Luke Littler és Gian van Veen jutott döntőbe, tíz év után lehet címvédés a darts-vb-n
A holland Gian van Veen és a címvédő angol Luke Littler jutott a Londonban zajló darts-világbajnokság szombati döntőjébe.
Újra feje tetejére áll a világ - Az év első Grand Slam-tornája, az Australian Open az Eurosporton!
Videó forrása: Eurosport
A még mindig csak 18 éves Littler ugyan szetthátrányba került honfitársa, Ryan Searle ellen, de utána ellenállhatatlanul játszott, így 6-1-re megnyerte az első elődöntőt. A világelső a harmadik vb-jén harmadszor jutott fináléba, korábban mindössze ketten, a legendás Phil Taylor és a skót Gary Anderson tudott három egymást követő évben színpadra lépni a végső győztesnek járó Sid Waddell-trófeáért.
A legutóbbi címvédés 2016-ban éppen a kétszeres világbajnok Anderson nevéhez fűződik, aki azonban már nem tudja megakadályozni a tíz évvel ezelőtti bravúrja megismétlésében Littlert, ugyanis a második elődöntőben 6-3-ra kikapott a 23 esztendős van Veentől a jelenlegi vb egyik legszínvonalasabb meccsén. Mindkét játékos 102 pontos körátlag felett zárt és egyaránt sikerült kiszállniuk a lehető legmagasabb, 170 pontos értékről.
A finálé 21 órakor kezdődik a londoni Alexandra Palace-ban, a győztes egymillió, míg a vesztes 400 ezer angol fonttal gazdagodik.
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)