Fallon Sherrock: Imádom becsapni az embereket a kocsmában. Utána csak azt mondom: guglizzatok rám!

Maga sem érti, miért teljesít sokkal jobban a nagy versenyeken, de ma már tudja, képes az elittel felvenni a versenyt.

Fallon Sherrock - fotó: Gregor Fischer

Fotó: AFP

Bármekkora sztár is Fallon Sherrock, előfordul, hogy nem ismerik meg a kocsmában, és úgy hívják ki egy-egy meccsre.

A világ leghíresebb női dartsjátékosaként be kell tartani bizonyos szabályokat, ha anélkül szeretnél elmenni a kedvenc kávézódba Milton Keynesben, hogy felismernének. Maszkviselés. Egy nagy sapka, ami elrejti a szőke hajad. Nyilvánvalóan semmi smink. És még ez is messze van a biztostól.
„Minden alkalommal felismernek, amikor belépek” – mondta Fallon Sherrock egy sóhaj kíséretében. „Amint leveszem a sapkát, bámulni kezdenek az emberek. Én meg csak a burgeremet szeretném megenni.”
A hírnév robbanásszerűen csapott le Sherrockra, aki még mostanra sem dolgozta fel az élményt igazán. Arra éppenséggel nem is készülhetett volna fel, ami a 2019-es világbajnokságon bekövetkezett áttörés után érte őt, amikor első nőként eljutott a harmadik fordulóig. Tévés szereplések, meghívók, fotósorozatok, ezrével záporozó üzenetek. Utána jöttek a keselyűk és a netes fickók, akik szokatlanul éles véleményeket fogalmaztak meg a képességeiről és a külsejéről. Mindez túl sok volt egy átlagos 27 éves számára, aki nem különösebben vágyik a figyelemre.
Ma már komplett csapat dolgozik körülötte, akik egyebek mellett a közösségi médiás tartalmak szűrésével is foglalkoznak, vagyis anélkül olvashatja a pozitív üzeneteket, hogy közben a trollokkal foglalkoznia kellene. A Google-től azonban még most is ódzkodik. „Tartok attól, mit találnék” – mondta. „Kiléptem az összes facebookos dartscsoportból. Máskülönben azt nézegetném, órákat elvesztegetve ezzel.”
Sokszor ismerik fel? „Csak néha. Nem mindig. Megesik, hogy valamelyik kocsmában rákérdeznek, akarok-e egyet dartsozni, és aztán, ha nem tudják, ki vagyok, azt felelem, hogy nem igazán vagyok benne jó.”
Vagyis becsapja őket? „Igen, és imádom. Legutóbb néhány hónapja fordult elő. A korlátozások előtt állandóan ezt csináltam. Egy ötösért. Vagy egy piáért. Aztán azt mondták: ’ó, egész jó vagy.’ Amire csak annyit szoktam mondani, guglizzatok rám!”
Ezen a ponton ébred rá az ember, hogy Sherrockban sokkal több van, mint amit első ránézésre gondolna. Az előző két szezonban ezt a leckét az egész dartssport megtanulhatta.
picture

Fallon Sherrock és Glenn Durrant

Fotó: Getty Images

Sherrock világbajnoki sikerét sokan megismételhetetlen, kifutott eredménynek tartották. Szeptemberben azonban első nőként sikerült bejutnia egy tévés PDC-esemény, a Nordic Masters döntőjébe, olyan játékosokat legyőzve, mint a világranglista-5. Dimitri van den Bergh, Michael van Gerwen ellen pedig 6-3-ra vezetett, mielőtt kikapott volna 11-7-re. Novemberben aztán a Grand Slamen sokkolta a világot.
Az utolsó csoportmeccsén a kiváló Gabriel Clemens volt az ellenfele, akinek kellett volna a leg a folytatáshoz, és sikerült is 68-ra lemennie; Sherrock viszont 170-nel kiszállt – két tripla húsz és a bull – a győzelemért.
A kiszállóról készült felvételt közel kétmillióan látták már, jól láthatóan Sherrock maga is hitetlenkedve álldogált, mintha fel sem fogná, hogy sikerült neki. „Már vagy három éve nem sikerült 170-ről kiszállnom. Olyan volt, mintha már nem is jönne össze.” Azon a versenyen a negyeddöntő volt a végállomás, ahol a világranglista-2. Peter Wrightot nagy küzdelemre kényszerítette, és végül csak 16-13-ra kapott ki.
Az egész Sherrock-jelenségben az a legkülönlegesebb, hogy korábban kevés arra utaló jel volt, hogy képes lehet ilyesmire. Egy egészen jó női játékos volt, kellően erős ahhoz, hogy bejusson a 2015-ös világbajnokság döntőjébe, de jócskán elmaradt a két legenda, Lisa Ashton és Deta Hedman mögött.
Hétről hétre alacsonyabb szintű versenyeken küzdött, amelyeken rendszerint 70 és 80 közötti átlagokat ért el, ami erős, de nem elit szintű teljesítmény. Nagyobb színpadokon, nagyobb nyomás alatt azonban egészen más versenyzővé válik. Jönnek a kulcsfontosságú duplák, minden a helyére kerül.
Wright ellen 99-es átlagot hozott, ami csak kevéssel marad el Gerwyn Price győzelmet érő vb-döntős teljesítményétől. Amint nagyszínpadra kerül, a közönséggel a háta mögött egészen más magasságokba tud emelkedni, melynek okait Sherrock sem tudja megmagyarázni.
„Sokan kérdezik tőlem, de nem tudok rá magyarázatot adni. A kisebb versenyeken azt érzem, hogy nem vagyok rá képes. Azt érzem, hogy egy szinten vagyok mindenkivel, mindannyian engem néznek, és ezt nem szeretem. Megzavar. Eltereli a gondolataimat. Amikor viszont a színpadon vagyok, még ha ott kamerák és emberek milliói is néznek, azt érzem, hogy távol vagyok mindentől. Hatalmas a tér, senki sem tud belém férkőzni. Nem igazán értem.”
picture

Fallon Sherrock

Fotó: Getty Images

Gyakran hallani a dartsjátékosokat egy konkrét személyiségről beszélni: arról, aki a színpadon létezik, ami által levetkőzhetik a gátlásaikat és önmaguk lehetnek. Mint egy álruha. Sherrock esetében ez az álruha a jellegzetes rózsaszín póló és a férfi szemüveg (a női szerinte nem illik az arcához). „Felteszem a szemüveget, és onnantól kezdve mintha csőlátásom lenne.”
Mindez számos olyan kérdéshez vezet, amelyek meghatározzák manapság a dartsot: ez csak egy szerencsés sorozat eredménye, vagy még több varázslatra lehet számítani? Röviden: mennyire jó Sherrock? „Nem tudom” – felelte a kérdésre.
„Ezt soha nem kérdezték tőlem. Tudom, hogy a többiekhez hasonlóan képes vagyok 100-as átlagokat hozni. Ha erre képes vagy, nagyjából minden meccsen van esélyed, kivéve, ha az ellenfeled valami egészen nevetséges dolgot művel. Azt mondanám, magabiztos, de egyúttal reális is vagyok.”
Ez az első alkalom, hogy Sherrock elvárásokkal a vállán érkezik meg a londoni világbajnokságra. Az előző hónapokban nyújtott teljesítményével magára irányította a figyelmet egy olyan sportágban, amely soha nem hagyta ki a lehetőségét annak, hogy kiszélesítse a határait. Egyre nagyobb a nyomás a PDC-n, hogy berakja a világ 10 legjobb játékosát felvonultató meghívásos versenyre, a Premier League-be.
A PDC main tourján 128 játékos szerepel, de Sherrock nincs közöttük. Minden évben ezrek reménykednek abban a Q-Schoolnak hívott tömeges kvalifikációs versenyeken, hogy megszerzik a maroknyi elérhető főtáblás hely egyikét. Ez egy egészen brutális folyamat, Sherrock pedig az előző három évben üres kézzel távozott. A nagyobb versenyeken vagy meghívásos formában vagy a csak nőknek rendezett selejtezőtornákon keresztül vehetett részt.
Egyesek számára ez is csak azt bizonyítja, hogy tanulnia kell, finomítania a játékán, mielőtt megteheti a lépést a már befutott játékosokat felvonultató Premier League felé. „A játéka egyértelműen megvan” – mondta a világbajnoki címvédő Price nemrég.
„Az a kérdés, hogy tudja-e ezt hétről hétre. Ha megkapja a tagságot a tourra, akkor a kisebb versenyeken már összecsaphatna azokkal a srácokkal. Szerintem jól teljesítene. De ezt még ki kell érdemelnie.”
Sherrock többnyire igyekezett kizárni magát ezekből a párbeszédekből. „Igyekszem nem belekeveredni a politikába” – jelentette ki. „De természetesen nem mondanék rá nemet.”
picture

Fallon Sherrock

Fotó: Getty Images

Az ő példája is bizonyítja, hogy gyakran a lehetőség miatt bontakozhat ki a potenciál, és nem fordítva. Amennyiben a PDC nem tart fenn két helyet a világbajnokságon a nők számára 2018-ban, kevesen láthatták volna, mennyire jó játékos lehet Sherrock. Ki tudja, mit fedezhetnénk fel a további lehetőségeken keresztül? Vagy épp, hogy kiket.
„Nehéz úgy népszerűsíteni a női játékosokat, hogy nincs önbizalmuk” – mondta Sherrock. „Sokan eleve úgy állnak hozzá, hogy értelmetlen, mert nem vagyunk elég jók. Pedig lehetnek elég jók. Bele kell tolni a melót, megkapni a lehetőséget, eljutni egyáltalán odáig, hogy ebben a helyzetben legyenek. Akkor derül ki igazán, mire vagyunk képesek. A világ most ilyen. Ha egy nő csinál valamit, az egész világ megőrül.”
Nem kérdés, hogy ha Sherrock legyőzi az első fordulóban Steve Beatont a világbajnokságon, még nagyobb felhajtásra számíthatunk, és még annál is nagyobb szenzáció lesz, ha rá három napra legyőzik a belga Kim Huybrechtset. Amennyiben bejutna a negyedik fordulóba, a legjobb 64 között zárná az évet, amivel megkaphatná a tagságot a tourra, elkerülve a januári Q-School-lottót.
Ez minden kiemelkedő sportolónő adománya és átka egyben: akár akarja, akár nem, a neme egyik meghatározó képviselője lesz. Sherrock az előző években hozzászokhatott, hogy ítélkeznek felette, beszélnek róla, vagy épp megbámulják.
Ugyanakkor – és ezt az ellenfelek, a szakértők, és a Milton Keynes-i kocsma meglepett vendégei megtapasztalták az évek során – lebecsülni csak saját felelősségre érdemes. Mert az ember talán épp annyira tud jó lenni, amilyen lehetőségeket kap az életben, ezek közül pedig az Alexandra Palace a legnagyobb mind közül.
Forrás: Guardian
Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés