Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Odermatt még Shakirával is versenyre kel, megvan a svájciak mesterterve a norvégok ellen

Kálmán Laci

Frissítve 17/01/2023 - 10:20 GMT+1

A múlt héten a női alpesi sízők St. Antonban, a férfiak Wengenben versenyeztek. A svájciak jól szerepeltek, Lara Gut-Behrami révén még egy győzelmet is szereztek Super G-ben, és volt több dobogójuk is. Marco Odermatt két top 3-as helyezést is gyűjtött, és lassan már Shakirával is versenyben van, Loïc Meillard megint lecsúszott az első helyről, Michelle Gisin pedig továbbra is gondban.

Nem evilági, amit Odermatt csinál, még egy apró rontással is óriásit ment Bormióban

Sikeres hétvégét zártak a svájciak, de mégsem lehetnek maradéktalanul boldogok.
A kombinációban kétszeres olimpiai bajnok Michelle Gisin elég rossz szezont fut eddig, és a helyzet St. Atnronban sem javult sokat a számára. A Lara Gut-Behrami által megnyert Super-G-ben ő hatodikként zárt, aminek akár örülhetne is az idei eredményei fényében, a dolog azonban ennél bonyolultabb.
„Az eredmény jó, de a teljesítmény fontosabb” mondta Gisin a verseny után. „Mivel szombaton nem sikerült célba érnem, vasárnap mindent bele akartam adni, és erősen akartam kezdeni.”
Ez sikerült is, hisz az első ellenőrző pontnál senki sem volt gyorsabb nála. A második mért pontnál is jól állt, ám a pálya utolsó harmadában hibázott.
„Elrontottam egy kaput, majdnem annyi is lett a versenyemnek. Több ilyen hibát nem engedhetek meg magamnak.”
Így aztán a célban a hatodik hely hiába a második legjobbja a szezonban, nem tudott őszintén örülni neki. Lécszponzort is váltott tavaly, de azt mondja, ez csak az egyik része a problémának.
„Az is gond volt, hogy túl magas elvárásokkal vágtam neki a szezonnak. Aztán szépen lassan egyre mélyebb hullámvölgybe sodortam magam. A görcsölésem vastagon benne van az idei eredményeimben.”
picture

Michelle Gisin

Fotó: Getty Images

Ami a férfiakat illeti, Wengenben mindhárom versenyt norvég síző nyerte. Aleksander Aamodt Kilde duplázott Super-G-ben és lesiklásban, szlalomban pedig Henrik Kristoffersen győzött. Mögöttük mindannyiszor svájci végzett másodikként, sőt Super G-ben Stefan Rogentin és Marco Odermatt révén a dobogó mindkét további fokára svájci állhatott fel. Lesiklásban Odermatt lett a második, szlalomban pedig Loïc Meillard. Utolsó hazai lesiklóversenyét teljesítette a hamarosan visszavonuló Beat Feuz, aki az ötödik helyen zárt.
Szlalomban a hazaiak nagyon vártak már egy svájci győzelmet, ugyanis 1987-ben nyertek utoljára Joel Gaspoz révén. Meillard pedig szintén nagyon várja már magától, hogy egyszer versenyt, végre komoly versenyt nyerjen. Van már 2020-ból egy győzelme parallel óriás-műlesiklásban, de az azért valahogy mégsem ugyanaz a kaszt, mintha szlalomban vagy hagyományos óriásban állna egyszer fel a dobogó tetejére.
Az első futam után Meillard közel fél másodperccel vezetett Kristoffersen előtt, ami nem hatalmas előny, de azért mégiscsak előny. A svájci azonban nem bírta el a nyomást, amit riválisa helyezett rá a második futamban, aminek a pályáját ráadásul a norvég edző tűzte.
Lehet, ha nem Wengen a helyszín, és nem egy történelmi siker a tét, most végre meglett volna a régen várt győzelem.
picture

Loic Meillard, Henrik Kristoffersen és Lucas Braathen

Fotó: Getty Images

„Jövőre talán ki kellene tiltanunk a norvégokat Wengenből. Mondjuk az ide tartó vonatról nem volna szabad leszállniuk” viccelődött Meillard. „Komolyra fordítva a szót, sajnos hibáztam, amivel nem csak, hogy tizedeket, hanem ritmust is vesztettem. Így tulajdonképpen hálás lehetek, hogy volt elég előnyöm, és meglett legalább a második hely.”
Wendy Holdenernek is sokat kellett várnia az első igazi győzelmére, aztán szerzett rögtön kettőt is. Az ő története jól mutatja, hogy türelmesnek kell lenni, és sosem szabad levenni a szemünket a célunkról.”
Szobatársa, Marc Rochat szerint Meillard példaértékű csapattárs a svájciak számára.
„Olyan, mint egy gép. Én gyakran alig tudok kikelni az ágyból ő viszont, hajnali hatkor kilő, mint egy rakéta. Elképesztően szép a technikája, árad belőle az optimizmus, mindig jó hangulatot hoz a csapatba, úgyhogy ideális edzéstárs.”
picture

Loic Meillard of Team Switzerland in action during the Audi FIS Alpine Ski World Cup Men's Slalom on January 15, 2023 in Wengen

Fotó: Getty Images

Az összetett világkupa címvédőjére és idei éllovasára, Odermattra már rég elfogytak a jelzők. Még csak pályafutása elején jár, de már most számos rekordot üldöz. Elképesztően kiegyensúlyozott, ráadásul borzasztóan magas szinten az, így reális esélye van akár arra is, hogy beérje, illetve megdöntse Hermann Maier két rekordját is.
Az osztrák legenda az 1999/2000-es szezonban négy kristálygömböt is szerzett, amire jelenleg akár Odermattnak is lehet esélye. Reálisan kettőt, esetleg hármat nyerhet, de persze a négy sincs kizárva.
Ennél azonban vastagabb esély, hogy Odermatt a szerzett pontok számában megdöntse Maier rekordját. A már említett szezonban az osztrák összesen 2000 pontot gyűjtött, ami a valaha volt legtöbb a sportág történetében. Az idénre tervezett 39 versenyből eddig 19-et rendeztek meg, mondhatjuk tehát, hogy féltávnál vagyunk. Odermatt jelenleg 1186 pontnál jár, szóval, ha így megy tovább, 2000 pont fölé kerülhet a szezon végére.
picture

Stefan Rogentin of Team Switzerland takes 2nd place, Aleksander Aamodt Kilde of Team Norway takes 1st place, Marco Odermatt of Team Switzerland takes 3rd place during the Audi FIS Alpine Ski World Cup Men's Super G on January 13, 2023

Fotó: Getty Images

És akkor még egy verseny, amiben Odermatt eléggé jól áll. Bár nem tartja magát kifejezetten muzikálisnak, az iTunes listákon is rendkívül sikeres. Köszönhetően a VolXRox zenekarnak, amely az adelbodeni hétvége idején megjelentette a ’Go Odi Go’ című dalt, a lista 6. helyén tanyázik. Ez azt jelenti, hogy Svájcban jelenleg zenei téren is alig népszerűbb nála Shakira és Rihanna, akik a 3., illetve az 5. helyet foglalják el.
Ha pedig nem a zenét nézzük, mostanság a nyomába se ér senki.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés