Leclerc nem fél a házon belüli csatától, inkább ellesné Hamilton trükkjeit

2025-ben a Ferrari bitang erős pilótapárossal vág neki a Forma-1-es szezonnak, ugyanis Lewis Hamilton lesz Charles Leclerc csapattársa. A hétszeres világbajnok tovább élezheti a házon belüli versenyt, a monacói azonban nem riad vissza a feladattól, inkább lehetőséget lát a brit érkezésében.

Most még rivális csapatban, jövőre azonban már mindketten a Ferrarinál versenyeznek - fotó: Jakub Porzycki

Fotó: AFP

Charles Leclerc szerint voltak frusztráló pillanatai a szezonnak, hosszabb távon azonban bízik a Ferrariban.
A 2024-es Forma-1-es szezon első fele az új érában megszokott Max Verstappen-dominanciát hozta, a McLaren előretörését követően pedig az a legforróbb téma, ledolgozhatja-e Lando Norris a hátrányát a hátralévő versenyeken. Mögöttük azonban szép csendben karrierje talán legjobb szezonját futja Charles Leclerc is, aki többször bizonyította az idény során, hogy ha épp a megfelelő technika van alatta, képes felvenni a versenyt a legjobbakkal.
„Érzelmi szempontból rendkívül kontrasztos volt ez a szezon. Épp azt a két versenyt nyertem meg, amiről mindig is álmodoztam: Monacót és Monzát. Közben az is megesett, hogy kísérleteznünk kellett a beállításokkal, trükkös időszakon mentünk keresztül az autóval, amit nehéz volt vezetni, így nem tudtuk optimalizálni a hétvégénket. Nehéz volt onnan visszatalálni a formánkhoz. Voltak hullámhegyek és hullámvölgyek a szezon során.”
Leclerc és a Ferrari hullámvölgye épp a monacói siker után jött, gyorsan felébresztve az álomból a csapatot. A monacói versenyző a következő négy versenyről háromszor is pont nélkül távozott egy pechszéria és egy fejlesztési zsákutca szerencsétlen együttállása miatt. A negatív sorozat azért is bosszanthatja a csapatot, mert a nyári szünet óta megint nagyszerűen megy a csapatnak, Leclerc háromszor dobogóra állhatott, Monzában ráadásul a legtetejére.
„Igen, olykor vannak szezonok, amelyek valamilyen szempontból frusztrálóak, mivel igazán jó munkát végzel, kívülről mégis átlagosnak tűnik, mert az autó miatt csak az ötödik-hatodik helyen zársz. Mégis úgy érzem, hogy versenyről versenyre, szezonról szezonra fejlődök. A továbbiakban is hajtani fogok, mert javítani szeretnék azokon a dolgokon, amiket az adatokra pillantva nem szeretek a vezetésemben. Remélhetőleg még jobb leszek.”
A hullámzó teljesítmény nem a véletlen műve: a szívóhatású autók egyik legfőbb tulajdonsága az érzékenység, a csapatok többsége még a harmadik évhez érve sem értette meg a viselkedésüket. Az autók karaktere mellett a gumikat sem könnyű kiismerni, sokszor már az alapvető változást jelent, ha néhány felhő eltakarja a napot. Idénre a Ferrari gumikezelése sokat javult, azonban az év elején – leginkább Leclerc – nehezen érték el az ideális működési tartományt.
„Az volt az egyik legfőbb, ha nem a legfőbb oka annak, hogy az év elején küszködtem. Néha megvolt a tempó, és nagyon-nagyon jól sikerült a kör, máskor viszont a rendelkezésre álló tapadás miatt, mivel teljesen rosszul csináltam a kivezető kört, nem volt jó a köridő. Ez nagyon frusztráló. Sokat dolgoztam rajta, onnantól jobb lett. De az is igaz, hogy ha egy kicsivel kevesebb a nap, felhők vannak a pálya felett, már az sokat változtat a gumik viselkedésén.”
„Ha végignézünk a mezőnyön – mondta az autók kiszámíthatatlanságáról – nem olyan, mint az előző generációs autóknál, amikor azt láttuk, hogy a lendületben lévő csapat megértett valamit, majd onnantól egyre és egyre jobb lett. Most a McLarent leszámítva nagyon hullámzó. Néha szuper a Mercedes, máskor szenved. Nálunk is ez a helyzet. Most még a Red Bull is jobban küszködik egy kicsit, pedig sok éven át rendkívül erősek voltak.”
Leclerc az előző versenyek tapasztalataival elégedett, azonban csupa olyan pályán versenyeztek, amely kedvezett a Ferrarinak. A fejlesztések valódi értéke Austinban fog kiderülni, ahol már lesznek olyan gyors kanyarok, amelyek az olaszok gyenge pontjának számítottak a szezon során. A monacói kiemelte: bízik a csapatban, és még nem mondott le a világbajnoki címről, de úgy érzi, a következő években még hatékonyabbak lehetnek.
Ha így is lesz, nehezebb feladata lesz házon belül, jövőre ugyanis a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton foglalja el a garázs másik oldalát. Leclerc a saját bevallása szerint hozzászokott már ahhoz, hogy erős csapattársakkal kell megküzdenie, és inkább ezt a felállást favorizálja, minthogy egy második számú pilótát igazoljanak mellé. Szerinte versenyzőként csak profitálhat abból, hogy minden idők egyik legjobbjával mérheti össze a teljesítményét.
„Már nagyon várom, hogy lássam, mit csinált jól a pályafutása során, ami ennyi sikert eredményezett. Lewisnak nagyon kevés gyenge pontja van – ami azt illeti, egyet sem tudnék megnevezni. Rendkívül erős versenyző, gyors és kiegyensúlyozott. Nagyon érdekes lesz tőle tanulni, miközben megmutathatom, hogy azonos autóban ülve mire vagyok képes vele szemben. Ez a két dolog rendkívül motiváló.”
Forrás: The-Race
picture

Csatlakozz az Eurosport Magyarország Viber-csatornájához!

Fotó: Eurosport

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés