„A pisztoly már ott volt a kezemben” – öngyilkossági gondolatairól vallott a világbajnok

Remélhetőleg sokan emlékeznek Giuseppe Gibiliscóra, a rúdugrás párizsi világbajnokára és athéni olimpiai bronzérmesére. Nem volt persze akkora fenomén, mint Armand Duplantis - mondjuk olyan százévente egyszer születik - de azért az olasz is komoly sztárja volt a sportágnak. És ha nincs a doppingügy, amelyben ártatlanul hurcolták meg, még nagyobb karrier állhatot volna előtte.

Húsz évvel ezelőtt lettél olimpiai bronzérmes Athénban, egy évvel korábban, 2003-ban pedig világbajnoki aranyat nyertél Párizsban. Hiányoznak azok az idők?

Nem, egyáltalán nem… Az atlétika életet adott nekem, de el is vette azt tőlem. Fiatal kis srácként rossz útra tértem, és ha nincs a sport, valószínűleg elkallódtam volna és börtönben végeztem volna.

Legyőzhetetlennek, sebezhetetlennek éreztem magam, miközben igazából törékeny voltam, és csak a mindennapos edzések hoztak némi értelmet az életembe. A sport segítségével felnőttem, céljaim lettek, amelyeket nagyjából el is értem, de aztán gyorsan vége is lett mindennek. Teljesen egyedül maradtam, amikor meggyanúsítottak azzal, hogy doppingoltam.

World Athletics Indoor Championships

Duplantis a fedettpályás vb-n is megoldotta a Karalis-problémát, a világcsúcsra ezúttal nem ment rá

9 órája

Hogy jöttél ki belőle?

A büntetőeljárás kimondta, hogy teljesen ártatlan vagyok, és a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) is egyértelmű felmentő ítéletet hozott.

• Usain Bolt laza öt szóban elmondta, amit az új sprinterzseni teljesítményéről tudni érdemes

Ki vádolt meg?

Az Olasz Olimpiai Bizottság által felkért bírói testület, amely megpróbálta tönkretenni a pályafutásomat épp akkor, amikor a csúcson voltam. Szerencsére a dolgok azóta változtak, és több tiszteletet mutatnak a sportolók felé. És ehhez talán az én ügyem is hozzájárult, ahogy Marco Pantanié is. Ő egy hatalmas sportember volt, ugyanakkor áldozat is. Gyakran kimegyek a temetőbe hozzá, és ott zokogok.

De te ezek után sem hagytad abba az élsportot.

Nem nyomtam tovább lehajtott fejjel, és valamiféle elégtétel volt számomra, hogy a pekingi olimpiai döntőbe is bejutottam. De a legjobb Beppe nem tért vissza többé. Ez egy kisebbfajta csoda volt, bár talán jobb kifejezés az, hogy túlélőnek éreztem magam.

Milyen értelemben?

Volt egy pont, amikor az öngyilkosság is megfordult a fejemben, és a pisztoly már ott volt a kezemben.

Giuseppe Gibilisco (középen)

Fotó: Getty Images

Egy újságíró barátom mentett meg, ő volt az egyetlen ember, aki közel állt hozzám akkoriban. Nem szégyellem bevallani, hogy összvissz 43 euró volt a bankszámlámon. Hogy valahogy mentsem magam, még azt az autót is eladtam, amit az olimpiai bronz után vettem.

Sikerült azóta kitörölni a rossz emlékeket?

Igen, bár most, hogy erről beszélek, néhány dolog, amit elfojtottam, elkezdett visszajönni.

• Nyáron olimpiai bajnok lett, most kinézte magának az NFL-t; így néz ki a karrierváltás a csúcson

Mesélnél ezekről?

Bizonyos napokon végtelenül sötéten láttam mindent. Lehetett ragyogó napsütés, akkoriban mégis mindent rettenetesen sötétnek éreztem magam körül. És ez nem valamiféle szófordulat, szó szerint így volt. Ennél jobban nem mennék bele a részletekbe, mert ez egy lezárt fejezet az életemben, és fáj, ha erről kell beszélnem.

Most mivel foglalkozol?

Az életem nagy részét a városomnak, Szirakúzának szentelem. A sport és Szabadidő Központ tanácsadója vagyok. Hamarosan átadásra kerül egy fedett komplexum, ahol a sprinterek és az ugrók is készülhetnek télen is. Nem messze pedig van egy pálya az atlétáknak és a rögbiseknek, amely már kész is van. Az álmom egy rúdugró központ, ahol gyerekekkel edzhetek. Lehet, hogy belőlük lesznek a következő bajnokok, az utódaim.

Giuseppe Gibilisco

Fotó: Getty Images

Mi maradt meg számodra az atlétikából?

Néhány barátság. Alessandro Talottival voltam a legjobb viszonyban, aki annak idején csapattársam volt. Sajnos korán elment közülünk. És van néhány emlékem, például a világbajnoki arany, amely hirtelen híressé tett engem. Egy milánói felhőkarcolóra felkerült egy óriáskép rólam, a Ducati meghívott a Valencia Nagydíjra, ahol kipróbálhattam Loris Capirossi motorját. Egyszer lefulladt a gép, de újra berúgtam, mert úgy voltam vele, a jóég tudja, mikor ülhetek felmegint egy olyan járgányra.

A repülés közel áll hozzád, és nem csak, amikor rúdugrásról van szó.

Igen, van egy motoros sárkányrepülőm. Odafenn teljesen ki tudok kapcsolni. az utolsó versenyemre is így repültem Szirakúzából Rietibe.

Mennyire maradt része a sport az életednek?

Edzőként Claudio Stecchivel dolgozom. Amúgy picit visszafogottabban, mert az embernek vigyáznia kell a testére, az egészségére. De eljárok bringázni, futni, súlyt emelek és tornázom. A rúdugrást félretettem, a legfontosabb rudam ráadásul nincs is meg.

Giuseppe Gibilisco

Fotó: Getty Images

Mi lett vele?

Az ellenőrök kettéfűrészelték egy amerikai reptéren. Eugene-be igyekeztem versenyezni, ők meg azt gondolták, jó ötlet ellenőrizni, hátha drog van benne. Az a rúd nyerte meg nekem az aranyat Párizsban.

Ez talán egy jel volt a sorstól, az az aranyérem tett tönkre végül.

via Gazzetta

World Athletics Indoor Championships

Nem volt még ilyen 400 méteres vb-döntő: Molnár Attila 2. helyen ért célba, mégis csak 6. lett

11 órája

Atlétika

Milyen magasságig juthat Duplantis? – itt a tudományos válasz, amit az élet persze felülírhat

15 órája