Egy álomról lecsúszott, most végre bizonyíthat: így készült az olimpiára a magyar alpesi síző

Minden sportolónak, aki olimpiai számban indul, álma, hogy indulhasson az olimpián, mert ez nagyon nagy szó és ezt ki kell érdemelni. Az is nagyon jó érzés, hogy képviselhetem Magyarországot. Az utóbbi években – főleg az előző olimpián – egy hajszálon múlt, hogy ne jussak ki, de egyébként utólag belegondolva lehet, hogy jobb is volt, mert még nagyon fiatal voltam, és sok tapasztalatot szereztem azóta. Hatalmas öröm volt a kijutás, megpróbálom a legjobbamat nyújtani Bormióban.

Ez egy nagyon jó kérdés. Konkrét számot nem tűztem ki magam elé, pontosan azért, mert ha nem sikerülne elérni azt, amit kitűztem, még akár egy jó teljesítménnyel sem, akkor lehet, hogy rossz érzéssel mennék haza. Úgy gondolom, hogy ugyan kijutottam az olimpiára, de ez még nem az az olimpia lesz, ahol én tényleg úgy tudom képviselni Magyarországot, ahogy szeretném, és meg tudnám mutatni azt, amire képes vagyok, és hogy tényleg egy értékes eredménnyel jöjjek majd haza. Ez inkább most egy tapasztalatszerzés, és pont ezért nem akarok rossz tapasztalatot hazavinni a mostani olimpiáról. Azt szeretném, hogy tényleg a legjobb formámat tudjam hozni, és ebben benne lehet egy jó eredmény is, viszont célkitűzésnek csak ennyi, helyezést nem tűztem ki magamnak.

A kvalifikációs időszak a tavalyi szezon kezdetétől indult, tehát durván másfél év volt, és ebbe nagyon sok verseny beletartozott. Akik nem tudnák, ez úgy néz ki, hogy a két legjobb számodból – lehet ez bármelyik, nekem a műlesiklás és az óriás-műlesiklás volt – az öt-öt legjobb eredményt átlagolják, és ezt az átlagot nézik, majd ez alapján rangsorolnak be egy listára. Van pár szabály is, ami megakadályozza például, hogy valaki pontgyűjtő versenyre menjen. Ennek az a kritériuma, hogy minimum 30 versenyzőnek célba kell érnie. Nekem egyébként volt egy ilyen FIS-versenyem, ahol nyertem, és igazából 80 induló volt, csak annyira nehéz volt a pálya, hogy végül nem értek le harmincan, tehát az bele sem számított. Ennek ellenére úgy érzem, hogy elég jól sikerült az egész. Az olimpia előtti hetek egy kicsit nehezebb voltak, éreztem a stresszt az olimpiai kvalifikáció miatt egészen az utolsó pillanatig. Izgalmas volt, de egyébként elégedett vagyok a felkészüléssel.

Általában úgy van, hogy ezt blokkokra osztjuk. Van egy nyári blokk, egy őszi blokk, egy téli blokk és egy tavaszi blokk, mert képtelenség lenne előre megszervezni mindent, annyi változó tényező van a dolgokban. Ha az ember a világkupa-sorozatban versenyez, akkor pontosan megvannak a versenyek, minden rendszerben van. A csapatom, a World Racing Academy, ahol most készülök, nagyon profin szervez, és megkapunk egy három hónapos blokkot előre, ami természetesen változhat. Egy Excel-táblázatba mindenki beírja, hogy hova szeretne menni, és ennek érdekében szervezik össze a programot. A költségvetés egy külön podcastet is megérne, mert nehéz vele számolni.

Az egész olimpiai kvalifikációt nézve nagyon jól jött. Ez volt a harmadik évem Új-Zélandon, szóval nem volt új a környezet, egyébként is nagyon szeretem, csak ajánlani tudom. Be kell vallanom, nem volt annyira egyszerű, mert a léceim, ahogy elhoztam őket a gyárból, még nem voltak teljes mértékben előkészítve. A laikus embernek ezt nehéz megmagyarázni, mert nemcsak oldalról lehet élezni a sít, hanem alulról is, kap egy fokot, és különböző fokok különböző minőségű hóra jók. Például egy kicsit agresszívebb állítás értelemszerűen jeges hóra vagy jégre jó, egy kevésbé agresszív él pedig puha vagy száraz hóra megfelelő. Új-Zélandon nagyon sokat fúj a szél, és kifújja a hóból a nedvességet. Nincs olyan hideg, viszont az állandó szél kiszárítja a havat, és ettől nagyon agresszív lesz. Ezt úgy tudnám lefordítani, hogy nem kell sok él ahhoz, hogy valaki tudjon carvingolni. A síjeim nem voltak jól előkészítve, ezért nehezen jöttem bele a versenyzésbe és az edzésekbe is.

Aztán az volt a szerencsém, hogy Ausztráliában melegebb volt, sokkal nedvesebb hóval, és az a beállítás, amivel kiutaztam, sokkal jobban feküdt azon a havon, mint az új-zélandin. Ezért tudott kijönni a jó eredmény. Szerencsém is volt ezzel kapcsolatban, jövőre mindenképpen máshogy fogjuk csinálni, viszont nagyon nagy dolog, hogy legalább egyszer sikerült egy ilyen eredményt elhozni.

Annak ellenére, hogy most szlalomban van a jobb pontom, a 20,66, még mindig úgy érzem, hogy óriásban jobb vagyok, és talán kicsit jobban is szeretem. Az óriásban több a sebesség, nagyobb az adrenalin, és úgy érzem, közelebb áll hozzám.

Nálunk, magyaroknál olyan felállás volt, hogy Leitgeb Richard inkább szlalomspecialista, Bányai Attila pedig inkább gyorsszámos, szóval mindenki kicsit más utakon járt, és próbálta megszerezni a jobb pontokat. Főleg a szezon elején inkább Európa-kupáztam, kevésbé mentem rá a FIS-pontokra, mert az Európa-kupában sokkal nehezebb jó FIS-pontot csúszni. Ha nincs az ember a top 5-ben, akkor nem is reális.

Mivel magas rajtszámmal indultam, hetven feletti rajtszámokkal, nagyon nehéz volt előre törni a mezőnyben. Az első óriás-műlesiklás Európa-kupán az első futamom jól sikerült, harmincötödik lettem, és csak két tizeddel maradtam le a második futamról. A következő Európa-kupákon viszont nem volt olyan jó minőségű a pálya, nem tudták annyira jól preparálni, és annyira kikádasodott, hogy ilyen nehéz körülmények között szinte lehetetlen volt bármit is csinálni. Utána gondoltuk azt, hogy el kéne menni pár FIS-versenyre, kicsit visszarázódni, és most tartunk itt, ahol vagyunk.

Igen. Január elején egy picit megfáztam, és nálam ez veszélyes, mert egyből rámegy az arcüregemre, és utána a fülemre is, ami nagy macera. Viszont egész jól ki tudtam kezelni, úgyhogy le kell kopogjam, ezen kívül nem volt semmi.

Az biztos, hogy mivel kis nemzetnek síelek, és az elmúlt években több világbajnokságon, ifjúsági világbajnokságon is részt vettem, ezért kevésbé fogok izgulni. Ezeket már megéltem. Természetesen egy olimpia az olimpia. Még nem érzem ezt a fajta nyomást, majd lehet, hogy az utolsó pár napban megérkezik az izgalom, de egyelőre ugyanolyan higgadtan tudok edzeni, ez nem akadályoz a felkészülésben.

Azt nem mondanám, hogy könnyebb, viszont a nagyon jó minőségű sízőkből kevesebb lesz. Akik ott vannak, ugyanolyan jók maradnak, csak kevesebben lesznek. Egy Európa-kupán például az a hetven ember, aki előttem rajtol, papíron mind jobb nálam. Most ebből sokkal kevesebben lesznek. Ez nem azt jelenti, hogy ezek az emberek eltűntek, hanem a szabályzat miatt nem férnek be. Azok, akik csak egy számra specializálódnak, hátrányba kerülnek, mert két szám átlagát nézik. Így nagyobb esély van akár egy top 30-as eredményre, mint eddig.

Ez az adott helyzetben dől el. A helyes döntés az lenne, hogy megtámadja az ember, viszont abban a szituációban nem tudom, hogyan reagálnék. Ha előre eldönthetném, akkor bevállalnám, hogy megnyomom a második futamot, és akár egy jó eredményből még jobbat csinálok, még akkor is, ha benne van a kockázat, hogy rontok vagy kiesek. Ha már olyan pozícióban van az ember, például a harmincban, és jó pályán indulhat, akkor szerintem meg kell nyomni, és megnézni, mi lesz belőle.

Ez az olimpia inkább egy mérföldkő nekem. Nem arról van szó, hogy nem fontos, csak nem olyan szempontból, mint azoknak, akik éremért mennek. Nekik ez a világ legfontosabb versenye. Nálam most nem ez a helyzet. Természetesen örülnék egy jó helyezésnek, de ez tényleg inkább tapasztalatszerzés. A világkupa-indulás már régóta tervben van. Ehhez a világranglista első százötven helyén kell lenni, ami már nagyon közel van, és akár egy közepesen jó szlalomeredménnyel is meg lehetne. A következő lépés az lenne, hogy világkupában induljak, ott szerezzek tapasztalatot, majd idővel pontszerző legyek, és stabil top 30-as helyezéseket hozzak.

Igen, abszolút. Az új csapatomban több világkupás versenyzővel is együtt tudok edzeni, és rengeteget tanulok tőlük. Olyan dolgokat lát és hall az ember a szervizesektől vagy tőlük, tippeket, síelőkészítési trükköket, amiket korábban még soha. Hároméves koromban kezdtem síelni, öt-hat évesen már versenyszerűen, és még most is látok új dolgokat. Még bőven van tanulnivaló. Amit látok és tapasztalok, azt megpróbálom a saját előnyömre fordítani.

Teljes mértékben meg vagyok győződve róla, hogy muszáj így összeállni. A kis nemzetek szövetségeinek nincs annyi versenytapasztalatuk vagy keretük, hogy olyan programot rakjanak össze, ami felveszi a versenyt mondjuk a svájci vagy az osztrák rendszerrel. Ha kisebb nemzetek versenyzői összeállnak, az segíti őket. Egyébként nagyon jó csapat kovácsolódott össze, és nem a World Racing Academy az egyetlen ilyen. Ott van például a Global Racing is, ahol több világkupa-pontszerző síző van. Szerintem ez az egyetlen út számunkra.