Muszukajev Iszmail nem olvas már kommenteket az olimpia előtt, az elvégzett munkában viszont töretlenül hisz
Párizs 2024 - Bízik az elvégzett munkában Muszukajev Iszmail, aki a szabadfogású birkózók 65 kilogrammos súlycsoportjában szerepel a párizsi olimpián.
Párizs 2024 - Muszukajev Iszmail: hiszek Istenben és az elvégzett munkában!
Fotó: Getty Images
Muszukajev Iszmail: hiszek Istenben és az elvégzett munkában!
A VPB Kommunikáció szombati közleménye szerint a tokiói ötkarikás játékokon ötödik, világ- és Európa-bajnok balkár származású Muszukajev felkészült az olimpiára, amelynek közeledtével igyekszik minden zavaró tényezőt kizárni.
"Ugyan passzívan, de jelen vagyok például a közösségi média felületein. A mai sportéletben ha benne vagy, akkor tájékozódnod kell, és a legtöbb információ a leggyorsabban ott található meg. Ilyenkor azonban ez is teljesen háttérbe szorul" - fejtette ki Muszukajev, aki Kovács István 1979-ben megszerzett vb-aranya után 44 évvel nyert szabadfogású világbajnoki címet magyar birkózóként. Hozzátette: mindent tud az ellenfelekről és bízik abban, hogy a dolgok úgy alakulnak, ahogy eltervezték.
"Hiszek Istenben, és az elvégzett munkában. Most már kerülöm azokat az impulzusokat, amelyek kizökkenthetnek. A kommenteket például soha nem olvasom, mert nem akarom magam felidegesíteni" - szögezte le.
A párizsi olimpia birkózó versenyeit augusztus 5. és 11. között rendezik a Mars-mező Arénában öt magyar részvételével: kötöttfogásban Lévai Zoltán (77 kg), és Losonczi Dávid (87 kg), szabadfogásban Muszukajev és Ligeti Dániel (125 kg), míg a nőknél Nagy Bernadett (76 kg) egyaránt kiemeltként lép szőnyegre.
Ez a cikk is érdekelhet:
Forrás: MTI
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)