Az Astors nyerte a World Seriest
A Houston Astros nyerte az észak-amerikai profi baseball-ligát (MLB), miután a döntő hatodik mérkőzésén negyedszer is legyőzte a Philadelphia Phillies csapatát. A bajnoki címről döntő World Series hatodik összecsapásán az Amerikai főcsoportot megnyerő Houston hazai pályán fogadta a Nemzeti főcsoportban meglepetésre győztes Philadelphiát-
Az Astros nyerte a World Seriest
Fotó: AFP
Az Astros számára intő jel lehetett, hogy 2019-ben ugyanígy 3-2-es előnnyel várhatták a két hazai meccset, ám akkor mindkettőt - és a bajnoki címet is - elveszítették a Washington Nationalsszal szemben. A szombati összecsapáson az előzetesen esélytelenebbnek tartott Phillies szerzett vezetést, de a houstoniak Yordan Alvarez vezérletével fordítani tudtak, és végül 4-1-es sikerükkel bajnoki címet ünnepelhettek. A döntő legjobbja Jeremy Pena lett.
Az Astros játékosai a vállukon chippel játszottak, miután két évvel ezelőtt kiderült: 2017-es bajnoki menetelésük során csaltak: videokamerával felvették az ellenfelek mérkőzések közben használt kézjeleit, ezeket továbbították az ütőknek, ezáltal jogosulatlan előnyhöz jutottak. A klub azóta az észak-amerikai profiligák egyik legkevésbé kedvelt csapata. Az Astros hat éven belül a negyedik nagydöntőjét játszotta. A texasi együttes 2017-ben bajnok lett, 2019-ben és tavaly viszont elveszítette a szezon utolsó párharcát. A Philadelphia 2008-ban nyert legutóbb bajnokságot, és 2009 után szerepelt újra a World Seriesben.MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés