Svájcé az első arany az olimpián, a házigazda olaszok két éremnek is örülhettek férfi lesiklásban | Eredmények
Milánó-Cortina 2026 - A svájci világbajnok, Franjo von Allmen nyerte Bormióban a férfi lesiklást, amely a milánói-cortinai téli olimpia első éremosztó versenyszáma volt. Mögötte két hazai versenyző, Giovanni Franzoni és Dominik Paris zárt, utóbbi ötödik olimpiáján először állhatott dobogóra.
Franjo von Allmen a milánói-cortinai téli olimpia első bajnoka: nézd vissza a győztes menetet!
Videó forrása: Eurosport
Már a kezdés előtt egy órával látszott, hogy kegyeibe fogadta az időjárás a téli játékok egyik klasszikus számának résztvevőit, ugyanis hét ágra sütött a nap. A hömpölygő tömeg pedig jelezte, hogy a várakozásoknak megfelelően - az elmúlt alkalmak ázsiai helyszíneivel ellentétben - több ezer néző előtt, remek hangulatban kerül sor a milánói-cortinai játékok első éremosztó számára. A 11.30-as rajt előtt egy lemezlovas fokozta a hamisítatlan alpesi hangulatot, amelyet leginkább egy dzsemborihoz lehetett hasonlítani.
- Hihetetlen sztori: történelmet ír az anya-fia páros, ugyanabban a sportágban indulnak az olimpián
- „Maradtak tartalékai” – Edzője szerint Lindsey Vonn éremért versenyezhet vasárnap
Amíg a szurkolók élvezték a verőfényes napsütést, addig a 36 indulóra rendkívül komoly próbatétel várt a világ egyik legtechnikásabb és legmeredekebb lesikló pályáján. A 2255 méteren lévő rajtból az 1245 méteren lévő bormiói célba kellett leszáguldani a 3270 méter hosszú lejtőn, amelynek nehézséget jól jelezte, hogy az edzések során számos versenyző bukott.
Az osztrák Daniel Hemetsberger elsőként remek "alapidőt" ért el, amelyet sokáig nem tudtak megjavítani a riválisok. Az első esésre sem kellett sokat várni, a francia Maxence Muzaton a célhoz közel vesztette el az egyensúlyát több mint 130 kilométer/órás sebességnél, de aztán a közönség tapsának kíséretében saját lában csúszott a célba. Rögtön utána honfitársa, Nils Alphand is vészesen kisodródott az utolsó ugratónál, de óriási mentéssel még a védőháló előtt visszatért a pályára.
Nézd vissza a teljes versenyt az HBO Maxon!
A svájci Alexis Monney átvette a vezetést, közvetlenül utána a vk-éllovas Marco Odermatt is javított az időn, de csupán öt századot, ami kevésnek tűnt úgy, hogy a legnagyobb riválisok még a hegytetőn voltak. Ez hamar ki is derült, mert az első igazán mértékadó időt a harmadik svájci, a vb-címvédő Franjo von Allmen érte el, aki 70 századdal múlta felül honfitársát. A három svájci hegemóniáját rögtön az első olasz, Giovanni Franzoni megtörte, sőt esélye volt az első helyre is, volt olyan ellenőrzőpont, ahol vezetett, de végül két tizeddel kikapott. A hazaiak legnagyobb kedvence, Bormio specialistája, Dominik Paris, aki ezen a pályán hatszor nyert lesiklásban, két időmérőpontnál is első volt, de a pálya alsó szakaszán ő is lassabb volt Von Allmennél, sőt, csak harmadikként haladt át a célvonalon.
Paris ennek ellenére is boldog lehetett a nap végén, ugyanis 36 évesen, ötödik olimpiáján először állhatott fel az ötkarikás dobogóra.
A budapesti születésű, de már izraeli színekben versenyző Szőllős Barnabás 32-es számmal rajtolt és a 30. helyen végzett.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/02/07/image-9a1cb6f4-3402-46c7-bc84-49691a997dd6-85-2560-1440.jpeg)
Videó: az izraeli színekben versenyző Szőllős Barnabás 30. lett az olimpián férfi lesiklásban
Videó forrása: Eurosport
"Előzetesen az volt a célom, hogy a legjobb harmincban végezzek, ez éppen megvan. Akik jobbak voltak nálam, azok mind rendszeres világkupa-résztvevők, a világ legjobb sízői. Összességében ez egy jó menet volt" - értékelt az MTI-nek a négy éve kombinációban hatodik helyezett Szőllős. - "Kezdem megszeretni ezt a bormiói pályát, amelyen korábban már kétszer versenyeztem világkupán, de akkor decemberben teljesen jeges volt, most sokkal jobb volt a hó. Egy ilyen lejtőre nem lehet felkészülni, egy pillanatnyi pihenő sincs benne, ehhez elképesztően jó kondíció kell."
Eredmények:
Alpesi sí, férfi lesiklás:
- 1. Franjo von Allmen (Svájc) 1:51.61 perc
- 2. Giovanni Franzoni (Olaszország) 0.2 másodperc hátrány
- 3. Dominik Paris (Olaszország) 0.5 mp h.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
LesiklásFérfi lesiklás
1
F. von AllmenBefejezett
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)