valóban nagy potenciállal rendelkező, gyors autót ugyanis sokkal nehezebb vezetni. Ezeknél a konstrukcióknál lényegesen jobban lehet feszegetni a határokat, ezáltal tisztább képet ad a pilóták tudásáról.
„A hátsó sorokban lévő autókat látva azt gondolhatod, mennyire nehéz dolguk lehet, mert nem annyira gyorsak. Valójában viszont az a helyzet, hogy ha távol vagy a maximális leszorítóerőtől, kevésbé mozogsz határon, a gumik sem kapnak akkora terhelést. Ezért a gyors autókból a kivételes képességű versenyzők többet tudnak kihozni.”
Egy átlagos autóból mindenkinek könnyebb kihozni valamit, mivel csak egy átlagos autóról van szó.
Coulthard tehát amondó, hogy korai még Hamiltont leírni, akit valószínűleg kevésbé motivál az, hogy a világbajnoki versenyfutást követően harmadik erőként csatázzon a pontokért, mint azt a Russellt, aki karrierjének nagy részét a mezőny második felében töltötte. Egy versenyképes autóban pedig sokkal nehezebb feladat lesz legyőzni, mint a mostani Mercedesben.
Forrás: RacingNews365
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés