„Teljesen más érzés” – a Ferrari korábbi versenyzője elmondta, mit tudtak meg a szimulátorból
Publikálva 29/01/2024 - 14:13 GMT+1
Marc Gené a Mundo Deportivónak elárulta: egészen másképp viselkedik a 2024-es Ferrari a szimulátorban, mint a 2023-as autó. Szerinte még korai lenne eldönteni, mennyire lehetnek optimisták, de azt is hozzátette, tavaly ilyenkor már sejtették, hogy bajban lehetnek. Az olasz sajtó szerint körülbelül négy-hat tizedet találhatott az előző évi autóhoz képest a Ferrari.
Jobb lesz a 2024-es Ferrari? Az első jelek biztatóak
Fotó: AFP
Az első jelek biztatóak az új Ferrariról, amely az istálló nagykövete szerint előrelépés a 2023-as szezonhoz képest.
Mint mindig, tavaly is nagyon bíztak a Ferrarinál abban, sikerült kijavítaniuk az előző évi autó hiányosságait. A fő céljuk az volt, hogy csökkentsék a légellenállást, növelve ezzel az egyenesekbeli tempót, de csak részsikert értek el. Hiába gyorsultak ugyanis az egyenesekben, összességében kiszámíthatatlanabb lett az autó, ami alaposan megnehezítette a versenyzők dolgát.
Frédéric Vasseur csapatfőnök utólag elismerte: már az első szimulációs adatok megerősítették, hogy az SF-23 nem egészen úgy működik, ahogyan azt a tervezőasztalnál megálmodták. Ilyenkor persze még nem kongatják a vészharangokat, mivel mindig az a döntő, hogy a pályán hogyan viselkedik az új autó, de a tesztek is komoly csalódással értek véget.
De mi a helyzet a 2024-es autóval? Marc Gené, az istálló korábbi tesztpilótája, aki manapság a Ferrari nagyköveteként dolgozik, a Mundo Deportivónak adott nyilatkozatában azt mondta, az első visszajelzések lényegesen jobbak voltak.
„Optimizmus? Most csak annyit mondhatunk, amennyit a szimulációk és a szimulátorban dolgozó versenyzők érzései alapján tudunk. De mint minden esetben, most is a pálya fogja meghozni a végső ítéletet.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/11/19/3828466.jpg)
Fotó: Getty Images
„Igaz viszont, hogy tavaly a szezon hasonló szakaszában nem győztek meg minket a szimulátor adatai, idén viszont egészen mások az érzéseink. De még mindig meg kell várnunk, hogy az autó a pályára guruljon, ami február 13-án lesz esedékes, majd utána a bahreini teszten.”
A feladat nem kicsi, hiszen a Ferrarinak úgy kell fejlesztenie, hogy azzal a 2024-es Red Bullhoz is közelebb kerüljön. Gené szerint épp ezért nagyon korai lenne megmondani, hogy a bajnoki címért harcol-e majd a Ferrari, mivel még ha el is találták a fejlesztéseket, arról nincsenek adataik, hogyan állnak a közvetlen riválisok, illetve a címvédő.
„Nehéz a helyzet, mert a Red Bullnak jelentős előnye volt tavaly, és azt mondják, az idei autójuk sokkal jobb lesz. Ők az esélyesek, ez nyilvánvaló. Optimista lenne már most azt mondani, hogy harcban leszünk velük a világbajnoki címért, de azt talán elmondhatjuk, hogy előre fogunk lépni és még elszántabban harcolunk ellenük.”
Olasz sajtóhírek szerint a Ferrari rengeteg időt talált az aerocsomagon keresztül, ráadásul az autó súlyát is sikerült csökkenteni, ami a gumikopás szempontjából is hasznos lehet 2024-ben. A fő kérdés azonban valóban nem az, hogy mennyi időt talált a Ferrari, hanem az, hogy ez mennyit ér majd a többiekhez, és elsősorban a Red Bullhoz képest.
Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés