Szuper csillagharcos, szétveti az önbizalom és lehet imádni – itt az atlétika új showmanje
Publikálva 28/07/2023 - 11:14 GMT+2
Noah Lyles, a 200 méteres síkfutás kétszeres világbajnoka és olimpiai bronzérmese lehet Usain Bolt legméltóbb utódja az atlétikában. Nem elsősorban az eredményességre gondolunk, hanem a showmanségére, a közvetlenségére, arra, hogy szinte sosem a közhelyet nyilatkozza, és hogy egyike azoknak, aki vonzóvá tudja tenni a sportágat a mai fiatalok számára is.
Noah Lyles
Fotó: Getty Images
Usain Bolt 2017-es visszavonulásával az atlétika egyik legnagyobb egyénisége intett búcsút az sportágnak. Az általa hagyott űr elsősorban sprintervonalon tűnt komolynak, de aztán megjelent a színen valaki, akiről egyre inkább azt lehet gondolni, hogy képes lehet azt betölteni.
Noah Lyles élete harmadik legjobb idejével nyerte múlt vasárnap a londoni Diamond League-versenyt. A futás előtt úgy hozta lázba a helyszínen lévő 45 000 embert, ahogy anno Usain Bolt tette, vagy ahogy mondjuk Freddie Mercury, amikor a „Tavaszi szél vizet áraszt” kezdetű népdalt énekelte a Népstadionban, 1986-ban.
Lyles 19.47-tel győzött, ami minden idők tizedik leggyorsabb futása volt 200-on. Az amerikai ráadásul megdöntötte Bolt 2008-as versenycsúcsát, valamint ez volt a 35. alkalom, hogy 20 másodpercen belül futott, ami eggyel több, mint ahányszor ez a jamaicainak sikerült.
Nem könnyű bárkit is Bolthoz mérni, és talán nem is érdemes. Sem tehetségben, sem karizmában, sem showmanségben. Lyles azonban egy nem mindennapi figura, egy olyan valaki, akiért lehet rajongani, és aki képes megőrjíteni egy teljes stadiont is akár.
Erős személyiség
Az első és az egyik legfontosabb dolog vele kapcsolatban, hogy nincsen híján az önbizalomnak, és ezt ráadásul szemrebbenés nélkül az egész világ tudomására is hozza. Nem sokkal a londoni 19.47 után azt írta a Twitteren, hogy „Ez még csak a bemelegítő futás volt.”
Nem kérdés, hogy ezzel a kijelentéssel a budapesti világbajnokságra céloz, mi pedig ennek csak örülni tudunk, és alig várjuk, hogy a szemünk előtt mutassa meg, milyen az, amikor már maximális fordulatszámon pörög. Lehet, hogy kissé arcoskodva nyilatkozik, a fedezet azonban mindig ott van a pályán, szóval senkinek egy szava sem lehet.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/07/22/3419869-69782548-2560-1440.jpg)
Noah Lyles
Fotó: Getty Images
Tavaly 19.31-es amerikai csúcsot, minden idők harmadik legjobb idejét futva lett világbajnok hazai közönség előtt, Eugene-ben. A futása után széttépte a mezét a mellkasán, joggal tehette, hisz mégiscsak a legendás Michael Johnson rekordját adta át a múltnak.
Tiszteli a riválisait
Igaz, hogy csurig van önbizalommal, de szereti annyira a sportágat, hogy tisztelettel forduljon a többi atléta felé is. Jó sztori volt, amikor a londoni verseny előtti sajtótájékoztatón a brit Zharnel Hughes-t arról kérdezték, hogy célba veszi-e a brit rekordot, amire Hughes bizonytalanul, kétkedve válaszolt.
Erre Lyles fogta magát, odaült mellé, és megkérdezte, mennyi is az a rekord. Ezután felhívta a figyelmet a brit szenzációs 100-as győzelmére, amit a brit bajnokságon futott iszonyú körülmények között.
Miután Lyles megnyerte a versenyt, odament Hughes-hoz, és együtt várták izgatottan, hogy kikerüljön a hivatalos végeredmény a kivetítőre. Amikor kiderült, hogy megvan az új rekord (19.73), üvöltött egy nagyot.
„Rohadtul megcsináltad!”
Hughes kis híján egyébként megjavította Pietro Mennea 1979-ben futott 19.72-es idejét, amely anno világrekord is volt, de ami a döbbenet, hogy még mindig ez az Európa-csúcs.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/07/23/3749740-76284728-2560-1440.jpg)
Noah Lyles
Fotó: Getty Images
Gyorsan fut, de fontos neki a stílus is
A legtöbb atléta sportruhában, melegítőben, atlétaöltözékben jön ki a pályára, Lyles azonban egy afféle NBA-stílust kezdett el meghonosítani a sportágban. Az egyik versenyen például egy tiszta bőr Prada-öltönyben jelent meg, olyan volt, mint egy titkos ügynök, aki küldetést teljesíteni jött ki a pályára.
Az idei fedettpályás amerikai bajnokságra egy zöld szmokingban érkezett, a szabadtérire pedig egy bőrdzsekiben, amelynek hátulján ott díszelgett a három érem, amit az elmúlt három bajnokságon szerzett.
A magunk részéről tudjuk támogatni a ’viseld azt, amiben jól érzed magad’ alapelvet, úgyhogy hajrá, csak így tovább!
Új rajongókat szerez a sportágnak
Lyles nem titkolja, hogy imádja az animét, és a focit, mármint az európait. Most vasárnap például szuper csillagharcos mozdulattal, már-már Son Gokuként ünnepelte a 200-as győzelmét.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2019/10/01/2687845-55579210-2560-1440.jpg)
Noah Lyles
Fotó: Getty Images
Azzal, hogy összekapcsolja az élsportot a popkultúrával, az embereknek egy új rétegét képes megszólítani, olyanokat, akiknek eddig talán nem sok közük volt az atlétikához. Valahogy úgy, ahol Bolt is tette annak idején az ő emblematikus ünneplésével.
Nemrég az NBC Sports egyik műsorában kiderült, hogy új hobbija a foci, és már van kedvenc csapata is, a Manchester United. Azt nem tudni, véletlen-e, de pont annak a csapatnak kezdett el drukkolni, amelyiknek Bolt is a rajongója.
Szeret kiállni a legjobbak ellen
Ha versenyről van szó, Lyles nem hátrál meg. A szezonban eddig már 13-szor versenyzett, ráadásul többször kilépett a komfortzónájából, és elindult 100-on is azért, hogy a rajtját és a sebességét tesztelje.
Futott már az idén Erriyon Knighton ellen, meccselt az U20-as világcsúcstartó Letsile Tebogóval, valamint a 100-as világbajnok Fred Kerley-vel is. Sőt, jelezte, hogy benne lenne egy futásban Andre De Grasse ellen is. A kanadai a 200 méter tokiói olimpiai bajnoka, ahol Lyles bronzérmet szerzett. A tavalyi vb-n a kanadai visszalépett, de remélhetőleg néhány hét múlva láthatjuk őket egymás ellen futni a budapesti vb-n.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/08/07/3197037-65496008-2560-1440.jpg)
Noah Lyles
Fotó: Getty Images
via részben runningmagazine.ca
Ha nem a helyszínről nézitek a budapesti atlétika vb-t, ám kíváncsiak vagytok arra, hogy mi is történik valójában, vagy csak egyszerűen nincs egy percetek, akkor tartsatok az Eurosporttal augusztus 19 és 27 között! A helyszínről Ajkler Zita, Szabó Gábor és Németh Gergely jelentkezik, az Eurosport.hu-n pedig megtekinthetitek bármelyik ügyességi szám döntőjét az elejétől a végéig. Az atlétika vb minden egyes másodperce látható tehát az Eurosport platformjain, velünk biztosan nem maradsz le semmiről!
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés