A nyolcszoros összetett világkupa-győztes, olimpiai és világbajnok Marcel Hirscher a tervek szerint január 7-én visszatér a világkupába
Frissítve 01/01/2026 - 18:36 GMT+1
Marcel Hirscher gőzerővel dolgozik a második visszatérésén. A nyolcszoros összetett világkupa-győztes osztrák klasszis keresztszalag-szakadást szenvedett tavalyelőtt decemberben, ebből próbál most visszajönni. Úgy volt, hogy Söldenben már láthatjuk versenyezni, de betegség miatt visszalépett. Reméljük, most nem jön közbe semmi.
Bejutott a söldeni második futamba Marcel Hirscher, aki öt év után tért vissza a világkupa mezőnyébe
Videó forrása: Eurosport
Marcel Hirscher január 7-én végre visszatér.
A Kronen Zeitung információi szerint, ha minden a tervek szerint halad, a kétszeres olimpiai bajnok rajhoz áll Madonna di Campiglión, a hagyományos villanyfényes szlalomversenyen.
A korábbi nyolcszoros összetett világkupa-győztes tavalyelőtt tért vissza, néhány versenyt követően azonban megsérült, és a szezon hátralévő részét kihagyni kényszerült.
Aztán 2025-ben az eredeti terv az volt, hogy már ott lesz a söldeni szezonnyitón is, ám az újabb visszatérését elhalasztották.
Hirscher megközelítőleg kilenc hónappal a balesete után síelt újra, Zermattban beltéren és havon is edzett, ezalatt fokozatosan visszanyerte az erejét és a ritmusát, minden adott volt a söldeni szerepléséhez. Egy betegség azonban éppen a felkészülés utolsó szakaszában törte meg a lendületét, így tolódott a sportág nagy klasszisának sokak által várt visszatérése.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Shiffrin: „A könnyek mögött sokszor keményebb történetek vannak, mint amit el tudunk képzelni”
- Marcel Hirscher: „Ez a sérülés megváltoztatta az életem. De már készen állok, támadásra fel!
Hirscher jelenleg Schladmingban edz, és nagy valószínűséggel a visszatér a január 7-ei világkupa-versenyen, Madonnán. Gyűjti az edzéskilométereket, hogy lehetőleg topformában csaphasson össze a világ legjobbjaival.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/06/19/4128825-83714153-2560-1440.jpg)
"Hívhatjuk ezt visszatérésnek" - Marcel Hirscher nekifut egy újabb világkupa-szezonnak
Videó forrása: SNTV
Az osztrák az elhalasztott söldeni visszatérés után mondta azt, hogy nem szeretne felesleges kockázatot vállalni. Úgy fogalmazott, hogy csak akkor akar visszatérni, ha teljesen egészséges és megfelelősen versenyképes.
Már csak azért is, mert elsősorban a milánó-cortinai olimpiára összpontosít.
Hirscher éveken át egyeduralkodónak számított alpesi síben, leginkább szlalomban és óriás-műlesiklásban. Fénykorában 2012 és 2019 között minden egyes évben, összesen nyolc alkalommal nyerte meg az összetett világkupát.
Emellett egyedülálló pályafutása során 2018-ban kombinációban és óriás-műlesiklásban olimpiai bajnok lett, 2014-ben szlalomban ezüstérmet nyert, valamint összesen hét világbajnoki aranyérmet és négy szerzett.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/12/27/image-8042cffc-e0fc-4365-8bde-75cfe850f7c5-85-2560-1440.jpeg)
Marco Schwarz megtréfálta a specialistákat a livignói szuper-G-n
Videó forrása: Eurosport
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés