Minden idők egyik legőrültebb világcsúcsát futotta, de a nagy durranás még csak most jön

Egészen új szintekre helyezte vasárnap a férfi félmaratont, egyben az egyetemes futóéletet Jacob Kiplimo. A 24 éves ugandai döbbenetes, 56:42-es idővel nyert Barcelonában, ami sokkal többet jelent egy világcsúcsnál – az meg pláne, amit a verseny után nyilatkozott.

Jacob Kiplimo

Fotó: Getty Images

Ahogy arról beszámoltunk, Kiplimo 48 másodpercet javított Yomif Kejelcha korábbi világrekordján, és 49 másodpercet a saját egyéni csúcsán, ezzel ő lett az első a történelemben, aki 57 percen belül futotta a nem egészen 21,1 kilométeres távot.
Ha belemegyünk a részletekbe, akkor viszont még döbbenetesebb ez a javulás. A 22.3 km/h-s átlagtempó önmagában is hihetetlen, az 56:42 pedig 2:41-es kilométereket, 13:26-os 5 kilométereket és 26:53-as 10 kilométereket jelent átlagosan.
Az első 5 kilométert 13:34-gyel zárta, 10 kilométernél 26:46, 15-nél 40:07, 20-nál pedig 53:42 volt az ideje, azaz a második tíz kilométert másodpercek híján negatív splittel (tehát az első tízesnél gyorsabban) teljesítette. A 40:07-es 15 kilométer egyébként szintén (nem hivatalos) világcsúcs, a korábbi rekordot (40:27) szintén ő tartotta.
Kiplimo a verseny után elmondta, segített neki, hogy ideális körülmények között, szélcsendben futhatott, és már korán érezte, hogy ez az ő napja lehet – nem véletlen, hogy gyakorlatilag hét-nyolc perc után otthagyta a nyulat, azaz mindenkit lehagyott és saját iramot diktált.
"Ilyen a tökéletes verseny. Ideális hőmérsékletben, fantasztikus pályán mehettünk, és minden jobban ment, mint vártuk. A nyúl beállította a megbeszélt 2:45-ös tempót, de tele voltam energiával, és úgy döntöttem, harmadik kilométertől kezdve egy élénkebb ritmust megyek. Az első öt kilométerem nagyon jó volt, és keményen próbáltam a legjobbat kihozni magamból. Azt viszont semmilyen körülmények között nem gondoltam volna, hogy az 57 perces határ alatt teljesítek, ez tényleg elképesztő. Nagyon hálás és izgatott vagyok, mert meglepett, amit ma tettem. Csak egy jó versenyt akartam futni, semmi több."
Beszámoltunk arról az utóbbi napokban, hogy sorra dőlnek a világcsúcsok fedett pályán és az utcai versenyeken, vasárnap például Kiplimo mellett a japán Jamanisi Tosikazu megdöntötte a férfi 20 kilométeres gyaloglás rekordját, de az amerikaiak is döbbenetes formában vannak.
Az igazán nagy durranás viszont április 27-én jöhet: Kiplimo ugyanis vasárnap bejelentette, hogy elindul a London maratonon, addig pedig nem versenyez többet.
Mondani sem kell, hogy ez lesz a debütálása a maratoni távon. Csak halkan érdemes számolgatni, hogy a vasárnapi félmaratoni ideje 1:53:24-as maratoni tempónak felelne meg...
Mégis hamarabb jöhet az első két órán belüli maraton, mit hittük??
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés