Duplantis beremegett a fedett vb-n, de tudja, miben kell javulnia a párizsi olimpiára

Minden rendben. Túl vagyok egy rövid fedett szezonon, de ez is volt a terv. Korán kezdek szabadtéren, már Xiamenben és Suzhouban ott leszek. Egy kicsit most az Egyesült Államokban készülök, utána jönnek az utolsó simítások a kínai versenyek előtt. Szóval minden úgy halad, ahogy haladnia kell, rendkívül izgatott vagyok a szezon előtt.

Mindig buli új helyekre utazni, és új élményeket megtapasztalni. Xiamenben van egy nagyon szép stadion, és egy nagyon menő helynek tűnik, ráadásul tök jó, hogy a két versenyt egymás után rendezik. Másfél hetet töltünk ott, úgyhogy lesz alkalmunk megnézni a két várost is. Hihetetlen, hogy a sport által milyen helyekre juthatunk el. Ez nekünk, rúdugróknak azért is nagyon jó, mert mi mind jóban vagyunk egymással. Szeretünk együtt utazni a versenyek között.

A fedett szezon jól sikerült, még ha maga a vb egy kicsit karcos is volt a számomra. Nem voltam túl acélos, de hoztam, amit kellett, és meglett az aranyérem. Úgyhogy elég éhes vagyok a szabadéri szezon előtt, szeretnék erősen kezdeni. Ez a két kínai verseny fontos önmagában is, de legalább annyira fontos a párizsi olimpia szempontjából.

Az eredményt tekintve elégedett vagyok. Az ilyen nagy világversenyeken Svédország színeiben indulok, tehát nem csak magamat képviselem, ami miatt úgy érzem, extra nyomás van rajtam. Úgyhogy mindig nagyon hálás vagyok, ha sikerül elvégeznem a feladatot, és elhoznom az aranyat. Tényleg nagyon nehéz verseny volt, pedig nem így terveztem. Ilyen a sport, persze így meg ugye izgalmas volt. Mondjuk anyu meg apu szerintem nem vágyott ilyen izgalmakra.

Hát, én nem azt a szót használnám, hogy móka. Ha jól ugrasz, az jó móka, igen. Amikor automata üzemmódban vagy, és minden klappol, az meg a legnagyobb móka. Másrészt viszont ilyen a sport. Pont a kemény versenyek miatt tudod igazán értékelni azt, amikor minden olyan könnyen megy. Ezektől leszel erősebb. Nem ez volt a legtisztább teljesítményem, de tudtam belőle tanulni. Pontosan tudom, mit kell most tennem azért, hogy a szabadtér a lehető legjobban alakuljon a számomra.

Persze. Amikor van valaki, aki kimagaslóan teljesít, akkor a többiek is emelik a tétet, követik őt, és szintet lépnek. A rúdugrás színvonala soha nem volt még olyan magas, mint mostanság. És tisztában vagyok vele, hogy a szint egyre feljebb és feljebb kerül, főleg egy olimpiai évben. Amikor igazán nagy a tét, akkor valahogy mindenki magasabb fokozatba kapcsol.

Igen, 2017-ben volt, Eugene-ben. Emlékszem, az volt az első alkalom, hogy az olyan igazi nagy kutyák ellen versenyeztem, mint amilyen Renaud Lavillenie, Sam Kendricks vagy Piotr Lisek. Valójában egészen jól ugrottam. Ha jól emlékszem, 5.71-et, ráadásul voltak kifejezetten biztató kísérleteim 5.81-re is. Ott voltam elöl a legjobbakkal, és azt hiszem, végül negyedikként zártam, ami megadta nekem az odatartozás érzését. Előtte ideges voltam, de mihelyt kinn voltam a pályán, a feszültség elszállt, és harcban voltam a legjobbakkal. Tiszta őrület belegondolni, hogy ez már hét évvel ezelőtt volt.

Rettenetesen fontos volt. Főleg nekem, hisz még középiskolás voltam, és egyáltalán nem volt elvárható, hogy ekkorát tudjak ugrani. De az, hogy a legjobbak ellen versenyezhettem, kellett ahhoz, hogy igazi atlétává érjek. Ezekben a helyzetekben tudod azt megérezni, hogy milyen sportolók, milyen ugrók is ők valójában, és persze azt is, hogy hogyan lehetsz jobb náluk. Ezen szituációk által lett belőlem az a versenyző, aki ma vagyok.

via diamondleague.com