Halálra paráztatták a sztárokat a norvég vaxmesterek
Hat aranyéremmel és összesen 14 éremmel volt oka az ünneplésre a norvég biatloncsapatnak a pekingi téli olimpiát követően. Rá is fért a közös buli a társaságra, hiszen az utóbbi hónapok elzártságban és fokozott feszültségben teltek a koronavírus fertőzés veszélye miatt. Végre együtt lehetett a társaság, ám volt, amikor a versenyzők egy pillanatra a pokolba kívánhatták néhány társukat.
Rémület majd nagy röhögés volt a norvégok after-partiján.
Fotó: AFP
Az elmúlt hónapokban a biatlonosok egymással és a kiszolgáló csapattal sem nagyon találkoztak, a norvég szövetség ugyanis mindent megtett azért, hogy egyetlen versenyzőjük se maradjon le az olimpiáról fertőzés miatt.
Az elmúlt néhány hónap folyamatos szorongással telt a vírus miatt, de végül mindenkinek sikerült megúsznia, és a játékok után végre a nagy szigoron is lazítani lehetett. Például egy hatalmas össznépi partival.
„Olyan ünneplés volt ez, amilyennek lennie kellet. Nem aludtunk valami sokat, és végre egy kicsit együtt lehettünk a kiszolgáló csapat tagjaival” – mesélte Vetle Sjåstad Christiansen a norvég TV2-nek.
Aztán egy pillanat alatt kitört a pánik. A buli kellős közepén hirtelen megjelent három vegyvédelmi szkafanderbe öltözött ember, és leállították a partit.
Közölték, azonnal véget kell vetni minden ünneplésnek, mert az olimpia egyik legnagyobb norvég hőséről, Tarjei Boe-ről kiderült, koronavírusos.
Az utólagos beszámolók szerint Christiansen volt az egyik, aki teljesen lefagyott, de női csapat két klasszisa, Tiril Eckhoff és Marte Olsbu is egyből feldobta a maszkot. Miközben Johannes Boe az egyik kanapén ülve röhögött a markába, mert neki hamar leesett a dolog.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/02/18/3321807.jpg)
Vetle Sjåstad Christiansen
Fotó: Eurosport
„Vetle teljesen beparázott, és rémülten súgta oda, hogy Tarjei elkapta a koronavírust. Én viszont már az elején láttam, hogy azok nem kínai szemek a szemüvegek mögött, hanem norvégok. Úgyhogy szép csendben hátra dőltem, és kiélveztem a pillanatot. Szerintem még Tarjei pulzusa is felszökött egy rövid időre” – mondta Johannes Boe, aki szerint Christiansen mellett Eckhoff volt a másik, aki durván benyelte a sztorit.
Hamarosan Tarjei is kapcsolt, és a pillanatokon belül nevetés törte meg a fagyott légkört.
„Valahogy Tarjei is rájött, hogy ezek norvégok. Valószínűleg még nem ivott túl sokat, és volt annyi esze, hogy átnézzen a szemüvegeken. Én viszont totál bepánikoltam. Tiril egyből maszkot vett, és Marte is, mihelyst beléptek a terembe. Ez volt a legjobb poén, amiben valaha részem lehetett. Csodálatos pillanat volt” – mondta Christiansen.
Később kiderült, a norvégok vaxmesterei néhány csapatruházatért cserébe szereztek három vegyvédelmi ruhát a kínaiaktól, majd szemüveget vettek, és eljátszották a drámát.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-3aa005a4-b0a3-450b-ba0a-4ec3abe66d16-68-310-310.jpeg)