Shiffrin szerint ő síel a legszebben, és tényleg, Radamus művész és versenyző egy személyben

River Radamus nem kezdte rossz formában a szezont, bár eddigi legnagyobb sikerét még tavaly februárban, a pekingi olimpián érte el, ahol negyedik lett óriás-műlesiklásban. Mikaela Shiffrin szerint ő az egyik legszebben síelő versenyző a mezőnyben, úgyhogy már csak ezért is érdemes megismernünk ezt a srácot, aki számára a sízés legalább annyira művészet, mint amennyire sport.

River Radamus

Fotó: AFP

River Radamus első világkupa-dobogójáért megy ebben a szezonban. Éhes a sikerre, bár elsősorban sízőként, és nem versenyzőként gondol magára.
„Úgy vélem, az előző szezon egy óriási mérföldkő volt a számomra” mesélte a 24 éves amerikai az olympics.com munkatársának adott interjújában.
„A partvonalról bekerültem a versenyek sűrejébe. Egy olimpiai negyedik hely, na az már egy olyan valami, amire úgy oda kell figyelni. De ha ezt valaki egy évvel korábban mondja nekem, nem hittem volna el.”
2019 kétszeres junior világbajnoka egyértelműen látja a jót abban, hogy hajszállal, de lecsúszott az olimpiai dobogóról.
„Nyilvánvaló, hogy a pekingi negyedik hely egy keserédes eredmény volt a számomra. Úgy gondolom, a képességeimnek megfelelően teljesítettem. A második futamban végig hibázgattam, amit úgy is felfoghatnék, hogy ’ó, bárcsak tisztán lejöttem volna, akkor érmet nyerhettem volna’.”
„A valóság azonban az, hogy azért lehettem egyáltalán olyan jó pozícióban, mert komoly kockázatokat vállaltam. Ha biztonsági menetet síeltem volna, igaz, hogy nem rontogattam volna, de nem is lettem volna negyedik.”
„Úgyhogy most azon a szinten vagyok, hogy versenyben lehetek a legjobbakkal a dobogóért. De muszáj, hogy bizonyítsak, ez egyértelműen motivál engem.”
picture

River Radamus

Fotó: AFP

Mikaela Shiffrin nemrég azt mondta, hogy Radamus az egyik legszebben síelő versenyző, akit valaha látott. Rév Dániel kollégánk a levélváltásunk során azonnal rávágta, hogy szerinte meg Shiffrin az, aki a legszebben síel. Ez utóbbival nehéz vitatkozni, ugyanakkor nyilván Shiffrin szavait is mérvadónak kell tekintenünk.
A kétszeres olimpiai bajnok, az összetett világkupában jelenleg is élen álló amerikai jól ismeri Radamust, többször síeltek már együtt.
„Ösztönösen nagyon jól érzi a havat és a léceit, ráadásul nagyon sokat fejlődött a technikája az évek során” – mondta Shiffrin.
„Jól esnek a szavai, ez komoly dicséret tőle” – reagált Radamus. „Ő a sportágunk egyik legnagyobbja, úgyhogy jó érzés hallani, hogy ilyeneket mond rólam.”
Az is kiderült, hogy Shiffrin gondolatai egy rendkívül lényeges pontra tapintottak rá.
„Elsősorban sízőként gondolok magamra, és csak másodsorban síversenyzőként. Szeretem, amit csinálok, ezért vagyok benne. Ez a szenvedély még kissrác koromból jön, amikor próbáltam feszegetni a határaimat. Azt hiszem, még most is valahogy ez a helyzet.”
picture

River Radamus

Fotó: Getty Images

„Ezt én is imádom. Meg kell találnom persze az egyensúlyt azzal, amerre a sportágunk tart, és ehhez tökéletesítenem kell a technikámat. De elsősorban síelni szeretek, azt az érzést szeretem, amit közben megélek.”
Radamus művészetként is tekint a sízésre, nem csak a technikai részei érdeklik. A kreativitása, a művészetek iránti vonzalma az extrém hajviseletén is tetten érhető, de imádja a régies pulcsikat, és mindent, ami nem szokványos. Kicsit olyan, mint a norvégok szupertehetsége, Lucas Braathen.
„A művészi megnyilvánulásaim megjelennek a sízésemben, de azon bőven túl is mutatnak. Használok egy programot, amely a mesterséges intelligenciára alapul, és amelynek segítségével a sízést művészetként tudom ábrázolni. Rendkívüli módon szórakoztat, mert a lehetőségek végtelenek.”
A nyár egy részét a konditeremben erősítéssel töltötte, valamint Fijin, ahol szörfözött. Erősebb és felkészültebb, mint valaha, de vajon készen áll, hogy megszerezze az első dobogóját?
picture

River Radamus

Fotó: AFP

„A helyzet az, hogy senki, egy versenyen sem mehet biztosra a dobogót illetően. Hihetetlenül magas a szint, Marco Odermatt dominál, de rajta kívül is nagyon sok kiváló síző van. Szerencse is kell a dobogóhoz, pláne a győzelemhez. Én még nem álltam dobogón, de ez nem olyan valami, ami csak idő kérdése volna.”
„Annyit megtehetek, azt kontroll alatt tarthatom, hogy kőkeményen odateszem magam minden egyes edzésen, és a versenyeken is megpróbálom kihozni magamból a maximumot.”
„Értékelem azt, amit eddig elértem, de még többre vágyom. Rájöttem, hogy nálam legalábbis nem működik, ha a végkimenetelre, az eredményre koncentrálok, az ugyanis akadályozza a fejlődést.”
„Amit tehetek, hogy felkészülök, amilyen jól csak tudok, aztán történjen minden, ahogy történnie kell.”
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés