A Vogtland Arena a 140 méteres zsűritávolságával a második legnagyobb sánc az idei naptárban. Talán ennek, illetve a sportág egyeduralkodójának számító Jarl Magnus Riiber távollétének is köszönhetően, a szezon 6. vk-állomása szoros és izgalmas versenyeket hozott.

A sánc ráadásul a szeles és gyakran trükkös körülményeiről is ismert, ez azonban mit sem zavarta a mezőny egyik legjobb ugrójának számító Kristjan Ilvest, aki 140 méteres ugrásával első helyről várta a folytatást. Az észt versenyző mögött a 2. helyet a japán Yamamoto Ryota szerezte meg, míg az osztrák Johannes Lamparter (142 m) kilenc másodperces hátránnyal lett harmadik.
Ilves, Yamamoto és Lamparter így szinte együtt kezdték a sífutást, és korán erős élbolyt alkottak, összesen azonban kilencen végeztek egy percen belül az ugrás után, így ez sem jelentett garanciát a dobogóra. Az üldözők Eric Frenzel vezetésével mindent megtettek, hogy felzárkózzanak a top 3-hoz, és 5,1 km után 21,6 másodpercre csökkentették a különbséget.
Schonach
"Jarl mindannyiunkat inspirál. Ez lehet itt a titok: a közösség"
17/03/2022 19:39

Kligenthali élboly - Johannes Lamparter, Kristjan Ilves, Franz-Josef Rehrl

Fotó: AFP

Az élen álló hármas azonban remekül osztotta be az erejét, annak ellenére, hogy az észt és a japán személyében két kevésbé jó futó haladt elöl. Lamparter vezetésével, aki szinte végig diktálta az iramot, hárman együtt azonban kimagasló teljesítményt produkáltak, mégis az utolsó kör előtt az üldözők 15,7 másodpercre csökkentették a differenciát, így nemcsak egymásra kellett figyelniük. Végül a célegyenesre hárman együtt érkeztek a szurkolók elé (világjárvány idején ezt is ki kell emelni) a Vogtland Arénába, a sprintet végül az esélyeknek megfelelően Johannes Lamparter húzta be Ilves és Yamamoto előtt.
Szombati győzelmével az osztrákok világbajnoka az egy héttel korábbi Val de Fiemme-ban aratott sikere után második vk-győzelmének örülhetett, pontszámban pedig utolérte az összetett világkupában Riibert. A vasárnapi második Gundersenre a sárga trikó több győzelmének köszönhetően a világkupától hátsérülés miatt távol maradó norvégon maradt, jövő hétvégén azonban az olimpia előtt utolsó vk-fordulón, Seefelden azonban már más lesz a helyzet.
Lamparter ugyanis a sűrű ködben megrendezett második verseny síugró részét magabiztosan nyerte 143 méteres ugrásával, mögötte egytized ponttal lemaradva a hétvége legnagyobb ugrását produkáló csapattárs, Franz-Josef Rehrl (147 méter) és az észt Ilves végzett. Ezúttal nyolcan vágtak neki egy percen belül a 10 km-es sífutó távnak, Ilves pedig már 1 km után utolérte az osztrákokat, így ismét egy trió üldözése zajlott a szászországi sífutó pályán.

Klingenthal, Johannes Lamparter

Fotó: AFP

Az üldözők, Joergen Graabak és Espen Andersen gyorsan utolérték a sáncrekordot is tartó, 4. helyről rajtoló Yamamotót és 5 km után 26,6 másodpercre csökkentették a lemaradást az élen haladókhoz képest. A legnagyobb erőfeszítéseik ellenére is azonban Lamparternek köszönhetően, aki az élbolyban végig újra diktálta a tempót, a felzárkózás nem sikerült.
Az utolsó emelkedőn a világbajnok aztán egy utolsó támadást is véghezvitt, maga mögött hagyta két riválisát. A célvonalon végül 8,4 másodperccel haladt át Ilves előtt, aki remek hajrában szorította a harmadik helyre Rehrlt.
Győzelmével Lamparteré a sárga trikó, Riiber pedig több mint három év után veszti el azt, bár talán a legkevésbé ez foglalkoztatja most. Az elmúlt három évben az összetett világkupát elhódító norvég ugyanis a hét elején a síugró norvég bajnokságon a Holmenkollenen jeleskedett (úgy látszik a hátsérülése már a múlté), Johann André Forfang mögött pedig a második helyen végzett.
A bajnokság előtt derült ki, hogy a világbajnok Daniel-André Tande és Fredrik Villumstad is pozitív Covid tesztet produkált, így a norvég síszövetség részéről nem vetik el annak a lehetőségét, hogy Riibert síugrásban is be kell majd vetniük. Riiber nem hiszi és nem is reméli, hogy ez megtörténik.
"Ha hirtelen csak három egészséges emberrel tudnánk kiállni és szükség lenne egy negyedik csapattagra, akkor nem mondok nemet és köszönöm a lehetőséget" - mondta Riiber a bajnokság után. Nevetve azért hozzátette, a tartalékok tartalékjaként tudja magát csak elképzelni síugrásban Pekingben.
Ha már Peking, Klingenthal után a második legeredményesebb északi összetett nemzet, Németország szövetségi edzője Hermann Weinbuch olimpiai keretet hirdetett, melyből kimaradt a csapatban olimpia bajnok, egyéniben pedig két egyéni olimpiai éremmel rendelkező Fabian Rießle.

Fabian Rießle

Fotó: Eurosport

A 31 éves versenyző előtt az olimpiai rangsorban hat másik német sportoló is előrébb végzett, a kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok Johannes Rydzek azonban megmenekült, megelőzte a rangsorban Klingenthal előtt még előtte álló Manuel Faißt.
A német válogatott így áll össze az olimpián:
  • Eric Frenzel
  • Vinzenz Geiger
  • Johannes Rydzek
  • Terence Weber
  • Julian Schmid
Az olimpiáig azonban még egy vk-fordulóra is sor kerül, jövő héten jön a hagyományos seefeldi Tripla, immáron újra az Eurosport képernyőjén is.
Forrás (részben): fis-ski.com
Schonach
A két sztár másolta az őrült Hamilton-Verstappen csatát, óriási befutó döntött
13/03/2022 16:47
Peking 2022
A következő lehetőségnél forduljon vissza! Riiber három körrel a vége előtt a célegyenesre fordult
15/02/2022 11:04