Visszalépett a versenytől a budapesti atlétikai Világdöntő egyik legnagyobb sztárja, Noah Lyles sérülés miatt lezárja a szezonját

Eurosport | Google

Noah Lyles kisebb sérülést szenvedett az amerikai bajnokságon, ami miatt úgy döntött, nem indul az atlétikai Világdöntőn, amelynek Budapest lesz a helyszíne. A 100 méter olimpiai bajnoka a tervei szerint ettől függetlenül ott lesz a stadionban, de csak nézőként számíthatnak rá.

Noah Lyles egy brutálisan szoros versenyben hozta az első aranyát férfi 100 méteren

Videó forrása: Eurosport

A 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságnak Mondo Duplantis mellett Noah Lyles volt a legnagyobb sztárja, aki három aranyéremmel zárta a versenyt. Lyles a 100 mellett a 200 métert is megnyerte, majd az amerikai 4x100-as váltóval is elsőként értek a célba.
Nem mellesleg: itt fejtette ki az elméletét, hogy az NBA bajnokai legfeljebb csak az Egyesült Államok világbajnokainak nevezhetik magukat, az atlétikában ellenben valóban a világ minden tájáról érkeznek sportolók.
Lyles három év után visszatérhetett volna a budapesti atlétikai stadionba, ugyanis nálunk rendezik az első atlétikai Világdöntőt. Az amerikai sprinter azonban megsérült, és úgy döntöttek, nem kockáztatnak, inkább visszalépnek a versenytől.
”Sajnos nincsenek jó híreim. Úgy döntöttünk az edzőmmel, hogy sérülés miatt befejezem a 2026-os szezont. Azt gondoltuk, hogy nagyon egyszerű a helyzet, de komplikáltabb lett a vártnál. Az amerikai bajnokság után találtunk egy kisebb húzódást, ami nem volt túl komoly, és kiválóan haladtunk a rehabilitációval is.
Sajnos a húzódás más területre is kihatott, ami megnehezítette, hogy folytassam az edzéseket. Úgy döntöttünk, hogy most lezárjuk a szezont, és felkészülünk 2027-re, valamint 2028-ra, mert mindkettő óriási év lesz.”
Lyles egyébként úgy tervezi, hogy a sérülése ellenére elutazik Budapestre, ezúttal azonban csak nézőként vesz részt az eseményen. ”Még mindig azt gondolom, hogy fantasztikus verseny lesz, nagyon várom már, hogy megnézhessem.”
Az első atlétikai Világdöntőt szeptember 11. és 13. között rendezik meg.
Ez is érdekelhet:

Csatlakozz a több mint 2 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés