Ezzel az autóval vág neki a valaha volt leghosszabb F1-szezonnak a Ferrari
A forma-1-es Ferrari istálló kedden online prezentáció keretében mutatta be az idei világbajnoki sorozatra épített SF-24 kódjelzésű versenyautóját.
Bemutatták az SF-24-et (Forrás: @ScuderiaFerrari/X)
Fotó: Twitter
Bemutatták a Ferrari idei versenyautóját
Az olasz csapat az X közösségi oldalra feltöltött másfél perces videóban rántotta le a leplet a szokás szerint vörösben pompázó gépről, amelyet az idén még a monacói Charles Leclerc és a spanyol Carlos Sainz Jr. duó kormányoz majd. Jövőre már a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton lesz Leclerc csapattársa.
A Ferrari az előző szezonban harmadikként zárt a konstruktőrök vb-pontversenyében, egyéni vb-címet még 2007-ben, a finn Kimi Räikkönen révén ünnepelhetett utoljára, csapatként pedig legutóbb 2008-ban ért a csúcsra.
"Ebben az évben ott kell folytatnunk, ahol tavaly befejeztük a szezont, az élmezőnyben csatázva és figyelve arra, hogy minden területen folyamatosan fejlődni tudjunk. A valaha volt leghosszabb idény vár ránk, Charles-lal és Carlosszal egyetértünk abban, hogy sokkal hatékonyabbnak kell lennünk a versenyek menedzselésében és a jó döntések meghozatalában, hogy a lehető legjobb eredményeket érjük el a nagydíjakon" - jelentette ki Frederic Vasseur csapatfőnök a bemutatón.
Az élcsapatok közül a tervek szerint szerdán a Mercedes és a McLaren, csütörtökön pedig a vb-címvédő Red Bull mutatja be az idei versenyautóját.
A forma-1-es szezon jövő szerdán, a bahreini hivatalos teszttel kezdődik, az idénynyitó hétvégére pedig február 29-től március 2-ig kerül sor szintén Szahírban.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)