Megvan, mikor versenyez újra a női távolugrás olimpiai címvédője
Januárban Dortmundban tér vissza sérülése után Malaika Mihambo, a női távolugrás olimpiai címvédője. A 29 éves német sztáratléta tavaly kétszeres címvédőként utazott volna a budapesti szabadtéri világbajnokságra, ám július elején combhajlítóizom-sérülés miatt le kellett mondania a részvételt, és azóta egyetlen versenyen sem állt rajthoz.
Malaika Mihambo
Fotó: Getty Images
Januárban tér vissza a női távolugrás olimpiai címvédője
Edzőjének szerdai tájékoztatása szerint Mihambo felkészülése eddig kiválóan halad a következő évre, és január 20-án elindul a dortmundi fedett pályás versenyen.
"Ilyen hosszú kihagyás után az első verseny mindig nehéz. A teste nincs még hozzászokva ahhoz a megterheléshez, amit egy verseny jelent, mert teljesen más versenykörülmények között ugrani, mint edzésen" - mondta tanítványa visszatéréséről Ulli Knapp, Mihambo edzője.
A szakember szerdán azt is elmondta, hogy fedett pályán négy viadalt terveztek be, de a glasgow-i világbajnokságon Mihambo nem fog indulni annak érdekében, hogy a lehető legjobban fel tudjon készülni a szabadtéri idényre, melyben két kiemelt verseny is vár rá: júniusban Rómában Európa-bajnokságot rendeznek, majd július 26-án kezdődik a párizsi olimpia, amelyen tanítványa meg szeretné védeni a címét.
Mihambo az elmúlt időszak legeredményeseb női távolugrója volt, 2021-es olimpiai aranyérme mellett 2018-ban Eb-t, majd 2019-ben és 2022-ben szabadtéri világbajnokságot nyert.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)