Látványos változások Budapesten: új korszak kezdődik az atlétikai Világdöntőn
Számos újítást jelentettek be az atlétikai Világdöntőre, amelyre szeptember 11-13-án kerül sor Budapesten.
Duplantis világcsúccsal nyerte a rúdugrást, 3000 akadályon bombameglepetés született - Összefoglaló
Videó forrása: Eurosport
Versenyrendezési szempontból több újdonság várja majd a nézőket. A pálya látványát egy markáns, fekete pályaborítás határozza meg, miközben az adott program során éppen használt versenyterületek kontrasztos kiemelést kapnak, így a nézők figyelme folyamatosan az aktuális versenyszámra irányul. A Világdöntő saját, egyedi hangzásvilágot kap, amely a márka hangulatát és energikusságát tükrözi: a verseny himnuszát a rúdugrás világcsúcstartója, Mondo Duplantis írta. Az élő zenei produkciók gondoskodnak arról, hogy minden versenyprogram bemelegítése lendületes hangulatban kezdődjön, és megfelelő atmoszférát teremtsen a közönség számára.
Első alkalommal készülnek majd a versenyterületen, a közönség előtt interjúk, amelyeket a stadionban és egy időben a nemzetközi televíziós közvetítésben is élőben láthatnak a nézők, így a helyszín hangulata közvetlenül a televíziós közvetítés részévé válik.
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) Noah Lyles olimpiai és világbajnok sprinterrel szoros együttműködésben új formákat dolgozott ki a sportolók verseny előtti bemutatására, valamint a verseny utáni ünneplésére. A teljes körű fénytechnikai rendszer tovább erősíti az esemény show-jellegét, miközben a sportolókat állítja a figyelem középpontjába - írta a WA.
A versenyprogramot úgy állították össze, hogy minden szám a lehető legnagyobb figyelmet kapja. Ennek megfelelően, amikor csak lehetséges, egyszerre mindig csak egy ügyességi szám zajlik majd, így a közönség teljes figyelme az adott versenyzőkre összpontosulhat. A bajnokság három egymást követő estén, három háromórás programmal várja a nézőket. Minden versenyprogramban több ugrószám, legalább egy dobószám, valamint számos futódöntő szerepel.
A három nap során összesen 28 döntőt rendeznek a Zsivotzky Gyula Nemzeti Atlétikai Központban. Az összes ügyességi számban, valamint 1500 és 5000 méteren egyből döntőkre kerül sor, míg 800 méteren és az annál rövidebb futószámokban elődöntőket is rendeznek.
(MTI)
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)