Szinte már emberrablás – a NOB segítségét kérte a sportoló
Publikálva 02/08/2021 - 19:34 GMT+2
Drámai véget ért a fehérorosz atléta tokiói részvétele.
Krystsina Tsimanouskaya
Fotó: AFP
Krystsina Tsimanouskaya olimpiája nem várt fordulatot vett, amikor az edzői bementek a szobájába és közölték vele: kezdjen csomagolni. A sportolónőt – miután kritizálta az edzőit – kirakták a csapatból, és akarata ellenére a tokiói reptérre akarták vinni, hogy hazaküldjék Minszkbe.
Tsimanouskaya a 200 méteren állt volna rajthoz az olimpiai atlétikaversenyen, a vasárnapot azonban a tokiói repülőtéren zárta, a japán rendőrség védelmét élvezve. A fehérorosz sportolót nem sokkal korábban akarata ellenére akarták hazaküldeni, miután kifogásolta, hogy a megkérdezése ellenére rakták be a 4x400-as váltóba. „Nem fogok visszatérni Fehéroroszországba” – mondta már a repülőtéren a 24 éves futó a Reutersnek.
Maga a történet már-már hihetetlen, egyúttal sokat elárul fehérorosz rezsim működéséről. Tsimanouskaya elmondása szerint a fehérorosz delegáció vasárnap felkereste őt a szobájában, majd közölték vele, hogy csomagolnia kell, onnan pedig a repülőtérre vitték. A fiatal sprinter nem sokkal korábban az Instagramon kritizálta az edzőit, amiért berakták a 400-as váltócsapatba, miután néhány csapattársáról kiderült, túl kevés doppingellenőrzésen vettek részt, hogy indulhassanak az olimpián.
Tsimanouskaya a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól kért segítséget videóüzenetben, amit a Fehérorosz Sportszolidaritási Alapítvány honlapján tettek közzé. „Nyomás alá szeretnének helyezni. A beleegyezésem nélkül ki akartak juttatni az országból. Arra kérem a NOB-ot, hogy avatkozzon közbe.” Üzenetében a NOB azt írta, hogy sikerült közvetlenül kapcsolatba lépniük a sportolóval. „A hatóságok vigyáznak rá a Haneda repülőtéren és körbeveszik a Tokió 2020-as stábtagok is.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/08/01/3190591.jpg)
Krystsina Tsimanouskaya
Fotó: Getty Images
Fehéroroszországban meglehetősen komplikált a politikai helyzet, különösen a legutóbbi választások óta. Miután Alexander Lukashenko gyanús körülmények között tartotta meg az elnöki széket, tömegek vonultak az utcára, a tüntetéseknek végül erőszakkal vetettek véget. Mindennek sportos vonzata is van, ugyanis sok fehérorosz sportoló szembeszegült a rendszerrel – pedig zömmel állami finanszírozásra kényszerülnek – többeket azóta bebörtönöztek, például Yelena Leuchanka kosárlabdázót.
Hétfőn a NOB szóvivője, Mark Adams további tájékoztatást adott az esetről. „Kapcsolatba léptünk vele előző este és ma reggel is, biztonságban érzi magát. Az volt az elsődleges kötelességünk, hogy gondoskodjunk róla, erre törekedtünk. Az éjszakát a rendőrőrsön töltötte az egyik szervező részvételével. Úgy tudom, hogy az ENSZ menekültügyi szervezete is érintett, a rendőrség pedig már vizsgálja az ügyet.”
Az emberrablással kapcsolatos vádakról azt mondta, ha történt ilyesmi, azt a hatóságoknak kell kivizsgálniuk. „Beszéltünk a rendőrökkel a repülőtéren. Ha bűncselekmény történt, akkor utána kell járni, de ez a rendőrség feladata. 12 óra telt el az események óta, több részletet kell megtudnunk. Megkértük a Fehérorosz Olimpiai Bizottságot, hogy adjanak teljes helyzetjelentést, de már a tavalyi évben felléptünk ellenük” – mutatott rá Adams.
Tsimanouskaya közben Lengyelországtól kért és kapott humanitárius vízumot, a következő napokban Varsóba utazik. Sikeresen elhagyta az országot a sportolónő férje is, aki jelenleg Kijevben tartózkodik.
Dmitry Navosha újságíró, nem mellesleg a Fehérorosz Sportszolidaritási Alapítvány tagja elmondta, komoly nyomás nehezedik most a futóra. „Nagyon kemény propaganda zúdult rá Fehéroroszországban, valamennyi állami tévében agresszíven támadták, rengeteg üzenetet kap. Először a szülei hívták fel azzal, hogy ne utazzon haza. Valami borzasztó dolog történik most ott. Arra kérünk, ne gyere vissza Fehéroroszországba, mondták neki.”
Számos európai ország felajánlotta a segítségét, főleg azok, amelyek erősen kritikusan Lukashenko kormányával szemben. „Éjjel hosszasan gondolkozott, merre menjen. Úgy tudjuk, a legtöbb európai ország nyitott volt, de a végén Varsó mellett döntöttünk.”
Forrás: Guardian
Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az olimpia legfontosabb híreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés