A felvállaltan meleg Seamus Derbyshire 400 gáton versenyez, és életében először részt vehet az atlétika világbajnokságon

Szombaton elkezdődik az atlétika világbajnokság, és napjában több tucatszor nézhetjük majd végig, ahogy a futók a rajtvonalnál állnak, készülnek a futamra, miközben a tévékamera végigpásztázza az arcokat. Egyesek ilyenkor mosolyognak és integetnek, mások mereven előrenéznek, teljesen kizárják a külvilágot. Az amerikai sprinter, Noah Lyles ugrál és hergeli a közönséget.

Sifan Hassan versenycsúccsal nyerte a Sydney Marathont

Videó forrása: Eurosport

És ott van Seamus Derbyshire. Lehet, hogy nem ismered a nevét, de szinte biztos, hogy láttad már, ha szereted az atlétikát. A 400 méteres gátfutó ugyanis júliusban a londoni Diamond League-versenyen mutatott be olyan produkciót, amivel meghódította a TikTokot.
Amikor bemondták a nevét, a 25 éves versenyző bemutatta Glinda hajdobálós mozdulatait a Wicked című filmből, majd puszikat szórt a kamerába, szívet formázott a kezével, és fülig érő mosollyal állt a nézők előtt. A többi már történelem. Derbyshire a BBC Sportnak beszélt erről:
"A verseny után a lakásomban ültem. Hosszú nap volt, a lakótársammal a kanapén épp átbeszéltük, mi történt, aztán ő egyszercsak megszólalt: Miért vagy a TikTokomon?
A futás előtti bemutatkozásom volt ott, pár száz lájkkal. Azt gondoltam, ez őrület, aztán lefeküdtünk aludni. Másnap reggelre pedig rengeteg szeretetteljes üzenet érkezett, amire egyáltalán nem számítottam. Eszembe sem jutott, hogy ez ennyire betalálhat az embereknél."
Derbyshire – aki a kevés nyíltan meleg sportoló egyike – azt mondja, a rajtvonalnál előadott mozdulatait sosem tervezi meg előre, és nem is azért csinálja, hogy hírnevet szerezzen a közösségi médiában. Sokkal inkább az az oka, hogy vállalja az önazonos énjét, miután éveken át szorongással küzdött a versenyek előtt. 2024-ben mentális problémái tönkretették az Európa-bajnoki és olimpiai álmait, és arra kényszerítették, hogy újragondolja: folytatja-e egyáltalán a sportot.
Ahelyett, hogy feladta volna, úgy döntött, megváltoztatja a hozzáállását és a versenyzéssel kapcsolatos érzéseit. Új edzővel kezdett dolgozni, áttért az egyéni edzésekre, és bevezette a rajtvonali produkciókat, az elsőt Charli XCX énekesnő 365 című dalára alapozta.
A változtatások meghozták a gyümölcsüket: az egykori tornász az eddigi legsikeresebb szezonját futja. Júniusban a valaha volt ötödik leggyorsabb brit férfi lett 400 méteres gátfutásban, amikor Prágában 48,47 másodperc alatt ért célba – megdöntve az egyéni csúcsát és teljesítve a világbajnoki szintidőt.
Bár az augusztusi brit bajnokságon csak harmadik lett, így nem szerzett automatikus kvalifikációt, három feszült hét után jött a hívás: ott lehet Tokióban.
Tavaly nagyon nehéz évem volt. Hiába voltam fizikailag készen, fejben nem ment. Ez évek óta visszatartott. Az, hogy önazonos lehetek, visszahozta a magabiztosságomat, sokkal komfortosabban érzem így magam.
Nevetségesen hangzik, de ez az első évem, amikor minden versenyt be tudtam fejezni, amelyiknek nekivágtam. Ez hatalmas megkönnyebbülés és óriási eredmény."
A hirtelen jött hírnév ugyan egyfajta teszt is volt a számára, ami szembesítette a homofób gyűlölködéssel, de azt mondja, a legtöbb visszajelzés elsöprően pozitív. Mivel gyerekként nem volt sportbeli példaképe, most ő szeretne inspirációt adni másoknak.
"A legtöbb meleg példaképemet a popkultúrából kaptam: azokból a zenékből, amiket anyukámmal hallgattam az autóban, erős női előadóktól, mint Kylie Minogue vagy Gwen Stefani. A sportban sosem találtam meg a forrást. Talán én lehetek valakinek az, aki nekem hiányzott.
Rengeteg üzenetet kaptam, hogy jó látni, amikor valaki úgy él, ahogy én. Azt kívánják, bárcsak lett volna ilyen példaképük gyerekkorukban, vagy szülők írják, hogy jó példa vagyok a gyerekeiknek.
A gyűlölködés pedig olyan, mintha egy csepp lenne az óceánban. Amiket mondanak, hogy a szüleim nem büszkék rám, hogy nem érdemlem meg, hogy sportoló legyek, hogy meg kellene halnom – tudom, hogy ez mind nem igaz. Keményen dolgozom, elkötelezett vagyok a sportom iránt, és megérdemlem a helyemet."
Tokióra előretekintve Derbyshire világos célt fogalmaz meg. Nem a háromszoros világbajnok Karsten Warholm trónfosztásán jár az esze, hanem az élményen és a tanuláson.
"Az volt a fő célom idén, hogy visszatérjek a versenyzéshez, és újra élvezzem. Ez a legfontosabb, még ha közben a versenytársak szintje emelkedik is. Ez lesz az első világbajnokságom, szivacsként akarok mindent magamba szívni: a tudást, a hangulatot, a környezetet. Az ilyen pillanatok ritkák, és meg akarom élni őket."
És hogy lesz-e új produkció a rajtvonalnál?
"A Wickedből vett mozdulatsor lett az első nagy világversenyes pillanatom, szóval lehet, hogy azt csinálom majd az előfutamban is. Ha továbbjutok, talán bemutatok pár új trükköt."
A férfiak 400 méteres gátfutásának előfutamait szeptember 15-én rendezik, 17-én a középdöntőket, majd 19-én a döntőt. Az Eurosport élőben közvetíti az atlétika világbajnokság minden pillanatát.
forrás: bbc.com
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés