„Egymásra néztünk és elég egyszerű volt” – ezért nem osztoztak az aranyérmen a magasugrók

Három évvel ezelőtt az olimpia egyik legemlékezetesebb pillanatát hozta a férfi magasugrás döntője. Mutaz Barshim és Gianmarco Tamberi egyaránt hibátlan teljesítménnyel jutott el a 237 centiméterig, majd jött a 239 centiméteres magasság, ahol mindketten háromszor verték le a lécet. Lélekben már mindenki készült a szétugrásra, a döntő azonban egy váratlan fordulatot hozott, és némi tanácskozást követően a két klasszis egymás nyakába ugrott.

Az egyébként kétségkívül szívet melengető pillanat azonban sok kérdést magával hozott. Például, hogy az atlétika többi szakágában úgy alakítják a szabályokat, hogy a lehető legkisebb esélye legyen az azonos eredményeknek, ezzel szemben ez a rendszer viszonylag nagy teret hagy neki. De legfőképpen azt, hogy vajon egy ilyen helyzetben ki és miért döntene a zéró összegű játszma mellett, kockáztatva egy biztos, de megosztott győzelmet.

Nem kellett sokat várni, hogy hasonló helyzet álljon elő, a 2023-as világbajnokságon például Nina Kennedy és Katie Moon nyakába került egy-egy aranyérem, miután ők is egymás tenyerébe csaptak egy teljesen ugyanolyan sorozatot követően. Barshim és Tamberi döntését még viszonylag pozitívan fogadták, Kennedy és Moon osztozkodása után viszont már több volt a kritikus hang, voltak olyanok, akik egyenesen gyávának titulálták a két világbajnokot.

Ki tudja, hogy szerepet játszott-e ez az olimpián történtekben, mindenesetre megtörtént az elképzelhetetlen: az új-zélandi Hamish Kerr és az amerikai Shelby McEwen a megosztott arany helyett a szétugrás mellett döntött. Először olyan hírek jelentek meg, miszerint Kerr hajlott a precedensértékűnek gondolt osztozkodás felé, és McEwen erőltette a folytatást, a nyilatkozatok azonban kicsit árnyalták a képet.

„Beszéltem Hamish-sal, akit már régóta ismerek. Jó haverok vagyunk, jó ellenfelek és jó ugrók, amikor együtt versenyzünk. Ő azt mondta, hogy össze szeretne csapni, én pedig teljesen benne voltam" - mondta McEwen. "Egészen a végéig harcoltunk, és ő jött ki győztesként, amiért jár neki az elismerés, gratulálok. Tudom, hogy erősebben, fittebben és jobban fogok visszatérni. Most pedig készen állok, hogy megünnepeljem ezt a pillanatot.”

- magyarázta az új-zélandi.

Kerr, aki már a 2.36 centiméteres ugrással is új óceániai csúcsot állított fel, végül jobban bírta idegekkel (és talán erővel) a szétugrást. Ilyenkor egyre alacsonyabbra teszik a lécet, amit egészen addig folytatnak, amíg valaki át nem ugorja a magasságot, ha pedig mindkettejüknek sikerül, akkor ismét felfelé indulnak el. Kegyetlen műfaj, amelyben az állóképességnek is hatalmas szerepe van, hiszen mindketten 11 kísérlettel jutottak el a szétugrásig, és további három kellett a lezáráshoz.

„A pályára rohanás több erőt vett ki belőlem az ugrásoknál, de nagyon örültem a győzelemnek. Mindig is azt mondtam, hogy a tokiói csodálatos volt, különleges helyet tölt be a magasugrás történetében. Mi is ugyanebben a helyzetben voltunk, mégis a szétugrás mellett döntöttünk” – magyarázta az új olimpiai bajnok. „Mindketten nagyon boldogok vagyunk, hogy hozzájárulhattunk a történelemhez.”

A magasugrás döntője nem csak az aranyért folytatott küzdelem miatt maradt emlékezetes, de Tamberi drámája miatt is. Az olasz ugyanis veseproblémákkal küszködött, a döntő előtt vért hányt, és ugyan ebben az állapotában is vállalta az indulást, a 227 centis magasságon nem jutott túl. A másik címvédő, Mutaz Barshim pedig ezúttal a harmadik helyet csípte meg, ami, figyelembe véve, hogy sérüléssel bajlódott, nagy szó.