Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

A két sztár másolta az őrült Hamilton-Verstappen csatát, óriási befutó döntött

Nagy Benjámin

Frissítve 13/03/2022 - 17:54 GMT+1

Sosem volt még olyan szoros az északi összetettezők világkupája, mint ebben a szezonban: a legutolsó verseny legutolsó emelkedője és célegyenese döntött Jarl Magnus Riiber és Johannes Lamparter között. Drámából nem volt hiány, de szerencsére a balhé elmaradt, helyette járt az ölelés a befutó után.

Jarl Magnus Riiber

Fotó: AFP

"Ez piszok kemény volt!"

Egyetlen pont.
Ennyi választotta el az északi összetett-világkupa első két helyén álló Jarl Magnus Riibert és Johannes Lampartert a szezon utolsó versenye előtt. A németországi Schonachban szenzációs körülmények és szerencsére sok néző előtt rendezték meg a 10 kilométeres sífutást, a sífutást, ami mindenről döntött, hiszen a síugrással Riiber mindössze 28 másodperces előnyt harcolt ki Lamparterrel szemben.
Az utóbbi időben szerencsére nem volt hiány hasonló csatákban a sportvilágban, gondoljunk csak például a 2020-as Giro d’Italiára, ahol Tao Geoghegan Hart és Jai Hindley egálból kezdte az utolsó szakaszt, vagy a 2021-es Forma 1-es idényre, ahol Lewis Hamilton és Max Verstappen balhésra sikeredő párharca maradt a végletekig kiélezett.
Most is így alakult a helyzet. Riiber ugyanis hiába rázta le magáról hamar az ugrás után vezető, előtte négy másodperccel induló Ryota Yamamotót, Lamparter folyamatosan közelített hozzá, majd a táv második felének elején az emelkedőkön látványosan gyorsabban futott Riibernél, így az utolsó körre (tehát az utolsó 2,5 kilométerre) gyakorlatilag utolérte őt.
picture

Riiber a schonachi levegőben – útban a győzelem felé

Fotó: AFP

A sportág történetében még sosem fordult elő, hogy ilyen kis különbség döntsön az egész szezon sorsáról, de az osztrákok rossz emlékekkel figyelhették a hajrát: a három eddigi legszorosabb idényben (1988-89, 1990-91, 1997-98) egyaránt norvég győzelem és osztrák második hely született.
Most is így történt. A hatalmasat küzdő Lamparter ugyanis hiába vette át a vezetést néhány másodperc erejéig a helyenként megrogyni látszó Riibertől, a norvég akkor, amikor kellett, az utolsó emelkedő közepén újítani tudott, és a célegyenesre olyan előnyt harcolt ki az osztrákkal szemben, ami elegendő volt a sikerhez.
Riiber ezzel nemcsak megszerezte sorozatban a negyedik győzelmét az összetettben (ilyen sorozatot csak Hannu Manninen és Eric Frenzel tudott korábban, a német végül ötnél állt meg), hanem a 49. vk-versenyét nyerte, amivel egyedüli rekorder lett az örökrangsorban, Manninent a második helyre szorítva. Kiindulva abból, hogy ez volt mindössze a 95. versenye, és még mindig csak 24 éves, egészen hihetetlen ez a statisztika.
picture

Lamparter a schonachi levegőben – útban a második hely felé

Fotó: AFP

Lamparter sem lehet csalódott, hiszen 20 évesen senki sem várt tőle ilyen jó eredményt a szezonban – igaz, az osztrákok rég jártak ilyen közel az összetett első helyéhez, a legutóbbi győzelmük (Felix Gottwald, 2001) óta 21 év telt el. Ha már 21: most végül 21 ponttal kapott ki összetettben Riibertől…
A két versenyző egyébként nagyon szimpatikusan átölelte egymást a befutó után, majd Lamparter a könnyeivel küszködve percekig kereste a levegőt, Riiber pedig szimplán úgy nyilatkozott, hogy „ez piszok kemény volt!”.
Érdekesség, hogy a verseny harmadik és negyedik helyén ugyanúgy Vinzenz Geiger és Jørgen Graabak végzett, mint az összetettben. Két nagy búcsúzó is volt, az egyaránt olimpiai érmes Hideaki Nagai és Lukas Klapfer ráadásul úgy vonul vissza, hogy a mai ugrást követően holtversenyben álltak, így kéz a kézben sétáltak ki a futás rajtjára.
A legjobb ugrónak járó kék trikót Riiber nyerte, a legjobb futó (a piros trikós) Ilkka Herola lett, míg a nemzetek versenyében Norvégia végzett az élen.
Folytatás novemberben, addig pedig lehet táplálkozni a nem akármilyen szezon emlékeiből – a világkupa-hajrá és az olimpia is megmutatta, hogy az északi összetett az utóbbi évek hanyatlása ellenére még mindig izgalmas és érdekes sportág.
picture

Az utolsó emelkedő döntött a világkupa-címről északi összetettben

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés