Eddig jó

Ha van unalmas dolog az autóversenyzésben, az az, ha egy csapat, vagy egy versenyző uralja az adott bajnokságot.

Blancpain GT Series ITW Winner Nicki Thim

Fotó: Eurosport

Persze azok számára, akik éppen az illető versenyzőnek, vagy csapatnak szurkolnak, örülnek a sikernek, de a többség ezt nem szereti.
Márpedig voltak és vannak ilyen korszakok. Elég például a Ferrari és Michael Schumacher közös győzelmeire, vagy Sebastian Vettel és a Red Bull diadalmenetére, vagy éppen a Mercedes évek óta tartó Forma-1-es eredményességére gondolni – de voltak korábban is ilyen időszakok, és nemcsak a Forma-1-ben, hanem más szakágakban, például a raliban is.
Na mármost, a 2018-as Blancpain GT sorozatot egyelőre nem fenyegeti ilyen veszély. Túl vagyunk két sprint és két endurance versenyen és az látható, hogy elég sokszínű a dobogó. Rendben, a belgák Audi csapata (Belgian Audi Club WRT Team) nagyon erős, de például a legutóbbi, Silverstone-ban megrendezett három órás endurance versenyen egy Aston Martin csapat iskolázta le a mezőnyt és dobogóra állhatott az Emil Frey Lexus csapat egyik kocsija is, pedig a Lexus újonc ebben a bajnokságban és amikor Stephane Ortelli, az egyik versenyzőjük az év elején azt mondta, hogy szerinte van ebben a csapatban potenciál, aligha vették ezt komolyan, hiszen annyi ilyet hallottunk már, aztán az egészből nem lett semmi.
picture

Blancpain GT Series Finish

Fotó: Eurosport

De most lett, és ez jó.
Meg az is jó, hogy hovatovább elmondhatjuk, hogy ez a sorozat a világ legjobb GT3-as bajnoksága. Egyre nagyobb iránta az érdeklődés és bár a Silver kupában, vagy az amatőröknél még elférne néhány induló, Silverstone-ban 52 autó indult a versenyen. S az is igaz, hogy folyamatosan csiszolgatni kell a szabályokat, de ez nem meglepő, mert itt egyszerre versenyeznek négy kategóriában, illetve az összetett mellett külön sprintben és endurance-ban is – szóval ezt összehangolni mindig nehéz.
De Stephane Ratel-nek, illetve a nevét viselő SRO Organisation-nak most már az 1990-es évektől gyűlő gyakorlata van abban, hogyan kell sportautóbajnokságokat rendezni. A Blancpain sorozatot is évek óta csiszolgatják és tény, hogy az úrvezetők, a gentlemen driverek mellett egyre komolyabb versenyzők jelennek meg a bajnokságban.
picture

Blancpain GT Series in Monza : last lap

Fotó: Eurosport

Egy szónak is száz a vége ez a bajnokság bár nem hibátlan, egyre jobb és szórakoztatóbb. A magam részéről csak szurkolni tudok azért, hogy még jobban megerősödjék.
Zárójelben: augusztus végén – szeptember elején a Hungaroringre is ellátogat a mezőny két sprintfutam erejéig. Aki szereti szép és erős, jó hangú sportkocsikat, annak ott a helye.
A többit meg megnézzük az Eurosporton.
Várhegyi Ferenc
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés