Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Pocsék rajtját követően elkezdhet aggódni a szezonjáért a női világkupa címvédője – vagy mégsem?

Nánási Antal

Frissítve 09/12/2021 - 17:22 GMT+1

Finoman szólva is visszafogott teljesítménnyel rukkolt elő a szezon első két versenyhétvégéjén Tiril Eckhoff.

Tiril Eckhoff - fotó: Alexey Filippov

Fotó: AFP

Az összetett világkupa női címvédőjétől nem idegen a pocsék kezdés.


Túlzás nélkül állítható, hogy Tiril Eckhoff letarolta a mezőnyt a 2020/2021-es biatlon világkupa-szezonban, összetett győzelme egyrészt maximálisan megérdemelt volt, másrészt pedig olyan nagyon sokáig nem is forgott kockán. A 31 éves norvég sportoló már egy szezonnal végső győzelmét megelőzően is közel volt a sikerhez, egy végletekig kiélezett üldözőversenyben azonban végül alulmaradt Dorothea Wiererrel szemben.
A mögöttünk hagyott szezonban azonban minden összejött neki, hiszen összesen tizenhárom világkupa-futamot tudott megnyerni, amelyek közül kettő (egy-egy sprint- és üldözőverseny) világbajnoki címet is jelentett a számára. Habár, különösen az újévben mutatott dominanciája miatt, a gyengébb eredményeiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, érdemes visszaidézni, hogyan is indult Tiril Eckhoff számára a 2020/2021-es szezon.
A Kontiolahtiban 2020 novemberének végén megrendezett szezonnyitón ugyanis az egyéni indításos futamban egy 67., míg a sprintben egy 43. helyet sikerült összehoznia. Egy héttel később, ugyancsak Finnországban, máris jött a javulás, a sprintben ugyanis már sikerült beférkőznie a top 10-be (8. hely), míg az üldözőversenyt már egyenesen meg is nyerte.
picture

Tiril Eckhoff Kontiolahtiban - 2020

Fotó: Getty Images

Hogy miért fontos ez?

Legfőképpen azért, mert amit Eckhoffnak az elmúlt két hétvégén Östersundban sikerült összehoznia, az hároméves átlagban is messze a legrosszabb idénykezdete. Amint azt a Biathlonanalytics Twitter-csatornája is kigyűjtötte, a villámléptű norvég sílövőtől abszolút megszokott, hogy beragad a rajtnál, így tehát östersundi mérlegén nincs mit csodálkozni.
Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy az ideit megelőző két szezonban a “hagyományosan” pocsék első két futamot rendre egy top 10-es helyezés, majd egy győzelem követte a harmadik és a negyedik versenyen. Ez a kétéves trend azonban Östersudban megdőlt, a szezonnyitó egyéni üldözéses futam 30. helyét és a sprint során megszerzett 28. helyet követően ugyanis egy 32. (sprint), valamint egy újabb 28. hely következett (üldöző verseny). Az első két versenyen mutatott teljesítmény okozata volt az, hogy Eckhoff, a norvég házi rangsorban csupán a hatodik helyen állva, az utolsó csoportba sorolva, 111.-ként vághatott neki a második östersundi hétvége sprintversenyének.
picture

Tiril Eckhoff

Fotó: NTB

Aggodalomra semmi ok

Persze a fentiek ellenére, vagy épp ezek mellett, Tiril Eckhoff továbbra is az összetett világkupa címvédője, valamint az idei összevetés egyik legnagyobb esélyese. Az Östersundban történteknek elmondása szerint a norvég női szakág vezetője, Patrick Öberegger sem tulajdonít túl nagy jelentőséget:
Nincs okunk arra, hogy pánikoljunk, voltunk már hasonló helyzetben. Tirilnek versenyekre van szüksége.
Versenyekből pedig ebben a szezonban sem lesz hiány, sőt, a pekingi olimpiával a célkeresztben a 2021/2022-es szezon különösen eseménydúsnak és izgalmasnak ígérkezik. Az előttünk álló hétvégén a mezőny Hochfilzenbe látogat, ahol mindkét nem számára rendezne sprint-, üldöző-, valamint váltóversenyt is. Tiril Eckhoff számára különösen is kedves lehet az osztrák helyszín, az utóbbi két évben ugyanis megnyerte az üldözőversenyt, egy szezonnal ezelőtt pedig a sprintfutamot is ő teljesítette a legjobb idővel.
A fentiekben már levezetett séma szerint most már bőven itt lenne az ideje a számottevő formajavulásnak, érdemes lesz megfigyelni, hogy Hochfilzenben bekövetkezik-e az áttörés.
Tiril Ekchoff, valamint a teljes mezőny az előttünk álló hétvégén is élőben követhető az Eurosporton. Hochfilzeni közvetítéseink tervezett rendje a következő:
December 10 (péntek)
  • 11:15 – férfi 10km sprint
  • 14:05 – női 7,5 km sprint
December 11 (szombat)
  • 12:00 – férfi 12,5 km üldözőverseny
  • 14:00 – női 4x6 km váltó
December 12 (vasárnap)
  • 12:00 – férfi 4x7,5 km váltó
  • 14:30 – női 10 km üldözőverseny
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés