„Több problémával is küzdenek” – a Red Bull tanácsadója szerint a Mercedes teljesen esélytelen
Helmut Markótól megszoktuk, hogy gond nélkül elmondja a véleményét bárkiről és bármiről, legyen az akármennyire is sarkos. Most épp a Mercedes kapcsán mondta el, hogy az idén látottak alapján rettentő messze vannak a világbajnoki címtől, ráadásul csak saját maguknak köszönhetően. Marko arra számít, a B-autóval is lesznek nehéz pillanatai a német gyártónak.
Formule 1 : Aston Martin reveal the AMR23
Videó forrása: Eurosport
Helmut Marko szerint 2023-ban már nem kell a Mercedes miatt aggódniuk.
Mozgalmasan alakult a Forma-1 a bahreini szezonnyitót követően is; a Ferrarinál elkezdtek hullani a fejek (bár vehemensen tagadják, hogy ennek köze lenne az első futamhoz), a Mercedesnél pedig egy B-autó építésén gondolkoznak. Olyannyira, hogy Toto Wolff elmondása szerint már a szélcsatornában is tesztelik az alternatív megoldásokat, amelyekkel versenyképesebb lehet a csapat.
Nagy kérdés azonban, hogy ez mit jelent az istálló szempontjából, elvégre ritkán jelent jót, amikor valaki az idény közben kényszerül teljes koncepcióváltásra. Mivel hosszú a szezon, az benne lehet a pakliban, hogy a Mercedes közelebb kerül a fő riválisokhoz, és akár az élmezőnnyel is csatázhat, ám a vb-győzelem távolinak tűnik. Erről beszélt Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója is.
„A világbajnoki cím elérhetetlen a Mercedes számára. Nem egy, hanem több problémával küzdenek egyszerre. A megoldást pedig télen sem sikerült megtalálniuk.”
„Egy év alatt nem tervezhetsz két-három autót. Amennyiben most bevetnek egy teljesen új autót, nehéz dolguk lesz a pénzügyi korlátok miatt. Ráadásul az új autó nem lesz azonnal versenyképes, azt még tovább kell fejleszteni. A háromnapos teszt mellett a versenyzési tapasztalat is hiányozni fog” – sorolta a rivális fő problémáit.
A tanácsadó tudja miről beszél, nem is olyan rég ugyanis a Red Bull volt hasonló hátrányban, mint most a Mercedes. Marko szerint ugyanakkor van egy nagy különbség a kettő között: a Mercedes a saját hibájából került ebbe a helyzetbe, míg a Red Bullt a motorbeszállítója kényszerítette a második-harmadik helyre.
Marko a biztató jelek ellenére nem akarja elbízni magát, és visszautasította azokat a véleményeket is, miszerint innentől kezdve minden futamot a Red Bull fog behúzni. „A világbajnoki címünkről szóló eufórikus hangok teljességgel eltúlzottak. Bahrein a gumikopást figyelembe véve különleges helyszín. Az ottani versenyünk jó volt, de ez nem jelenti azt, hogy a hátralévők is ilyenek lesznek.”
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)