Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Jó passzban utazik Pekingbe a biatlon olasz királynője

Nánási Antal

Publikálva 27/01/2022 - 10:32 GMT+1

Hazai pályán, a szezon utolsó olimpia előtti futamának megnyerésével Dorothea Wierer jelezte, utolsó olimpiáján gurítana még egy igazán nagyot.

Dorothea Wierer nyerni tudott Antholz-Anterselvában

Fotó: AFP

Dorothea Wierer az utóbbi évek biatlon sportjának megkerülhetetlen alakja. Kétszeres összetett világkupa győztes, háromszoros világbajnok, a vegyesváltóval olimpiai bronzérmes a legutóbbi két olimpiáról. A 32. életévét április elején betöltő sportoló saját elmondása szerint már a jelenlegi szezon előtt is hezitált azzal kapcsolatban, hogy folytassa-e a versenyzést. A nagy álom, az egyéni olimpiai bajnoki cím hajszolása végül elegendő motivációnak hatott, Wierer így továbbra is ott van a mezőnyben.
Élete vélhetően utolsó szezonjában azonban egészen az elmúlt hétvégéig nagyon nem akart neki semmi sem összejönni. Az óévben megrendezett futamok során nemhogy a dobogó, de még a Top 10 közelébe sem sikerült férkőznie, saját bevallása szerint is formaidőzítési és állóképességi problémákkal küzdött.
Az újévre azonban a jelek szerint sikerült valamit találnia, 2022-es eredményei ugyanis ugrásszerű javulást mutatnak a korábbiakhoz képest. 2022-ben az Oberhofi üldözőversenyen elért tizenötödik helye volt a legrosszabb szereplése, azon túlmenően ugyanis csakis TOP 10-es eredményeket szállított. A lineáris fejlődési irány Ruhpoldingra és főleg Antholzra érte el a tetőfokát, mindkét helyszínen ugyanis TOP 10-ben zárt valamennyi egyéni futamot. A világkupa-szezonba két év után visszatérő helyszínen összejött az első idei dobogó (sprint), az abszolút hazai pályának számító Antholz-Anterselvában pedig alig pár napja világkupa-futamgyőzelmet ünnepelhetett a 12,5 km-es tömegrajtos versenyszámban
A győzelemre, túlzás nélkül állíthatjuk, annyira szüksége volt, mint egy falat kenyérre. Az olasz szépség ugyanis Antholzi győzelmét megelőzően pontosan 420 napja nyert legutóbb világkupa-futamot. Az utolsó sikert még a 2020/2021-es szezon nyitányán, a Kontiolahtiban megrendezett egyéni indításos futamon érte el.
Antholzban két lövőhibával tudta lehozni a 12,5 km-es távot, amely során mindkét hibáját a fekvő sorozatokban követte el. A sokkal nagyobb kihívásnak számító álló sorozatokban ugyanakkor hibátlan maradt, remek futásának köszönhetően pedig a pályán megelőzte a lőteret még előtte elhagyó, végül a harmadik helyen Anais Chevalier-Bouchet-t. Az olasz bajnoknő nem csak az örömtől lihegve nyilatkozott a Nemzetközi Biatlon Szövetségnek (IBU) közvetlenül a célba érkezést követően:
Borzasztó fáradtan keltem ma fel. Annyit terveztem mára, hogy menjek öt jó kört és talán sikerüljön összerakni a lövészetemet. Futás közben az járt a fejemben, hogy egyszerűen nem bírok többet, de óriási erőt adott az edzőm, aki ott futott mellettem és üvöltötte a fülembe, hogy meg tudom csinálni. Nagyon boldog vagyok.”
picture

Dorothea Wierer nyerni tudott Antholz-Anterselvában

Fotó: AFP

Hogy Dorothea Wierer valóban mennyire fáradt volt, azt talán leginkább a befutó képsorai bizonyították. Az olasz biatlonos ugyanis, miután hátranézett és megbizonyosodott róla, hogy Dzinara Alimbekava már nem érheti utol, tulajdonképpen majdnem összeesett, kétszer is megbotlott, mire átszelte a célvonalat.
A háromszoros világbajnok sportoló az olasz biatlonsport legeredményesebb képviselője, aki Pekingben élete harmadik olimpián vesz majd részt. Szocsiból és Pjongcsangból egyaránt éremmel térhetett haza, az olasz vegyesváltóval ugyanis mindkét ötkarikás játékokon bronzérmet szerzett. Ha valami azonban hiányozhat Wierer páratlanul eredményes pályafutásából, az kétségtelenül az egyéni olimpiai bajnoki cím. Élete utolsó olimpiáján az olasz biatlonos erre fog igazán ráhajtani.
A helyzet világos, hiszen minden biatlonos szeretne érmet nyerni Pekingben, viszont versenyszámonként továbbra is csak hármat osztanak ki. Megpróbálok nyugodt maradni, mindent beleadok majd, még ha tudom, hogy ez nem feltétlenül lehet elég a sikerhez. Össze kell állnia a lövészetnek és a futásnak is, de remélem, hogy az én szempontomból minden jól alakul.”
Dorothea Wierer január utolsó napjaiban utazik el Pekingbe, az Antholzi hétvége és a kiutazás közötti időt otthonában tölti. A mostani járványhelyzet óvatosságát jól jelzi, hogy férje egy teljes hétig senkivel sem találkozott, mielőtt Wierer hazautazott volna Antholzot követően, és a biztonság kedvéért még egy PCR-tesztet is elvégeztetett, nehogy véletlenül ő fertőzze meg a feleségét.
A peking olimpia biatlon programja február 5-én kezdődik a vegyesváltóval, és febuár 19-én zárul a hölgyek 12,5 km-es tömegrajtos versenyével.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés