George Russellt borzalmas balesetek motiválták, hogy a Forma-1 biztonságáért küzdjön
Publikálva 15/08/2025 - 06:15 GMT+2
George Russell már a hetedik idényében jár a Forma-1-ben, Lewis Hamilton távozása után ő lett a Mercedes vezére. A 27 éves brit pilóta viszont nemcsak a pályán vállalt komoly szerepet, hanem azon kívül is. Nem fél olyan kérdésekről sem beszélni, amik akár a biztonságról, akár a sportági szövetség vezetéséről szólnak.
Hogy süt palacsintát Lando Norris? A forma-1-es pilóták vagy a magyar vívók ügyesebbek?
Videó forrása: SNTV
George Russell 2021-ben, harmadik szezonja kezdetén (amikor még a Williamsnél versenyzett) csatlakozott a versenyzők szakszervezetéhez, a GPDA-hoz, Romain Grosjean helyét átvéve. Sebastian Vettel 2022-es visszavonulása után Russell volt az egyetlen aktív F1-es tag, egészen addig, amíg idén Carlos Sainz (Williams) be nem lépett. Ők ketten együtt dolgoznak Alexander Wurz elnökkel és Anastasia Fowle jogi képviselővel.
A GPDA hosszú évek óta kulcsszerepet játszik a biztonság érdekében folytatott kampányokban, például a kezdetben sok kritikát kapott glória fejvédő rendszer bevezetésének támogatásában.
Russell most arról is beszélt, hogy mik voltak azok a balesetek, amiket átélve elhatározta, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy biztonságosabb körülmények között versenyezhessenek.
"Egyáltalán nem az a célom, hogy valami örökséget hagyjak magam után. Ha lehetőségem adódik arra, hogy jobbá tegyek bármit is, akkor azt kötelességem kihasználni, főleg, ha a biztonságról van szó.
2012-ben csapattársak voltunk Billy Mongerrel, aki később egy F4-es balesetben elvesztette mindkét lábát 2017-ben. Közel álltunk egymáshoz, úgyhogy különösen megrázott, ami vele történt. Utána Anthoine Hubert-t vesztettük el 2019-ben, Spában. Borzalmas volt megélni…
Olyan emberekkel történtek meg, akiket nagyon jól ismertem, közben meg ott volt egy csomó ötlet a fejemben, hogy min kéne javítani. Magától értetődő volt, hogy csatlakozok.
2020-ban ott volt Romain Grosjean tűzesete Bahreinben. Előttem ment, megelőztem, még minden képkockára emlékszem. Belenéztem a tükörbe és mindenhol csak a lángokat láttam. Bárkivel megtörténhetett volna, a világ legjobbjaival is. Ez a veszély mindig is benne lesz a versenyautózásban."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/05/17/image-6ad741d3-84e4-4e01-a8f2-ca2515c05591.jpeg)
Verstappen, Piastri, Russell - Fotó: Andrej ISAKOVIC / AFP
Fotó: AFP
Russell, aki 23 évesen csatlakozott a GPDA-hoz, úgy véli, hogy a jelenlegi pilóták köre sokkal egységesebb lett, miközben az F1 a Drive to Survive-korszakban jelentős növekedést és változást élt meg.
"Csapatként valószínűleg közelebb állunk egymáshoz és egységesebbek vagyunk, mint valaha. Legalábbis az én hét évem alatt az F1-ben úgy érzem, közelebb kerültünk egymáshoz, és hasonlóan gondolkodunk sok kérdésben, miközben rengeteg minden változott.
A sport kereskedelmi oldalán, például a Netflix hatására, sokkal nagyobb nyilvánosságot kapunk sportolóként és magánemberként is. A sportági és technikai oldalon is rengeteg változás történt – a 2022-es szabálymódosítások és a delfinezés problémái mind olyan témákat adtak, amelyeket közösen akartunk megoldani."
Russell korábban bírálta az FIA elnökét, Mohammed Ben Sulayemet, amiért a versenyzők szerint hiányzik a transzparencia és a párbeszéd. A GPDA tavaly novemberben nyílt levelet írt az FIA vezetőjének, amelyben arra kérték, hogy felnőttként kezelje őket, miután az FIA bevezetett egy rendkívül szigorú káromkodási tilalmat – amit azóta enyhítettek.
A levélre reagálva Ben Sulayem kijelentette, hogy az FIA működtetése nem a versenyzők dolga. Ez késztette Lewis Hamiltont arra, hogy felvesse, a pilótáknak is legyen valódi döntéshozói helyük az asztalnál, ahogy az más nemzetközi sportágakban is szokás.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- 2026-ban Hamiltonra építi az autóját a Ferrari? – Az olaszok szerint megalapozatlan a hír
- Matekos fej, X-sztár anyuka, olasz felmenők – 10 dolog, amit eddig nem tudtál Piastriról
Russell – saját nevében nyilatkozva – hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy a versenyzők, az F1 és az FIA harmonikusan dolgozzanak együtt, bármilyen formában is sikerül ezt elérni.
"Tudom, hogy a különböző sportágaknak különböző felépítése van, és végső soron – legalábbis a saját álláspontom szerint, nem a GPDA nevében – egyszerűen csak közösen szeretnél dolgozni azokkal, akik körülötted vannak, hogy mindenki számára a lehető legjobbat érjétek el.
Nem akarunk az FIA ellen harcolni. Nem akarunk az F1 ellen harcolni. Együtt akarunk dolgozni velük, hogy ők a sportként, ők a szabályalkotó testületként, és mi versenyzőként is a legtöbbet hozzuk ki magunkból. Együtt akarjuk elérni a sikereket, de persze a kudarcokban is osztoznunk kell. Az megint egy másik kérdés, hogy ezt hogyan érjük el.
Nagyon üdítő, hogy Rui Marques lett a versenyigazgató. Úgy érzem, ő és az FIA sportigazgatója, Tim Malyon rendkívül nyitottak. Meghallgatnak minket és reagálnak, és úgy gondolom, összességében mindannyian jóval elégedettebbek vagyunk most a helyzetünkkel."
Russell nyíltsága számos kritikát is hozott számára – hasonlóan a McLaren-pilóta Lando Norrishoz, akinek a mentális egészségről való őszinteségét szintén támadási felületként használták ellene.
"Az egyetlen módja annak, hogy mindenkit boldoggá tegyél, vagy hogy semmilyen negatívum ne érjen, az, ha egyáltalán nem mondasz semmit, mert mindenkinek mindig lesz véleménye. Mindenki meg is osztja azt.
Eljutsz egy pontra, amikor már nem is nézed vagy olvasod ezeket, mert mindenki másként gondolkodik. Mindenki nyitott a saját nézőpontjára. Őszintén szólva ez engem egyáltalán nem aggaszt. Nem figyelek rá, így nem is zavar."
Forrás: autosport.com
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés