Beteljesülő álmok és kevés meglepetés - ilyenek voltak az alpesi sí versenyek az olimpián

Ez így utólag már nem tűnik olyan nagy problémának, a hóágyúkkal előállított hóval sem volt gond, sőt a versenyzők többsége még szerette is. Ebből is látszik, hogy nem a hóágyúzással van a probléma. Az európai versenyeken nem azért baj, ha ehhez a mesterséges módszerhez nyúlnak, mert így nem lehetne jó minőségű pályát csinálni, hanem mert nálunk általában azért van rá szükség, mert túl meleg van, és a hó elolvad. Peking környékén ez a veszély nagyon nem fenyegetett, ott inkább az a baj, hogy nem nagyon van csapadék.

Akármennyire nem volt gond a lejtőkkel, szinte ki van zárva, hogy világkupa szinten visszatérne ide a mezőny a következő években. Egyszerűen az alpesi sínek nincs piaca Ázsiában, a 90-es években, illetve az ezredforduló környékén próbálkoztak vk-futamokat rendezni Japánban és Dél-Koreában, amelyek nem véletlenül koptak ki a versenynaptárból. Ismét az a furcsa helyzet áll elő, hogy a sízők életük talán legnagyobb téttel bíró megmérettetését egy olyan helyen rendezték, ahol valószínűleg soha többé nem fognak versenyezni. Ugyanez a helyzet a naganói, a szocsi vagy a pjongcsangi olimpia pályáival.

Ha konkrétan a pályával nem is volt gond, az időjárás azért befolyásolta a programot, a rettenetes hideg és hatalmas szél nehezítette meg a szervezők és a versenyzők életét, például az első tervezett versenynapon nem tudták megrendezni a lesiklást. Ez azért ebben a sportágban teljesen megszokott, a négy évvel ezelőtti olimpia alpesi sí versenyei még ennél is nagyobb csúszással kezdődtek, akkor is az első vasárnapra tervezték a rajtot, de akkor nem hétfőn, hanem csak kedden kezdődtek a versenyek, sőt akkor még a számok sorrendjén is változtattak. Hasonló halasztások voltak egyébként a tavalyi világbajnokságon is.

Érdekesen alakultak a versenyek eredményei, a győztesek névsorán végignézve feltűnő, hogy gyakorlatilag minden számban, ha nem is a legnagyobb favorit, de a két-három fő esélyes közül került ki az olimpiai bajnok.

Persze Mikaela Shiffrin három kiesése az egész világot sokkolta, és valószínűleg ez marad meg legjobban az emberekben, de az mondjuk benne volt az olimpia előtt, hogy az amerikai szupersztár nem nyer aranyat Pekingben. Sok számban volt az esélyesek közt, de csak kombinációban volt ő a legnagyobb favorit. Szlalomban már egyértelműen Petra Vlhova győzelmére volt nagyobb sansz. Óriás-műlesiklásban általában Shiffrint emlegették fő esélyesként, de ez elsősorban a nevének szólt, a szezonban nyújtott teljesítmény és különösen az elmúlt két hónap formája alapján bőven benne volt a pakliban, hogy Sara Hector nyeri ezt a versenyszámot, ami végül meg is történt. Tehát, ha az olimpia előtt azt mondják, hogy Shiffrin egyetlen aranyat sem nyer Pekingben, azt még elhittük volna, de már az is lehetetlennek tűnt, hogy érem nélkül távozik. A történetek előtt pedig teljes joggal áll értetlenül az egész világ.

Az elmúlt két szezon legkiemelkedőbb női és férfi versenyzője is felért a csúcsra, Petra Vlhova és Marco Odermatt is nagyon megérdemelten lett olimpiai bajnok. Volt két a szurkolók lelkének nagyon megnyugtató beteljesedés is: Lara Gut-Behrami és Beat Feuz is megkoronázta fantasztikus pályafutását egy olimpiai aranyéremmel. Matthias Mayer pedig hatalmas magasságokba emelkedett azzal, hogy ő lett az első férfi alpesi síző, aki három egymást követő olimpián nyert aranyat.

Voltak persze beteljesületlen álmok is, úgy tűnik, hogy Dominik Paris, Henrik Kristoffersen és Alexis Pinturault is olimpiai bajnoki cím nélkül fog visszavonulni. A versenyek nagy lemaradója Aleksander Aamodt Kilde volt, aki az elmúlt években folyamatosan ott van a nagy kristálygömbre pályázók sorában, amit egyszer meg is tudott nyerni. Idén is remek formában van, de most sem tudott olimpián aranyérmet nyerni, Super-G-ben bronz, kombinációban pedig ezüst jutott neki.

A meglepetések tehát elmaradtak, ami azért kicsit furcsa, a közelmúlt olimpiáin megszokhattuk, hogy mindig volt egy nem várt győztes, Pjongcsangaban Ester Ledecka, Szocsiban Sandro Viletta (és egy kicsit Dominique Gisin), Vancuoverben pedig Guilano Razzoli győzelme szolgáltatta a meglepetést.

Talán a legkevésbé várt győzelmet Johannes Strolz hozta férfi kombinációban, nem mintha az elmúlt évek alpesi összetett versenyeit látva bármi meglepő lenne abban, hogy a világ egyik legjobb műlesiklója, aki nem teljesen fogalmatlan lesiklásban, olimpiát nyert. A kombináció továbbra is egy furcsa állatfaj, mivel csak világbajnokságokon és olimpiákon rendezik meg, kicsit az az ember érzése, hogy a FIS se lenyelni, se kiköpni nem tudja ezt a versenyszámot, úgy tűnik, hogy a kombináció a következő években is a létezés és a nem létezés határán imbolyog.

Strolz a kombinációs aranya mellé a műlesiklásban nyert ezüstjével is bizonyította, hogy remek formában van, és a csapatban is olimpiai bajnok lett, így furcsa módon ő lett az olimpia legeredményesebb alpesi sízője. A csapatversenyt nehéz egy lapon említeni a többi versenyszámmal, mind sport-, mind presztízsérték terén. Azért a legtöbb téli sportrajongó nem biztos, hogy nagyon izgult, hogy meg tudják-e rendezni a számot, amikor az utolsó előtti napról az utolsóra kellett halasztani. Ha végül nem tudták volna megrendezni ezt a számot, az sportszakmailag sokkal kisebb veszteség lett volna, mint hogy szervezők a férfiak 50 kilométeres sífutását 28,4 kilométerre rövidítették.

Az idei olimpián egyik versenyző se tudott az egyéni számokban két aranyérmet nyerni, a téli játékok történetében először fordult elő, hogy a tíz számot tíz különböző versenyző nyerte. Utoljára az 1984-es szarajevói olimpián maradtunk duplázó nélkül, de akkor még csak hat számot rendeztek meg, a Super-G csak 1988-ban került be a programba, ugyanezen az olimpián négy évtized után visszakerült a kombináció is, így jött össze a tíz versenyszám.

Összességében nagyszerű olimpiát láthattunk alpesi síben, a nagy hideg kevés előnye, hogy nem igazán romlik a pálya minősége, így elmondhatjuk, hogy minden szakágban fair versenyeket láthattunk, és minden győztes megérdemelten lett olimpiai bajnok.