Vitár Róbert (1934-2025)

Tudtuk már egy ideje, hogy Vitár Róbert – nekünk Robi bácsi - nincs már köztünk, de mivel az volt az utolsó kívánsága, hogy a halálhíre ne jelenjen meg sehol, ne írjon róla senki, természetesen nem írtunk róla és nem is szóltunk róla senkinek.

Vitár Róbert (Fotó: MTI/Hámor Szabolcs)

Fotó: MTI

Ilyen ember volt.
Élete utolsó éveiben már zárkózott, ám korábban sziporkázó humorú, színes egyéniség, akivel fantasztikus élmény volt együtt dolgozni. Ha ő benn volt, márpedig ő benn volt minden nap, amikor az Eurosportnál dolgozott, akkor garantált volt a jó hangulat. 
Sírva röhögtünk, mondhatni.
Robi bácsinak nem sportriporternek kellett volna lennie. Sokkal nagyobb tehetsége volt a televíziózás más műfajaihoz, melyben azonban sohasem teljesedhetett ki, mert néhányan úgy akarták, hogy ne teljesedjen ki. Mert ha kiteljesedik, akkor esetleg veszélyt jelent rájuk.
Így aztán közvetített síugrást, Focifarsangot, néha pedig felolvasta a sporthíreket.
Mi pedig nagyon büszkék vagyunk rá, hogy karrierje utolsó éveiben az Eurosportnál talált menedéket. Szeretett velünk lenni, mi pedig nagyon szerettünk vele lenni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés