Biztosan érmes a hazai rendezésű világbajnokságon a magyar válogatott

A magyar női csapat bejutott az elődöntőbe a székesfehérvári teke-világbajnokságon, így már biztosan érmet szerez.

Forrás: Magyar Teke Szövetség

Fotó: From Official Website

A MET Arénában zajló vb negyeddöntőjében a házigazdák fordulatos csata után 6-2-re (3557:3516) nyertek Ausztria ellen.
"Ez egy nagyon jó mérkőzés volt. A hazai közönség előtt az első sorban kissé akadozva indultunk, de a második sor hibátlanul játszott. Sikerült a hátrányt ledolgozni, és mindhárom nagy pontot elhoztuk. Nagyon büszke vagyok a lányokra, az egész csapatra. Négy mérkőzést már kipipáltunk, reméljük, még kettő van hátra" - értékelt Orosz István, a női válogatott szövetségi kapitánya.
A csapat egyik kulcsjátékosa, Sáfrány Anita, aki a végső szakaszban lépett pályára, szintén hangsúlyozta a csapategység és a hazai közönség szerepét.
"Nagyon büszke vagyok a válogatottra, mindenkire. A közönség fantasztikus volt, valóban hetedik játékosként segített minket. Ez a hangulat engem kifejezetten motivál. A folytatásban a németek következnek. Ellenük mindig nehéz, de okos játékkal és megfelelő felállással szerintem bármire képesek lehetünk" - fogalmazott.
A magyar válogatott pénteken 12.30 órától játssza az elődöntőt Németország ellen.
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés