„Ne add át a helyed!” - A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton karcos tanáccsal látta el a vb-éllovas Oscar Piastrit

Lewis Hamilton egy rövid, tömör, ötszavas tanáccsal látta el a világbajnoki pontversenyt vezető Oscar Piastrit. Véleményes dolog tanácsot osztogatni egy versenyzőnek, akinek a legnagyobb riválisa épp a csapattársa, Lando Norris. Ráadásul a McLaren vezetése nem is olyan rég arra kérte az ausztrált, hogy egy csapat által elkövetett hiba miatt adja vissza korábbi pozícióját ellenfelének..

Így ünnepelte újabb konstruktőri világbajnoki címét a McLaren csapata Szingapúrban

Videó forrása: SNTV

A cél ugyanis a McLarennél az, hogy fair versenyben dőljön el a világbajnoki cím. Nehéz azonban korrektnek lenni mindkét féllel, Piastrival és Norrisszal is egyszerre.
A Szingapúri Nagydíj olyan eredményt hozott, amivel semmivel sem kerültünk közelebb a világbajnoki címhez. Piastri hét győzelemmel áll Norris ötjével szemben, a pontok tekintetében azonban mindössze 22 az ausztrál előnye riválisával szemben.
Ami még jobban élezi a helyzetet, hogy volt egy koccanás a két versenyző között a szingapúri rajtot követően. Ez azért fontos, mert a csapaton belül az az egyik alapelv, hogy szabadon lehet egymás ellen versenyezni, egymáshoz érni azonban tilos. Az ügy hátteréről, az érintettek reakcióiról a futam után írtunk részletesen.
picture

Hogy süt palacsintát Lando Norris? A forma-1-es pilóták vagy a magyar vívók ügyesebbek?

Videó forrása: SNTV

Ha van versenyző, aki ismeri, milyen is a csapaton belüli küzdelem istenigazából, az Hamilton. A hétszeres világbajnok ugyanis jó néhány szezonon keresztül küzdött a győzelmekért csapattársával, Nico Rosberggel.
Hamiltont még a Szingapúri Nagydíj előtt kérdezték arról, milyen tanácsot adna Piastrinak, hogyan nyerje meg a világbajnoki címet. Az újságírók valami olyasmire voltak kíváncsiak, amit a brit is szívesen fogadott volna annak idején, amikor fiatalabb volt.
"Nem adnék neki tovább semmit" – mondta először Hamilton nevetve.
Ezután a brit arról beszélt, hogy az ausztrál egyáltalán nem számít tapasztalatlannak a bajnoki címekért folyó küzdelemben.
"Ez nem az első cím, amiért harcban van. Évek óta versenyez különböző bajnokságokban, úgyhogy túl extra tanácsot nem tudok neki adni. Egyébként nem beszéltem most vele, úgyhogy nem tudom, épp milyen lelkiállapotban van."
Hamilton végül azért csak mondott valamit, ami a pilóták helyzetét, a csapaton belüli viszonyokat és a világbajnokság állását illetően is eléggé karcos.
Ne add át a helyed! Ezt mondanám neki.
picture

Élet a paddockban: a forma-1-es pilóták stílusosan érkeztek a spielbergi pályára

Videó forrása: SNTV

Ez az elmúlt futamok fényében egy kifejezetten érdekes tanács, hisz Monzában csapatutasításra kellett visszaadnia Norrisnak a helyét, miután a csapat elrontotta a brit kerékcseréjét.
Szingapúrban pedig Norris előzte meg őt a rajt után úgy, hogy a brit az ő és Verstappen autójához is hozzáért. A manőverben sem az ellenőrök, sem a McLaren vezetése nem talált kivetnivalót, nem úgy Piastri, aki dühösen reagált.
A McLarennél azóta azon dolgoznak, hogy igyekezzenek megőrizni a versenyzők bizalmát, a csapat egységét.
picture

A négyszeres világbajnok holland Max Verstappen megerősítette, hogy a Red Bullnál marad

Videó forrása: SNTV

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés