Hivatalos: Russelt kizárták és Hamilton a győztes Belgiumban

Túl könnyű volt az autója, ezért utólag kizárták a győztes George Russellt, a Mercedes brit versenyzőjét, így végül csapat- és honfitársa, Lewis Hamilton nyerte a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat.

Lewis Hamilton

Fotó: AFP

A hétszeres világbajnok Hamilton sokáig vezette a versenyt, de Russell - akinek az autója 1,5 kilogrammal bizonyult könnyebbnek a megengedett minimum tömegnél - eltérő gumitaktikájának köszönhetően végül megelőzte.
Utólag azonban mégis Hamilton ünnepelhet - adta hírül a sorozat honlapja. A 39 éves versenyzőnek ez az idei második, pályafutása 104. futamgyőzelme.
Az indoklás szerint ugyan Russell autója eredetileg megfelelt a szabályoknak és nehezebb volt, mint 798 kilogramm, utána 2,8 liter üzemanyagot még eltávolítottak belőle, hogy teljesen üres legyen a tartály, amit követően már csak 796,5 kilót nyomott a jármű, ez pedig nem felel meg a szabályoknak.
"El kell fogadnunk a versenybírók döntését, még ha fájó is. Hibáztunk, tanulnunk kell ebből, de George-nak ez így is hatalmas csalódás" - értékelt Toto Wolff csapatfőnök a sorozat honlapján.
A 39 éves Hamiltonnak ez az idei második, pályafutása 104. futamgyőzelme.
A brit mögött a múlt vasárnapi Magyar Nagydíjon karrierje első futamgyőzelmét arató Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája lett a második, míg harmadikként a monacói Charles Leclerc zárt a Ferrarival.
A világbajnoki idény a nyári szünetet követően az augusztus 25-i Holland Nagydíjjal folytatódik.
A vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíj módosított végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása (a formula1.com alapján):
Végeredmény:
Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps (44 kör, 308,052 km, a pontszerzők):
1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:19:57.566 óra2. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 0.647 másodperc hátrány3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 8.023 mp h.4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 8.700 mp h.5. Lando Norris (brit, McLaren) 9.324 mp h.6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 19.269 mp h.7. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 42.669 mp h.8. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 49.437 mp h.9. Esteban Ocon (francia, Alpine) 52.026 mp h.10. Daniel Ricciardo (ausztrál, RB) 54.400 mp h.
leggyorsabb kör: 1:44.701 perc (Pérez, 44. kör)pole pozíció: Leclerc
A vb-pontversenyek állása 14 futam után (még 10 van hátra):versenyzők:
1. Verstappen 277 pont2. Norris 1993. Leclerc 1774. Piastri 1675. Sainz 1626. Hamilton 1507. Pérez 1318. George Russell (brit, Mercedes) 1169. Alonso 4910. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 2411. Nico Hülkenberg (német, Haas) 2212. Cunoda Juki (japán, RB) 2213. Ricciardo 1214. Oliver Bearman (brit, Ferrari) 615. Pierre Gasly (francia, Alpine) 616. Kevin Magnussen (dán, Haas) 517. Ocon 518. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 4
csapatok:
1. Red Bull 408 pont2. McLaren 3663. Ferrari 3454. Mercedes 2665. Aston Martin 736. RB 347. Haas 278. Alpine 119. Williams 4
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés