Szenzációs magyar eredmény női maratonon, Szabó Nóra az európaiak egyik legjobbjaként ért célba
Szabó Nóra egészen fantasztikus versenyzéssel a 15. helyen ért célba női maratonon, melyet a kenyai Peres Jepchirchir nyert meg a világcsúcsartó etióp Tigst Assefa előtt a tokiói atlétikai világbajnokság második versenynapján.
A női maraton rajtja
Fotó: Getty Images
Vasárnap reggel nem esett a japán fővárosban, a páratartalom viszont rendkívül magas volt. Ilyen körülmények között kiugró időeredményekre nem lehetett számítani, és a futóknak nagyon kellett figyelniük arra, hogy sűrűn frissítsenek. A 73 fős mezőnynek a Nemzeti Stadionból indulva a császári palota és a főpályaudvar környékén kijelölt pályán kellett megtenniük két kört, mielőtt visszatértek az arénába.
A női maratonin a vb egyik legnagyobb csatájára volt kilátás, mert hiába volt távol az olimpiai címvédő holland Sifan Hassan, ott volt a rajtnál a - tisztán női versenyben - világcsúcstartó, idei London Marathonon győztes és a párizsi játékokon második etióp Tigst Assefa, illetve a tokiói olimpia és a 2024-es London Marathon bajnoka, a kenyai Peres Jepchirchir.
Vélhetően a fülledt idő miatt a legnagyobb esélyesek óvatosan kezdték a versenyt, ahogy a magyar országos csúcstartó (2:25:52 óra) is visszafogott tempóval vágott neki a 42,195 kilométeres távnak. Szabó a verseny első felén a középmezőnyben, a 35. hely környékén futott, azt követően viszont sorra ment el a riválisok mellett, és látványosan került egyre előrébb. Tempója egészen remek volt, és amíg 30 kilométernél a 26. helyen haladt, addig 35-nél már a 21. pozícióban futott, újabb öt kilométerrel később pedig a 16-on.
A 37 éves sportoló az utolsó közel két kilométeren is szépen tartotta iramát, és egy újabb előzéssel a 15. pozícióban ért célba, 2:31:41 órás idővel. Szabó Nóra a negyedik legjobb európai futó volt a mezőnyben.
"Hihetetlen számomra ez a 15. hely, nagyon boldog vagyok, de még nem tudom felfogni" - mondta az MTI-nek Szabó, aki elárulta, hogy előzetesen az volt a célja, hogy a legjobb 25-ben végezzen, arra pedig nem emlékszik, hogy menet közben előzte a vetélytársakat. Viszont úgy érzi, akár még jobb eredményre is képes lett volna. - "Azt sajnálom, hogy volt egy két kilométer, amikor beragadtam egy bolyba, és nem néztem az órám, mert az a két kilométer lassú volt."
Szabó beszélt arról is, hogy egyáltalán nem volt holtpontja a verseny alatt, pedig számított rá, hogy 30 kilométer után lesz majd. - "Nem volt holtpont, a végén pedig nagyon jó érzés volt bejönni a stadionba. Nagyon örülök. Most egy hetet pihenek, aztán készülök a következő, valenciai maratonra. Ott már az időre fogok menni" - jegyezte meg mosolyogva.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/09/14/image-10963297-c8ed-47fa-8179-607adb6a5092.jpeg)
Tigst Assefa és Peres Jepchirchir
Fotó: AFP
Amíg a magyar sportoló a saját versenyét futotta, addig elöl sokáig az amerikai Susanna Sullivan mindenkit messze maga mögött hagyva haladt az első helyen. Assefa és Jepchirchir érezhetően tudatosan fogták vissza magukat, 24 kilométer elteltével viszont, egyperces hátránynál megindultak és néhány kilométeren belül befogták Sullivant, majd onnantól már csak egymásra figyelve haladtak a cél felé. A két klasszis felváltva vezetett, és a stadionba egymás mellett futottak be. Innentől a többezres közönség felállva figyelte hajrát, amelynek elején, 250 méterrel a vége előtt Assefa állt az élre, a kenyai viszont nem maradt le, sőt, a célegyenesre fordulva előzött, és végül 2:24:43 órás eredménnyel megnyerte a versenyt.
A viadal meglepetését az uruguayi Julia Paternain okozta, aki az utolsó kilométereken szenzációsan futott, és végül a harmadik helyen ért célba 2:27:23 órás idővel.
- "Majdnem meghaltunk" – óriási szenvedés a hőségben az atlétika-vb-n, Duplantis és Lyles nagyot jósol
Eredmények, női maraton:
1. Peres Jepchirchir (Kenya) 2:24:43 óra
2. Tigst Assefa (Etiópia) 2:24:45
3. Julia Paternain (Uruguay) 2:27:23
...15. Szabó Nóra 2:31:41
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)