Mikaela Shiffrin szeretetteljes bejegyzéssel jelentkezett: „A könnyek mögött sokszor keményebb történetek vannak, mint amit el tudunk képzelni”

Komoly érzelmekkel teli bejegyzéssel jelentkezett a közösségi oldalán a kétszeres olimpiai és nyolcszoros világbajnok Mikaela Shiffrin. Az őszinte, szeretettel teli posztban életének legfontosabb dolgaira összpontosított, olyanokra is, melyek örömmel töltötték el, de olyanokra is, melyek szomorúságot, fájdalmat jelentettek a számára.

Shiffrin megint verhetetlen volt, a szezon harmadik szlalomversenyét is megnyerte

Videó forrása: Eurosport

Eseménydús év áll Mikaela Shiffrin mögött.
Neki magának is vissza kellett jönnie egy sérülésből, nem beszélve arról, hogy vőlegénye, a korábbi összetett világkupa-győztes Aleksander Aamodt Kilde egy horrorbukás után kellett, hogy megküzdjön egy csomó fizikális és mentális nehézséggel.
A pár életében azért akadt örömteli pillanat is bőven, hisz Shiffrin elképesztő fölénnyel uralja a szlalomversenyeket a világkupában. Plusz Kilde, azok után, hogy élet és halál közt volt, decemberben végre újra visszatérhetett a legjobb szuper-G-menők és lesiklók közé.
Shiffrin, talán azért is, mert karácsony van, egy kifejezetten érzelmes bejegyzést tett közé az Instagram-oldalán, melyben minden követőjének üzent az ünnep alkalmából.
"A legnagyobb ajándék, amit kérhettem, az az, hogy a szeretteim egészségesek, boldogok és tele vannak erővel."
Azt írta, hogy az elmúlt években megtanulta, hogy nagyon ritka az, amikor a körülöttünk lévők mind egészségesek.
picture

Videón a nagy visszatérés - közel két év után indult újra a világkupában a norvég sztár

Videó forrása: Eurosport

"Az utóbbi időben azt láttam magam körül, hogy egyre ritkább az olyan pillanat, amikor azok, akiket szeretünk, egészségesek. Megtanultam, hogy ezeket a pillanatokat nagyon meg kell becsülnünk."
Egyetlen mosoly többet árul el, mint akárhány szó.
"A szívből jövő, őszinte nevetés rendkívül gyorsan képes terjedni a világban, a könnyek mögött pedig sokszor keményebb történetek vannak, mint amit el tudunk képzelni."
Ezek a cikkek is érdkelhetnek:
"És amikor ezek a pillanatok szükségszerűen elérkeznek, akkor azt kívánom nektek, hogy öleljétek át őket szeretettel, lélegezzétek be őket mélyen, és közben emlékeztessétek magatokat, hogy ezek mind ti vagytok."
picture

Megint Shiffrin nyert, megint másfél másodperc előnnyel

Videó forrása: Eurosport

"Itt vagytok. Éltek. Törekedtek. Szeretve vagytok. Persze olyan is van, hogy valakivel épp nem értetek egyet valamiben. Viszont éreztek, tudtok dolgokat, ugyanakkor sok mindent még ezután kell megtanulnotok. De itt vagytok. Vagytok. Én is vagyok."
"Boldog ünnepeket!"
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés