Kihívó nélkül választották újra az FIA elnökét Taskentben, Mohammed Ben Sulayem a második ciklusát kezdheti meg

Továbbra is Mohammed Ben Sulayem a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke: az emirátusokbeli sportvezetőt pénteken Taskentben a tisztújító közgyűlésen választották meg újra. Ő volt az egyetlen jelölt, a szavazás eredménye azonban még változhat.

2025 forma-1-es világbajnoka a McLaren brit pilótája, Lando Norris

Videó forrása: SNTV

A 64 éves elnök 2021 óta vezeti a FIA-t, amelynek élén így második ciklusát kezdheti meg.
Ben Sulayem egyedüli jelöltként indult azok után, hogy a jelöltállítási folyamat az elmúlt hónapokban komoly vitákat generált: múlt héten a svájci Laura Villars által benyújtott petícióról döntött egy francia bíróság, amely nem függesztette fel a tisztújító közgyűlést, de tárgyalást rendelt el az azt megelőző folyamat kivizsgálására, így később akár még érvénytelenítheti is a szavazás eredményét.
Villars szintén indulni akart az FIA elnöki posztjáért, de nem felelt meg a jelöltállításra vonatkozó követelményeknek.
Az FIA a Forma-1 mellett sok egyéb világ- és Európa-bajnoki versenysorozatot - köztük a rali-vb-t (WRC) és az endurance-vb-t (WEC) - szabályozó nemzetközi testület.
(MTI)

Ez is érdekelhet:


Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés