"Elvárnám, hogy felhívj!" - lökdösődős balhé Lyles és Bednarek között az amerikai válogatón
A 100-on olimpiai bajnok Noah Lyles nyerte meg a férfi 200 métert az amerikai atléták világbajnoki válogatóján, melyen a zárónap talán legjobban várt fináléja kisebb kakaskodással zárult, miután a második Kenny Bednarek a célba érést követően meglökte az őt provokáló győztest.
Ilyen különös futótechnikával ekkorát nyerni 100 méteren? Semmi sem lehetetlen!
Videó forrása: Eurosport
A 100 és 200 méteren is vb-címvédő Lyles sérülés miatt csak július elején kezdte meg a szabadtéri szezont, a Eugene-ban rendezett országos bajnokságon pedig csak kedvenc távján indult, melyen kiváló formát mutatott. A fináléban szokásához híven riválisainál lassabban kezdett, az egyenesre fordulva komoly hátrányban volt, ám végül valamennyi ellenfelét megelőzte, köztük az idén még veretlen Bednareket is.
Lyles a világ idei legjobbját jelentő 19.63 másodperces idővel ért célba, majd fölényesen nézett vissza a 19.67-tel második Bednarekre, aki ezt nehezen viselte, és nagyot lökött rajta. Erre a bajnok dühösen reagált, a két sprinter szóváltásba keveredett, végül kézfogással zárták incidensüket, a pálya mellett adott interjú során azonban mindketten egyértelművé tették, hogy a vitát még nem rendezték.
"Ha valami problémád van velem, akkor elvárnám, hogy felhívj" - jelentette ki a válogatón 100-on győztes Bednarek, mire Lyles úgy felelt: "Tudod mit, igazad van. Beszéljük ezt meg ez után."
Címvédőként Lyles helye - a 100 méterhez hasonlóan - a válogatótól függetlenül már biztos volt Tokióban, mellette pedig Bednarek, a vasárnapi döntőben harmadik Robert Gregory (19.80 mp) és negyedik Courtney Lindsey (19.82 mp) indulhat 200-on a szeptemberi világbajnokságon.
A nők hasonló számában a 100-on 10.65-tel első Melissa Jefferson-Wooden 21.84 másodperccel diadalmaskodott, míg a világbajnoki és olimpiai címvédő Gabby Thomas a harmadik lett 22.20 mp-cel. A finálé nagy hiányzója a 100 méter világbajnoka és olimpiai ezüstérmese, Sha'Carri Richardson volt. A 25 éves vágtázó - aki a 2023-as budapesti vb-n harmadik volt a félkörös távon - számára borzalmasan alakult az elmúlt hét, a hét elején ugyanis egy éjszakára őrizetbe vettek Seattle-ben, miután a repülőtéren összeveszett barátjával, Christian Colemannel, majd Eugene-ben pénteken visszalépett a 100 elődöntőjétől, vasárnap pedig a 200 elődöntőjében futamában negyedik lett, és egyetlen századdal lemaradt a döntőről.
A válogató zárónapjának legnagyobb szenzációja nem egy győzteshez kapcsolódik, férfi 800 méteren ugyanis az 1:42.16 perccel aranyérmes Donavan Brazier mögött a mindössze 16 éves Cooper Lutkenhaus ért be a második helyen elképesztő, 1:42.27-es eredménnyel, amivel megdöntötte az U18-as világcsúcsot.
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)