Mindent megtesz az álmáért a 16 éves magyar baseball-tehetség, aki már az MLB-be szerződésével is sporttörténelmet írt

MLB - Morua Márkó számára hihetetlen és különleges érzés, hogy ő az első magyar, aki profi szerződést kötött egy, az észak-amerikai profi baseball-ligában szereplő csapattal. A 16 éves játékost augusztusban igazolta le a San Diego Padres.

Asztaltakarítás Ronnie-módra: ezúttal egy 135-ös total clearance-t villantott a Rakéta

Videó forrása: Eurosport

Morua Márkó igazi baseballos család sarja. Nagyapja honosította meg Magyarországon a sportágat, egyúttal az első hazai egyesületet is ő alapította 1990-ben, Óbudán. Az Óbudai Baseball Klubban edzőként is dolgozott, s oroszlánrésze volt a Magyar Baseball Szövetség 1992-es megalapításában is. Fia, Morua Roberto hozzá hasonlóan elkötelezett híve a sportágnak, jelenleg az Óbudai Brick Factory Baseball és Softball SE elnöke, illetve a felnőtt, az U18-as, az U15-ös és a magyar válogatott kapitánya.
A fiatal játékos a közmédiának felidézte, hogy az első nagyobb tornáján 12 évesen vett részt Tenerifén, ahol ott volt a Los Angeles Dodgers megfigyelője is, s miután remekül teljesített, utóbbi azt ajánlotta, hogy költözzenek a Kanári-szigetekre. A következő iskolai évet már ott kezdték két esztendővel idősebb testvérével, s két évig ott játszottak. Ezután Venezuela és a Dominikai Köztársaság következett.
"Az elején nehéz volt a családom nélkül, de tudtam, mi a célom. És az álmomért mindent megteszek" - fogalmazott Morua Márkó.
Az utóbbi hónapok történéseit felidézve elmesélte, hogy Dominikán úgynevezett tryoutokon, próbajátékokon vett részt, ezeken a csapatok megfigyelik a tehetségeket, s ezek olyan jól sikerültek neki, hogy a végén öt-hat csapat is ajánlatot tett.
"A San Diego tette a legmagasabb ajánlatot, s ezt el is fogadtuk" - mondta mosolyogva.
Hozzátette: szerinte az ütőjátékával hívta fel magára leginkább a figyelmet. Mint mondta, az általa játszott elkapó (catcher) egy különleges poszt, miután ő az egyetlen a pályán, aki látja az egész játékot, ő irányít. Hangsúlyozta: hihetetlen és különleges érzés számára, hogy ő lett az első magyar, aki profi szerződést kötött egy MLB-csapattal.
"Kiskorom óta nagyon sok munkát tettünk ebbe bele, beérett a gyümölcse" - fogalmazott.
A játékos ötéves szerződést kötött, s hivatalosan januárban csatlakozik a San Diego keretéhez. A célja, hogy bekerüljön az A csapatba, s folyamatosan fejlődjön. Mint mondta, nem lesz könnyű dolga, mert a posztján nagy a rivalizálás.
Testvérével, Martinnal évek óta együtt élnek, készülnek, ő is egy dominikai akadémián pallérozódik és őt is több csapat figyeli.
A testvérpár édesapja, Morua Roberto szerint a gyerekek már kiskorukban imádtak baseballozni. Márkót úgy jellemezte, hogy nagyon jól lát a pályán, ezért minden poszton képes jól teljesíteni, emellett az ütőjátéka és a gyorsasága kiemelkedő.
Ez is érdekelhet:
Hogy mekkora dolog profi szerződést kapni egy MLB-klubtól, azt a következő számokkal érzékeltette:
"Közel 300 ezer játékos küzd azért, hogy szerződéshez jusson. Márkó korosztályában mintegy 5000 catcher küzdött idén ezért és körülbelül 30-40 kapott szerződést. A fiam mindig is erre vágyott, most került igazán a helyére. A személyiségét ismerve úgy gondolom, hogy nem lesz nehéz beilleszkednie és megfelelnie a kihívásnak."
Arra a kérdésre, hogy a fia meddig juthat, azt válaszolta, ez csak rajta múlik, s azon, hogy meddig tudja az általa képviselt szintet emelni.
(MTI)
Borítókép forrása: Shawn Spradling/X
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés