Állandó egészségügyi gondokkal küzd Laura Dahlmeier, és időnként kellemetlen sérülések nehezítik a dolgát. A jelenlegi világkupa-idényben, egyetlen fordulón állt rajthoz, Csehországban, ahol azonnal a dobogó második fokára állhatott fel. Ám a folytatás mégsem lesz fényes, ugyanis az e heti oberhofi állomáson nem fog elrajtolni. Azt közölte a rajongóival, hogy a „kevesebb több”, ezért inkább Bajorországba utazott, hogy készüljön a jövő heti fordulóra.
https://i.eurosport.com/2018/12/23/2488282.jpg
Közleményében Dahlmeier leszögezi, hogy az edzőjével közösen döntöttek az edzés mellett. Meglátásuk szerint, nincs még abban az állapotban, hogy sorozatos terhelést kapjon. Nove Mestóban ugyan jól alakultak a dolgai, de úgy véli, ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Egy-egy napon összejöhet a jobb szereplése, viszont még nem áll készen a hosszabb megmérettetésekre. Valószínűleg a formaidőzítést a világbajnokságra tervezik, hiszen öt számban lesz címvédő.
Olympic Games
Elvéttek az orosz váltó hazai olimpián szerzett ezüstérmét
13/10/2021 13:27
Laura Dahlmeier nélkül a németek aligha fogják megrengetni a világot Oberhofban. Egyelőre nem látni rajta kívül olyan versenyzőt, aki felvehetné a versenyt az élmezőnnyel. Sőt, a távollétében egyelőre még az is problémás lehet, hogy egy ütőképes váltót kiállítsanak.
Az első oberhofi futamot csütörtökön rendezik meg – 14:15-től a női sprintet.
(Vörös Csaba)
Biatlon
Nem jelent meg a doppingvizsgálatokon, másfél évre eltiltották a világklasszis sílövőt
17/09/2021 17:15
Biatlon
Pár nap alatt berobbant a biatlonosok klíma-kihívása
06/05/2021 20:43