Gond lehet a Hamilton-Leclerc rivalizálásból? - A Ferrari csapatfőnöke válaszolt
Frédéric Vasseur csapatfőnök elmondta: szerinte pozitívan fog hatni a csapatra a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton érkezése, és jobban szereti, ha van két erős versenyző, akire számíthat. Vasseur arra számít, hogy Hamilton pozitívan hat majd Charles Leclerc teljesítményére, de a monacói is arra ösztönzi majd a rutinos csapattársát, hogy gyorsabb legyen.
Charles Leclerc és Lewis Hamilton jövőre már csapattársak lesznek
Fotó: Imago
Frédéric Vasseur szerint a Ferrari csak profitálhat abból, hogy jövőre két sztárversenyzővel áll rajthoz.
Jövőre a Ferrari az utóbbi évek egyik legerősebb párosával kezdi az évet, ugyanis a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton csatlakozik Charles Leclerc mellé. Bár az olaszok szakítottak azzal a hagyománnyal, miszerint van egyértelmű első számú versenyzőjük, a két bajnokaspiráns jelenléte új helyzetet jelent, amivel a csapaton belül meg kell küzdeni. Frédéric Vasseur csapatfőnök szerint azonban nem kell aggódni, pontosan tudja a csapat, mit vállalt Hamilton szerződtetésével.
Attól például semmi esetre sem tart a francia, hogy egy szoros versenyfutás során egymástól fogják elrabolni a pontokat, mert a házon belüli csata inkább stimulálja a versenyzőket.
„Nem gondolnám, hogy kioltanák egymást, mert szerintem ez kölcsönösen hasznos a csapatnak, két versenyzővel több pontot szerzünk, mint másféllel. A teljesítmény szempontjából ez pozitív dolog, a mostani eredményeink részben a két versenyzőnk között meglévő kölcsönhatásból fakadnak, jobb teljesítményre ösztönzik a másikat. Amikor valakinek visszaesik a teljesítményre, a másik azonnal hozza az eredményeket, és felébreszti az elsőt. Ez tavaly óta így megy.”
Leclerc és Sainz dinamikája – ha nem is mindig horzsolásoktól mentes a viszonyuk – alapvetően jó irányba viszi a Ferrarit. Tavaly a monacói bevállalta a rosszabb stratégiát Szingapúrban, és segített a csapattársnak a győzelem megszerzésében, míg a múlt heti Monacói Nagydíjon Sainz is figyelt arra, hogy a Ferrari számára ideális stratégiát valósítsák meg. Vasseur egyébként külön ki is emelte, hogy mennyire elégedett a spanyol hozzáállásával.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/03/14/3929172.png)
Csatlakozz az Eurosport Magyarország Viber-csatornájához!
Fotó: Eurosport
„Szerintem ugyanúgy áll hozzá a versenyzéshez, mint a februári autóbemutatón. Tisztában van a helyzettel, tudja, hogy a szezon végén elválnak az útjaink. Ő azonban profi módon kezeli. Februárban azt mondta először, hogy nehéz döntés volt, de a szezon utolsó köréig nyomni fogjuk. Nagyon profi, teljes mértékben elkötelezett, és nagyszerűen dolgozik. Meggyőződésem, hogy így is marad 2024 végéig. Profi módon áll hozzá, szóval nagyon elégedett vagyok Carlosszal.”
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)