Verstappen Bakuban is megerősítette: hátat fordít az F1-nek, ha ez marad az irány

Max Verstappentől megszokhattuk, hogy minden kérdésben őszintén elmondja a véleményét, akkor is, ha azzal megütközést kelt. A kétszeres világbajnok sosem volt nagy híve a sprinthétvégéknek, és ez a szabálymódosítással sem változott. Szerinte ennek nincs sok köze az F1-hez, és azt sem szereti, hogy évről évre egyre több futamot akarnak a naptárba zsúfolni.

Max Verstappen - Fotó: AFP/Morgan Hancock

Fotó: AFP

Max Verstappen megérti azokat a szurkolókat, akik csodálkoznának azon, hogy akár a csúcson is hajlandó lenne faképnél hagyni az F1-et.
A kétszeres világbajnok holland azon versenyzők táborát erősíti, akik – legalábbis bizonyos témákban – rossz szemmel nézik a sportág jelenlegi irányát. Verstappen sokszor kritizálta az F1 szellemiségével szerinte összeegyeztethetetlen sprintversenyeket, emellett azt sem tartja helyesnek, hogy évről évre egyre több futamot szeretnének a naptárba zsúfolni. A múltban már többször utalt arra, hogy ha ezen az úton halad tovább az F1, akkor nem feltétlenül lesz sokáig a mezőny tagja.
„Korábban is elmondtam már, hogy még ha nem is lenne több sprintesemény, de folyamatosan bővítenék a naptárat, és ennyire hosszúak lennének a hétvégék, egy ponton feltenném a kérdést, megéri-e. Szeretek versenyezni, szeretek nyerni. Tudom, hogy rendesen megfizetik, és jó életünk van. De tényleg annyira jó élet ez? Van, hogy az ember eljut arra a pontra a pályafutásában, amikor inkább valami mást szeretne csinálni. ’28 végéig van szerződésem, utána majd meglátjuk.”
Verstappen szerint egy élsportolónak újra és újra fel kell tennie a kérdést, elég motivált-e a folytatáshoz, és még mindig szereti-e azt, amit csinál. Nála jelenleg nincsenek motivációs problémák, egyelőre élvezi a versenyzést, de egészen biztos benne, hogy lesz olyan pont, amikor más területen is ki szeretné próbálni magát. Korábban például többször kacsintgatott az endurance-versenyek felé, a virtuális térben indult már néhány versenyen, nem kizárt, hogy az F1 után ebbe az irányba indul el.
picture

Max Verstappen

Fotó: Getty Images

„Kívülről nézve ez nagyon furcsának tűnhet az emberek számára. forma-1-es pilóta vagy, épp nyerő szériában vagy, a helyükben valószínűleg én is furcsán néznék. Belülről azonban nem teljesen olyan, mint ahogyan az emberek azt elképzelik. Valóban csodálatos, rengeteg lehetőséged van, én is nagyon független vagyok, de mindig van egy határ. Talán egy saját csapat is megmozgatná a szenvedélyem, sok dolog van, amit szívesen csinálnék a vezetésen kívül.”
A holland úgy gondolja, lesznek olyan versenyzők, akik megbékélnek az F1 folyamatos növekedésével, ő azonban másik álláspontot képvisel. „Minden ember más. Azon is sok múlik, mit akarsz kezdeni az életeddel. Vannak, akik imádják a versenyzést, egyedül ehhez értenek, és ezt is akarják csinálni. Én valahol félúton állok. Imádom a versenyzést, de másfajta versenyzésben is kipróbálnám magam, és nem lehet vegyíteni a kettőt.”
Verstappen a sprintversenyeket téves iránynak tartja, mivel azok túlságosan is eltérnek a Forma-1 DNS-étől, és pont az hiányzik belőlük leginkább, ami a sportág lényege lenne: a versenyzés. Idéntől módosítottak a szabályokon, így kikerült a sprintfutamos hétvégéken teljesen feleslegessé váló második szabadedzés, ráadásul külön időmérőt rendeznek a szombati sprintre és a vasárnapi fő versenyre. (A baku időmérőt némi meglepetésre Charles Leclerc nyerte a Red Bullok előtt.)
„Egy kicsit több most a kockázat az extra időmérővel és az egyéb dolgokkal. De ha magát a sprintversenyt nézzük, szerintem ugyanaz marad a kockázat, mivel nem szeretnéd megkockáztni az autó sérülését, ami aztán a fejlesztésekre is hatással lenne. Én inkább veszítek el egy pontot, minthogy a fejlesztések maradjanak el” – fogalmazott a holland, aki úgy látja, a sportág irányítói inkább üzleti oldalról közelítik meg ezt a kérdést, ő pedig versenyzőként.
picture

Max Verstappen

Fotó: Getty Images

„Én versenyzőként látom a helyzetet, az F1 pedig inkább üzleti szempontból nézi. A sprintversenyek több izgalmat biztosítanak, de érdemes a versenyzés szempontjából is megvizsgálni. Normál esetben az első kör izgalmas, van pár koccanás, bejön a biztonsági autó, több az izgalom. A verseny azonban tiszta képet ad arról, mik az erőviszonyok, ki a leggyorsabb, és ez sokat elárul a másnapról. Ez pedig elveszi egy kicsit a főverseny fényét, aminek mindig különlegesnek kellene lennie.”
Verstappen tavaly hosszabbította meg 2028-ig a szerződését a Red Bull-lal, és már akkor is utalt arra, talán az lesz az F1-es karrierjének utolsó szerződése. A holland versenyző még csak 31 éves lesz a kontraktus kifutásakor, és Fernando Alonsóból kifolyólag akár egy újabb évtizedet is ráhúzhatna, ám nagyon úgy fest, hogy más tervei vannak. Talán logikus is lenne, hogy a szokottnál korábban fejezze be, elvégre mindössze 17 éves volt, amikor a Toro Rosso színeiben debütált a sportágban.
Stefano Domenicali korábban arról beszélt, a Forma-1 akár 30 futamot is rendezhetne, akkora az érdeklődés a sportág iránt, egyelőre azonban a 25 hétvége a célja a vezetőségnek. Ehhez már most nagyon közel van az F1, idén 23 futamra kerül sor, de az előzetes programban a Kínai Nagydíjjal együtt még 24 hétvége szerepelt. A bővítéssel kapcsolatban egyébként nem csak Verstappen volt szkeptikus, de a csapatvezetők is figyelmeztettek, túl nagy teher lehet a csapattagok számára is.
Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés